Séfel Pál, azaz Cadik produceri munkásságát a termékenység és a sokszínűség ritka elegye jellemzi. Magyarország egyik nemzetközi szinten is elismert producere elsőként a Pap Ferenccel és Pejkó Balázzsal közös Membran formációban tűnt fel beatmakerként, melynek eredménye a Closed című album és vele egy legjobb eredeti filmzene díj lett a 2007-es Filmszemlén. Egy évvel később érkezett saját bemutatkozó albuma, az akkortájt terjedő újhiphopok sorába illeszkedő Basic, rajta olyan neves mc-kkel, mint Elzhi, Invincible, vagy a Stones Throw-s M.E.D. A folytatásban egy Travel Agency című kislemez, majd a dobtanulmányként leírható Just lemez következett, 2012-ben pedig a latinos hangzások felé vette az irányt emberünk az Alma LP-vel.

A decemberben kijött Full of Emptiness a füstös, introvertált glitch-hopok világában barangol, és mint ilyen, a szürke, hideg tél remek aláfestője. Az ütemek tisztességesen megtörtek mind a vokálos, mind az instrumentális számoknál. A két közreműködő ismerős lehet a Cadik pályáját követőknek: feltűnik Stacy Epps a lélekteli Rise-on, Willie Evans Jr. pedig három számban is rappel, a Check Em Outban, a Budda Side-ban, illetve az album egyetlen vicces zenéjeként felfogható Better Luckban.

A lemez ugyanis minden, csak nem jópofa; szorongó és frusztrált, néha belemerül ezekbe az helyzetekbe (Where I’m From, Kind Of Purple), néha pedig álmodozásokba menekül előlük (My Favourite Lady, Closer), de a magányosságérzés végig áthatja. Az album párszori végigpörgetése után a Skydance című részletgazdag tracknél jöttek leginkább a címbe összeadódó képek a rohanásban megfáradt körútról, a szmogfedte levegőről, a céltalan pozícióharcokról a villamoson, a nyugtalan csomópontokról. A Full of Emptinesstől nem lesz jó kedvünk, ahogy a Budapest belvárosi aluljárókban átélt jelenetektől sem szokott az lenni. Mindkettő nagyon is életszagú ugyanakkor.