… pontosabban szólva egy lehetséges dimenziója. Nekem legalábbis nagyon a késő ’80-as, kora ’90-es évek Depeche Modeja ugrott be a Helio Sequence új, Keep Your Eyes Ahead című albuma elején. Gahanék dolgoztak anno ehhez hasonlóan kitörölhetetlen szintikkel, visszafogott, de sokatmondó énekkel. Aztán a teljes lemez meghallgatása során kiderült, hogy ennél kevesebb a Mode-párhuzam, de így is rendben vannak a dolgok.
Megint egy banda az a Helio Sequence, ami látszólag a semmiből tűnik elő, pedig már a negyedik albumuk a Keep Your Eyes Ahead. Amit róluk esetleg érdemes tudni, hogy a bandát alkotó duó egyik tagja, Benjamin Weikel korábban játszott az egyik Modest Mouse lemezen, amellyel talán valóban van valami kis zenei relevancia, de Brandon Summers énekes dallamai és Weikel szintetizátor-háttérjátékai már hamar egyértelművé teszik, hogy itt jelentősen másról volna szó. Nagyon hamar.
A nyitóhármas (Lately–Can’t Say No–The Captive Mind) ugyanis az utóbbi idők leggyönyörűbb albumkezdése, ahogy a Lately felvezeti az albumot, az maga a nagybetűs életigenlés, egy csepp nyál nélkül, de mérhetetlenül grandiózus és egyben könnyed keretek között. Pont, mint egy felszabaduló sóhaj, amikor megtalálsz valamit, amit már órák óta keresel, és semmiképpen sem lenne szabad elvesztened – már a határon állsz, a kétségbeesés küszöbén, és akkor lelsz rá. Ennek megfogalmazására pedig mi lenne alkalmasabb, mint simogató és határozott szintitémák, ambientes lebegés és egy egyedi, de ugyanakkor kora ’90-es szintipop énekeseket idéző orgánum. Talán ebbe az irányba ment volna el a Depeche Mode a borzasztó Exciter után, ha nem az elektronikát választják, hanem a hagyományos dalszerkezeteket?
A Helio Sequence azonban nem tud elszakadni attól a rögzített ponttól, hogy struktúrájukban hagyományos indie-dalokat írjanak. S emiatt nem lesz tökéletes az album, mert bár néha jól sül el az egyéni hang és a gyökerek fúziója (az emlegetett nyitó hármas, vagy a címadó Keep Your Eyes Ahead), de a hátralevő időben a Bright Eyes és más, akusztikus indie formációk pillanatait idézik – igaz, abból is a jobbakat. Így végül kénytelen vagyok egy háromnegyedet adni. Nem biztos, hogy az évvégi albumlistáknál eszembe fog jutni a portlandiek majdnem-zseniális anyaga. Kár érte.
The Helio Sequence – The Captive Mind (live at Tremont Music Hall, Charlotte)
Linkek: