A Horntveth-tesók köré épülő Jaga Jazzist elfogyasztott ugyan jópár tagot az évek során (első nagylemezük még 1996-ban jelent meg, szóval nem kevés időről beszélünk), de ez a zenei jellegre minimális hatással volt: ha írtam volna a sikerlemezüknek számító Livingroom Hushról, csekély bűntudattal ugyan, de simán bemásolhatnám ide mindazt, ami a hallgatása során felvetődik bennem.  De mivel 2001-ben nyomokban sem volt fellehető a Kultblog, így igencsak időszerű, hogy szóljunk pár szót erről a jobb híján nu jazz kategóriába betuszkolható albumról.

Habár a nu jazz, mint címke már csak azért sem állja meg a helyét, mert amivel a One-Armed Bandit operál, az a legkevésbé sem hasonlatos a síkos és populáris Parov Stelarhoz, de még a gyöngyházfényű és komolykodó The Cinematic Orchestrához sem – a Jaga szerzeményei jóval energikusabbak, feszültebbek az említettekénél, bár szegről-végről rokonok. Elég csak az új album Toccata című darabját meghallgatni (mely egyébként egy komolyzenei mű átirata is lehetne, 9 perces hosszával és strukturáltságával együtt), és egyértelmű, hogy ennek a zenei világnak lételeme az instrumentalitás, ide nem kellenek bágyadt hangú, túlérzékeny dívák. Helyettük szolid elektronikával fűszerezett, de alapvetően hangszeres zsánerképekben gyönyörködhetünk (jelen esetben) valamivel több, mint 50 percben. A címadó track vidám és jellegzetes futamaival lopja be magát a szívünkbe; a Music! Dance! Drama! teljességgel megfelel a címének; de a legjobb így is a harmadik track, a Bananfluer Overalt, amely hangulatában megidézi ugyan emlegetett jazzy rokonait (főleg a fő motívum hajlításával), de nagyra törőbb azoknál. Kiváló lemez lett a One-Armed Bandit, jó szívvel vágom rá tehát a négyötödöt.

Jaga Jazzist – One-Armed Bandit (élőben)