Valószínűleg normális ember nem agyal annyit egy stílushoz fűződő viszonyán, mint amennyit én teszem. Nem tehetek róla, de sose tudtam igazából helyretenni a zenei mikoruniverzumomban a poszt-rock tényét. Mindig is olyan kiismerhetetlen, titokzatos és szemfényvesztéssel fenyegető volt, mint egy igazgyöngy, ami átenged a héján egy szemernyi hamis villanást, és ezután nehéz elhinni, hogy értékei valósak. A poszt-rockban sokszor csalódtam már, de azt hiszem, most jött el az a pillanat, hogy képes vagyok tiszta, valódi csúcsteljesítményekben hinni – íme, a Fuck Buttons debütlemeze.
Mérhetetlenül nagy hatást gyakorolt rám a Boards of Canada tevékenysége, és ezzel egészen biztos, hogy nem vagyok egyedül. A skót duó zenéje a nyugalom, a valóság és az idő határán túli kalandozások szimbóluma, egy jel, ami sejtetni engedi számomra, ha az időutazás esetleg nem is megvalósítható az emberi tudományok jelenlegi állása szerint, a zene csatornáján keresztül, bizonyos hangkonstellációk segítségével, titkos, csakis a beavatottak által ismert ütemszám és egyéb részinformációk mellett létrejöhet. A Sandison testvérek ismerik ezt a metódust.
De vannak, akik mérget csöpögtetnek az ambróziába; akik az ambient, a poszt-rock, a drone közvetítő csatornáit használva és kihasználva másra használják beavatottságuk által szerzett végtelen tudásukat. Ők a dallamokba itatott transzcendentális erőt nem az elmúlt pillanatok gyönyörének bemutatására használják fel. Számukra a jelenből és jövőből áradó, mérhetetlen káosz figyelmen kívül hagyhatatlan, elmefertőző ereje végtelen. A modern világ elenyésző részét nem számítva fehérzaj – ez árad a Fuck Buttons albumából, a Street Horrrsingból.
Fuck Buttons – Okay, Let’s Talk About Magic az SXSW fesztiválon
Zajlik egy csöndes, kevés, de annál jelentősebb háború a felszín alatt, a zenében. Egyre több zenekar jelenti be, hogy felhagy az albumkészítéssel, elvi és/vagy anyagi okokból. Az album egy dekadens közvetítő csatornája egy zenész gondolatainak, és jelenlegi állapotában én sem jósolok neki nagy jövőt. De még vannak olyan pillanatok, amikor egyértelmű válik az a tény is, hogy nem elvethető teljes egészében a nagylemez léte – a Street Horrrsing kerek, urnaszerűen lezárt, üzenetként működő adatfolyama egy egyszeri rezurrekció. Képtelenség feldarabolni – aki ilyet tesz, megsérti az üzenet integritását és önmagán belüli és azon kívüli kontextusát. Érthetően: elcseszi a zsenialitást, ami ebből az 50 percből árad, de csak akkor, ha nyomunk egy Play-t 0:00-nál és hagyjuk lecsendesedni a kaotikus, rútságában földöntúli szépséggel bíró zsongást 49:36 után.
A Fuck Buttons bristoli mivolta érdekes kérdéseket vet fel – ezt nyújtja a halott trip-hop városa közel 10 évvel a Massive Attack Mezzanine-ja után? Ez volna a következő generáció? Ezt várhatjuk ettől a generációtól? Nem tudom, mi történik abban a városban, mi történt az utóbbi években, mi jöhet még onnan. Egy biztos – torzságában és tökéletességében félelmetes, nyugtalanító, bármi is ez. (Ötös.)
Linkek: