Óhatatlan a nosztalgikus hangvétel, ha az ember DJ Camről kíván beszélni 2011-ben, hiszen mit lehet mondani egy párizsi dj-ről, aki igazából a ’90-es évek végén élte karrierje legnagyobb pillanatait? Ködbe vesznek már azok az évek, mikor nem jelenhetett meg trip-hop válogatás a Dieu Reconnaitra Les Siens nélkül – de Laurent Daumail mégsem állt le azóta sem.
Az elmúlt években szinte minden elektronikus zenei stílus megélte a maga kis reneszánszát vagy éppen felfutását a dubsteptől kezdve a technon át a house-ig. Ellenben a chillout / downtempo / triphop zenék kedvelői, ha nem is haltak éhen, de jóval szűkebb választékra ítélve és az undergroundba visszavonulva voltak kénytelen ellenni a szebb napokig. Ebben az alapvetően soulból, jazzből és hiphopból táplálkozó stílusban kevesen tűntek el teljesen, sokkal többen léptek új utakra: Amon Tobin és DJ Shadow 10 évvel ezelőtti önmaga talán el se hinné, hogy olyan koncepciótlan katyvasszal fog jelentkezni 2011-ben, mint az ISAM vagy a Less You Know, The Better (utóbbitól az egész szerkesztőségnek első hallgatás után, kézenfogva ment el teljesen a kedve). Krush, Nightmares on Wax vagy Red Snapper ugyan aktívak, de túl sok kiadvánnyal nem vetetik észre magukat; és vannak, akik kompromisszumoktól mentesen, az évszámokat nem figyelve tolják a megszokott minőségben az ipart. A Thievery Corporation idei albuma nagy meglepetés volt számomra minőségi és mindmáig érvényes hangzásával, okos felépítésével és kiváló vendégénekeseivel, most pedig DJ Cam új, Seven című albuma az, amiről azt kell mondjam – váratlanul jól sikerült.
A Seven is hasonló felfogásban készült, mint a Culture of Fear, talán ez is az oka, hogy jó véleménnyel vagyok róla. Rob Garzáék lemezét megacélozta a hamar elsütött címadó szám Mr. Lif kiváló mc-zésével, a Seven pedig ugyanezt a játékot játssza el Anglia legalulértékeltebb énekese, Chris James színpadra vitelével. A Stateless női szíveket összeszorító hangú frontembere nem csupán a klipes Swimet, de később a lemez közepét (Ghost) és végét (Uncomfortable) is légiessé, szerelemittassá és bódítóvá teszi.
A műfaji recept tehát kiadja az album gerincét, de bőven van még miről beszélni. Chris James a most embere, az albumon szintén feltűnő Nicolette viszont ugyanabban a cipőben jár, mint meghívója. Mindketten kiváló DJ Kicks mixlemezekkel vetették észre magukat akkor, mikor még a sorozat egyet jelentett műfajuk legjavával: így most cseppet sem meglepő, hogy az egyszerűen Love-ra keresztelt negyedik szám stílusperfekcionista múltidézés. Végül mégis a featuringek nélküli trackekben dől el, hogy a Seven jó lemez. A finesz ugyanis ekkor sem fogy el: a space-es témákban ringatózó Dreamcatcherben Daumail például képes egy merész váltással egészen más fazont szabni a dalnak. De hozhatnám a címadót is példának: szinte egy az egyben Massive Attack-es a kezdés, a végére valahogy mégis az UNKLE hőskorában találja a hallgató magát – maga sem tudja, hogyan. A Seven az ilyen dolgok miatt nem válik megúszós koktélzenévé, “kajára úgyis elég lesz, amennyi elmegy belőle”-jellegű albummá, és ez szerintem több, mint üdvözlendő. (Négyes.)
DJ Cam – Swim
Tracklist:
- California Dreamin
- Swim feat. Chris James
- Dreamcatcher
- Love feat. Nicolette
- Seven
- 1988 feat. InLove
- Ghost feat. Chris James
- Fontainbleu
- Uncomfortable feat. Chris James
- A Loop
Borító:
