Bong-Ra legutóbbi lemeze a sokat vállaló Monolith névhez ugyan nem nő fel, de azért akaszt pár ólomsúlyt az ember nyakába, amivel derékszögbe dőlve lehet headbangelni egy sor breakcore szörnyre.
A breakcore, metalcore és úgy egyébként minden elvetemült, sötét elektronika egyik jeles pápája ezúttal sem okoz csalódást híveinek, bár igazából érdekeset is inkább koncepcióban mint zenében hoz. Az áprilisban kiadott Monolith jóravaló showcase formájában vonultatja fel egymás után Bong-Ra ipari zajokkal megtekert dobszörnyeit, és azt a verziót, amikor a daráló alap felett gitárriffek dominálnak.
Az album nevesítve is két részre bomlik, amelyből első az Alpha. Ez az, ahol még gitár nincs a képletben, ellenben egy vendég mc megjelenik: az amerikai Sole (avagy Tim Holland, az Anticon kiadó egyik alapítója) hozza a maga sűrű-sötét, savat köpő stílusát és szövegeit, és elmeséli a világvégét. Illetve nem konkrét apokalipszisre van kihegyezve a tematika, hanem erre a 2012-es világégéses témára, hogy minden megcsömörlik, hömpölyög az emberiség szennyese, és muszáj pontot tenni a végére, hogy valami új kezdődhessen. Elvileg az egész Monolith címválasztás és az album ezt hivatatott reprezentálni, hogy szobrot állít annak a vállalhatatlan állapotnak, ami a világban uralkodik ma, hogy ezt megkerülve egy jobb úton lehessen továbbhaladni. (Bár Bong-Rát ismerve kötve hiszem, hogy az ebbe vetett hit nyomán a következő lemeze már egy hurráoptimista kiáltvány lesz a szebb jövő irányában.)
Mindenképp az Alpha részt képező négy szám az igazi értéke a lemeznek, mert ezután már tényleg csak nagyon stock módon összerakott, hallójáratokat úthengerelő metalcore zúzás jön – ez az Omega szakasz. Egyébként nincs a második négy számban semmi különösebb extremitás (persze mihez képest, átlagos MR2 hallgatónak valószínűleg az egész anyagtól leégne a haja, de maradjunk kontextusban), Bong-Ra viszonylatban átlagos riffes zúzást hallhatunk még 20 percben.
Az Alpha négy száma a hiphop mc miatt elleben többszöri újrahallgatásra is alkalmas, sőt meglepő módon érik az újrajátszások által. Amikor két hónapja hozzám került az album, gyorsan sikerült átsiklani rajta, és nem hagyott különösebb nyomot. Viszont nagyon különbönző élményt tud adni más-más settingben hallgatva, úgyhogy érdemes adni neki néhány esélyt különféle hangulatállapotokban, mert lehet, hogy sokat dob rajta egy eső, egy antiutópiás könyv, egy éjszakai séta vagy egy tipikus világ szarjaival megpakolt egy óra a CNN-ről. Az industrial hiphopot idéző, néhol fémesen ambientes, máshol felpörgetett breakekkel döngölős számokban ráadásul vannak olyan szövegi hookok, amik háttérben hallgatva is bele fognak ugrani a fülünkbe. Mikor Sole nyitásnak azt mondja, “Walk with me on beaches made of glass / We didn’t pick our battles, they chose us”, akkor már tudjuk, hogy kapunk még itt pár erős pofont.
Bong-Ra – Monolith (feat. Sole)
Tracklist:
- Monolith (ft. Sole)
- Inspiration (ft. Sole)
- Trillion Nemesi (ft. Sole)
- Pandora’s Box (ft. Sole)
- Dawn Of The Megalomaniacs (vs Dean Rodell)
- Darkness | Artificial Flesh
- Fallen Sons
- Crawlers
Cover:
