Ha van olyan verseny amit Matt és Dan Gresham, azaz Logistics és Nu:Tone lépésben nyerne, az a régi motoros testvérpárok ütközete lenne a drum & bass-ben. Nís ez a kategória, meg kell hagyni, de tény, hogy érzésre a Gresham-fivérek évtizedek óta jönnek csomagban a d&b-vel. A Nu:Logic moniker alá rakott közös munkákkal 2010-ben jelentkeztek először a New Technique EP-nél, mely négy színes tracket tartogatott múltidéző jungle témákkal. A friss What I’ve Always Waited For azonban nem ezen a nyomvonalon halad, hanem a muzikális, lélekteli liquid funkot helyezi előtérbe.

A vonós és gitármintákkal tűzdelt Morning Light rögtön megadja az alaphangot, amit finom, melankolikus zenék sora követ az albumon (Brown Shoes, Memories, Day & Night, Halflight). A flow DRS középszerű hip-hopjával törik meg, a többi közreműködő viszont hozza magát. S.P.Y szokása szerint egyszerre lebeg és csapat a Start Againben, a magáról sokáig hallgató Robert Manos magas érzelmi töltetet ad a Shoot Me Downnak, a korábban az Artful Dodgernek is éneklő Lifford pedig hangulatos deep house érzést hoz ki az Everlasting Days-ből.

Noha az album inkább a részletgazdag zeneiség jegyében készült mintsem újító szándékú lenne, az újnak ható számok, így az acid vonalas All The Things és a címéhez mérten meglehetősen szállósra sikerült Tripping In Space mind izgalmasak. A What I’ve Always Waited Forban több a Nu:Tone mint a Logistics, így előbbi rajongóinak hamarabb átjöhet majd, de a kemény zárószámok miatt a veretősebb Hospital kiadványokat bírók is találnak maguknak hallgatni valót.

Külön piros pont továbbá a Nezih Savaşkan által rendezett, 14 elemű videósorozat ami az egyes számokhoz passzoló slow motion életképekkel társít képi világokat. A What I’ve Always Waited For sokoldalú és színvonalas lemez lett, illetve erős felütése is annak a liquid drum & bass fronton erősnek ígérkező 2013-nak, ami során Lenzmantől, Technimatictól és Calibre-től is számolhatunk albumokkal. Köszönet érte mindenekelőtt Gresham mamának!