Dave Seaman valószínűleg nem szorul bemutatásra egy klubbernek se. A Renaissance kiadó egykori frontembere legalább tizenöt éve tartozik a világ vezető DJ-i közé, és mindig is híres volt a precízen felépített, ugyanakkor rendkívül érzelmes és szállós szettjeiről. Legkiemelkedőbb munkái az Awakening és Desire mixlemezek, melyek mind a mai napig alapvetésként vannak számon tartva a progresszív house berkekben. A brit dj ráadásul még negyvenévesen is töretlenül pörgeti a lemezeket világszerte, és még mindig kiad évente egy új mixet is. Idén a Renaissance Masters Series-ének a tizedik részét állíthatta össze, és az ünnepi alkalom a régi énjét hozta ki belőle. Kritika.
A kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb elektronikus zenei irányzata kétségkívül a progresszív house volt. Underground gyökerei és mivolta ellenére óriási tömegeket mozgatott meg, így hamar világméretű rajongótábor szerveződött köréje, mely még ma is aktív, és több tagot tudhat a soraiban, mint valaha. A DJ kultusza ugyancsak virágzik mind a mai napig, sőt: még az öreg motorosok népszerűsége is töretlen. Ugyan ezek az arcok már kissé megöregedtek és nem valami előremutatóak, de a szettjeikből minden esetben jól kivehető, hogy nem tegnap kezdték összerakni a bakeliteket egymás után, és ez a felhígult DJ társadalomban egyre értékesebb adottságnak számít.
A Masters Series tizedik részén abszolúte érezni a rutint. Az első lemez szinte hibátlan, a második meg ugyan egy lépéssel elmarad mögötte, de ettől független végig jól átgondolt, hibátlanul kevert és roppant szenvedélyes. Apparat édeskés felvezetése után Seaman rögtön a lovak közé csap, és nagyon progresszív számokat kever, de ugyanakkor kicsit trance-es is az egész. Kövér effektek és súlyos basszusok jellemzik az utazást, ami az egyre jobban nehezedő súly ellenére is képes a levegőben maradni, és hozni azt az atmoszférikus hatást, ami jó nyolc-tíz évvel ezelőtt jellemezte ezt a stílust. A mostani producerek krémjének a keze munkájából tevődik össze a korong, avagy többek közt Fairmont, Gui Boratto, Stel, Sasha és az Underworld a húzónevek.
A folytatásban az utaztatás picit háttérbe szorul, és a keményebb basszusok kapják meg a főszerepet. Az ilyet tudom elképzelni egy buli főidejében, amikor meg kell húzni a zenét jobban, hogy az emberek elfáradjanak, és felkészüljenek egy olyan levezetésre, mint amit az első korong kínál. Jó dalokból szintén akad bőven, viszont nem egyszer úgy érzem, hogy a szett a tánctéren jobban működne, mintsem a hálószobában. Johannes Heil, Tim Deluxe, Josh Gabriel, Solaris Heights és DJ Umek az ismertebb nevek, de nagy meglepetésre hallható egy szám legutóbbi interjúalanyunktól, Oliver Huntemann-tól is.
Dave Seaman klasszikust pörget a Flörtben, Siófokon
Őszintén szólva meg vagyok lepődve. Dave Seamannek ez már a nagyon sokadik mixlemeze, és az utóbbi öt évben nem igazán sikerült semmi olyan korszakalkotót összehoznia, mint az Awakening, vagy a Desire. A Masters Series vol. 10 nagyon közel van hozzájuk. Talán azért nem lesz belőle akkora klasszikus, mert már tíz évvel később vagyunk, és kismillió ilyen mixlemez van, vagy talán azért, mert a második korong egy fokkal haloványabb, de a rajongók így is örülhetnek: ez a munka überel minden Seaman-produkciót az utolsó öt évből, de talán még a melbourne-i Global Undergroundnál is jobb. Határesetes négyötöd.
Linkek: