A Tromsoben élő Geir Jenssen a kilencvenes évek közepétől számít a hűvös hőmérséklettel dolgozó “winter ambient” egyik legjelentősebb képviselőjének. A Higher Intelligence Agencyvel közösen készített, 1996-os Polar Sequences, majd főleg az 1997-es Substrata olyan mértékű forradalmi újításnak számítottak az ambient műfajában, mint amilyen a 78-as Brian Eno-lemez (Music for Airports) vagy a 88-as Steve Roach-dolgozat (Dreamtime Return) volt. Miképpen Eno magát az ambientet definiálta, Roach a tribal ambient alapköveit fektette le, Jenssen pedig a télies-csípős ambient egyik első zenei megfogalmazója volt. A Substrata sikerét a nem kevesebb mint hat kiadó mellett maga Jenssen is igyekezett meglovagolni, és 2000-ben egy rendkívül hasonló jellegű lemezzel (Cirque) folytatta a zord skandináv télvidéken való barangolást.

Mielőtt megragadt volna a winter ambient skatulyájában, a Biosphere új utakon indult el. Ennek lett rendkívül lenyűgöző eredménye a 2002-es Shenzhou, mely eredeti Debussy-felvételek köré rendezett mély, morgó drone-futamokat, és alkotott meg egy új hangzásvilágot. Olykor már a Substrata és a Cirque sötétebb pillanatai is baljóslatúan zengtek a természet sötét oldaláról, de a Shenzhou maga volt a megtestesült félelem és rettegés. Hipnotikus megszólalásmódja időnként az illbient világába is belépett, ami azt jelentette, hogy alkotója képes volt kiszakadni az épp rutinná válni készülő stílusból. A téli évszakhoz 2004-ben ugyan megpróbált még egyszer visszatérni az Autour De La Lune című albumon, de az újdonság erejével mégis csak a két évvel későbbi Dropsonde tudott hatni, mely meglepő módon a jazzt próbálta – és tudta időnként igazán bravúrosan – összeházasítani az ambienttel.

Mielőtt rátérnénk az N-Plantsre, fontos lehet megemlíteni, hogy Jenssen karrierje voltaképpen már a nyolcvanas évek végén megkezdődött, amikor is épp hódító körútjára indult a hol ambient house-nak, hol intelligens technónak aposztrofált hullám. Ebbe az új hullámba tartozott a norvég fiatalember is, és jóllehet, lemezei kelendőnek bizonyultak, ő maga csupán egy volt a sok művész közül. A műfaji váltással azonban ez is gyökeresen megváltozott – köszönhetően az 1997-es Substratának.

Az N-Plants eme változás előtti műfajt, a dinamikusabb, négynegyedes lüktetésű ambientet idézi fel. A régi szép időkre visszatekintő retrószellem akár működőképes is lehetne. A japán atomerőművek ihlette szemelvények egyszerű, olykor egyenesen primitív struktúra szerint szólalnak meg, és mindvégig változatlanok maradnak. Ez a fajta minimalizmus időnként valóban érdekes (erre példa a két nyitó tétel), de leginkább mégis hajlamos unalomba fulladni. Mivel a mérsékelt intenzitással hömpölygő szinti- és basszusfutamok gyakran egyáltalán nem hatnak egymásra és nem is mutatnak hajlandóságot a fejlődésre, átalakulásra, az N-Plants minden darabja a felütésen áll vagy bukik. A felütés pedig az esetek kétharmadában unalmas, vagy ami még rosszabb: irritáló. A Joyo diszharmonikussága vagy a Monju-1 furcsa játékossága valószínűleg egyaránt indokolható a lemez eredeti célkitűzését tekintve, a végeredmény mégis a skip-gomb felé csalogatja a hallgató ujját.

Bárhogy is próbálunk fogást találni rajta, az N-Plants inkább csalódás még azoknak is, akik nem különösebben várták izgalommal öt éven keresztül az új Biosphere-anyagot. Lehetne érdekes a műfaji megújulás (voltaképpen a kezdetekhez való visszatérés) apropójából, avagy a Jenssentől eddig szokatlan téma-, jobban mondva helyszínválasztás miatt. De ha más nem, lehetne pusztán szórakoztató is, már amennyire a korábbi izolációs lemezek azok voltak. Mégis hiába csűrjük-csavarjuk: az N-Plants nem túl érdekes munka. Ugyanakkor a márciusi Fukushima Daiichi nukleáris katasztrófa előtt egy hónappal lett kész, így ha másra nem, egy szomorú „én megmondtam”-anekdotának mindenképp jó lesz.

Biosphere – N-Plants ízelítő

Linkek:

• Geir Jenssen hivatalos honlapja
• Biosphere-lemezek a Discogson
• A Touch kiadó honlapja

Tracklist:

1. Sendai-1
2. Shika-1
3. Joyo
4. Ikata-1
5. Monju-1
6. Genkai-1
7. Oi-1
8. Monju-2
9. Fujiko

Borító: