Mi lesz abból, ha egy extravagáns divatkirály és egy rakás punk ikon összeszűri a levet? Rock and roll és glamour, de nem az a whisky-vedelő és nem az a puccos, hanem bort köpő szökőkút egy európai bordély közepén, a sarokba állított színpadról pedig dübörög a bohém psychobilly. Valami ilyesmire számíthat az, aki belekóstol a Dirty Stop Out debütáló lemezébe. A megjelenés tavaly decemberi, de hiba lenne szó nélkül hagyni.
Van egy Agent Provocateur nevezetű bolthálózat, amiről most megspórolom a hosszas ismertetőt és divatügyi értekezést, már csak azért is, mert fogalmam sincs a divatról, hülyeséget meg inkább nem írok, de az már nevéből adódóan is sejthető, hogy a középpontban a szex, az extravaganza és a visszafogott gátlásosság állnak. Ennek az üzletláncnak egyik alapító-tulajdonosa, Joseph Corré volt az, aki nem csak az üzleti megfontolást tartva szem előtt saját magát is be akarta vetni, hogy feldobja a divatbemutatókat, amire az élő előadást és dögös rock and roll show-t megcélozva készültek zenék. Ilyen volt például a több évtizedes punk ikon, Nina Hagen részvételével született borgőzös varieté-rock Kinky Melody, ami aztán életre hívta, többek között Mick Jones (ex-The Clash) részvételével, a Dirty Stop Outot, mint zenei formációt. A kronológia mondjuk kicsit tyúk vagy tojás, háttérinformáció pedig kevés van, de jó néhány morzsa felcsipegetése után nagyjából ezt sikerült leszűrni.
Dirty Stop Out – Apache Girl
A koncepció tehát egyértelmű: összehozni a divat fényes világát a rock gitárjaival és a punk lüktetésével, majd mindezt olyan formában tálalni, mintha az ember éppen betoppanna egy korszakkal ezelőtti, prágai bohémtanyára. Ennél pontosabbat, például zenei stílust mondani az anyagra nehéz, mert itt teljesen mindegy, hogy épp melankolikus kabaré szól, zúz a dob, pörög a bőgő, vagy épp vastag elektronikus basszusok röfögnek bele az összképbe. Ami összetartja az egészet, az a hangulat, ami ha vizuális típus vagy, azonnal filmmé elevenedik az agyad közepén. Számok szintjén lehet rásütni bélyegeket, így például a nyitó Sin City szürreális módon leginkább a német újhullámosokra hasonlít (pl. Grossstadtgefluester), aztán a Kinky Melody rögtön a dark cabaret vonalat idézi (pl. Stolen Babies), a harmadik Apache Girl pedig már egyértelműen psychobilly (pl. Tiger Army).
Aki nem érti, hogy ezek hogy jönnek össze, annak egyrészt ajánlott meghallgatni a lemezt, másrészt jó támpont lehet az albummal járó DVD, amin a hét trackből ötre készítettek kisfilmet. Ezekből részleteket meg lehet nézni a hivatalos honlapon is (ami egyébként szintén jól sikerült). A folytatás már márciusban meg is érkezik, úgyhogy érdemes gyorsan pótolni az esetleges lemaradást, hogy mindjárt lehessen is felvenni a fonalat a második résszel.
Linkek: