Ha a ’60-as, ’70-es évek környékén azt mondja valaki mondjuk Lee Scratch Perry-nek, hogy testvér, a dub fogja feldobni és továbbvinni az ezredforduló utáni elektronikus zenét úgy, ahogy van, akkor valószínűleg egy nehezen értelmezhető kézmozdulat és homályos szemvillanás közepette elküldi az illetőt a bús fenébe, hogy mit szórakozik, “hol leszünk mi már akkor!” felkiáltás kíséretében. Pedig 2009-et írunk, és a dub itt van, térben és időben. Csak mutálódott. Ezekkel a mutációkkal foglalkozunk most a holland Martyn, az északír Boxcutter és az angol El-B új lemezei kapcsán.
Martyn, azaz Martijn Deykers nevével a közelmúltban a legutóbbi Dubstep Allstars mix hallgatása közben találkozhattunk, ahol Appleblim jó érzékkel keverte bele anyagába annak Suburbia című zajfüggönyökkel terhelt szerzeményét. Deikers egyébként a dubstep egy kicsivel fiatalabb generációjához tartozik, amennyiben lehet ilyet annyi alapján mondani, hogy nem a 2000-es évek elején, hanem annak közepén jelent meg első kiadványaival. Nációjából talán sejthető, hogy ő nem a garage felől érkezett; a zenélést drum and bass-zel kezdte, és lakóhelyei (Eindhoven, Rotterdam) alapján ez nem is meglepő, hiszen Hollandia amúgy is erős elektronikus műfajokban, elég csak a hardcore kultúrára gondolni.
A debütáló Great Lengths ezeket figyelembe véve két meglepetéssel szolgál: egyrészt inkább az általános, minimal technót magába olvasztó dubstep tendencia, mint a drum and bass múlt érződik az anyagon, másrészt debütálásnak nemhogy megteszi, de kenterbe ver sok “hazai” anyagot. Martyn számaiban van egy olyasfajta komplexitás, ami nem válik terhessé több szám után. Sőt, az első három, slágerként is funkcionáló track (The Only Choice, Krdl-T-Grv, Right – Star!) alapján már nagyjából képet is kaphatunk a Great Lenghts egymásra úszó layerekből összeálló világáról. Ezek ugyanis attól működnek, mert nagyon ügyesen váltogatja a hangulatokat egyetlen számon belül, kiváló hangminták elfedésével/előhúzásával. Az elejéhez fogható erős témasorozat sajnos nincs is igazán az albumon több, de azért vannak még nyalánkságok, mint pl. a lemez tempóját teljesen megakasztó These Words (majd annak zongorás lezárása, a Bridge), amiben a számomra eddig ismeretlen dBridge énekel. (dBridge, mint Darren White, liverpooli black-doom énekes, nem a Bad Company-s forma. – a szerk.) Kaland egy másik műfajba, avagy házasítsuk össze a popot a dubsteppel sikeresen. A másik featuring már nem ennyire érdekes, Spaceape jellegzetes szövegmondásával van megtámogatva az Is This Insanity?, de ami az első Kode9 nagylemezen még korszakalkotó és izgalmas volt, az itt már elcsépelt. Szerencsére a hagyományos dubstep trackek, mint a már vinylen kijött Vancouver vagy a Hear Me olyan erős átlagszínvonalat nyújtanak, hogy ez megbocsátható baklövés. Négyes.
Ha van album, ami igazán szerencsés csillagzat alatt született, az az északír dubstep dj, Boxcutter új albuma – csak átvitt értelemben persze, hiszen nem vagyok budapesttévés asztrogésa. Azt viszont én is látom, hogy ez a Barry Lynn gyerek rendesen belegajdult a planetáris témákba. Szép kis konceptalbumot kerekített ugyanis egy 35 évvel ezelőtti eseménynek, amely során egy frissen felavatott rádióteleszkóppal (a címben foglalt Areciboval) jeleket sugároztak az űrbe, egy 25 ezer fényévre levő célpont felé, hátha fogja az üzenetet valami jobb sorsra érdemes életforma (a la Voyager űrszondák). Miután pedig hemzsegnek a számcímek között is a kozmikus utalások (Earth Is My Spaceship, Old School Astronomy), lélekben felkészültem arra, hogy itt valaki űrrepülő-modellezés helyett mindenféle nagyívű, galaktikus hangzás létrehozásával igyekezett levezetni keservét, miszerint már nem lehet se NASA-mérnök, se asztronauta. Ennek folyományaként született meg az Arecibo Message.
Pár évvel ezelőtt se villogtatta Boxcutterünk oroszlánkörmeit, ha dalszerzésről volt szó (talán ezért is volt a dubstep és IDM között vergődő Oneiric egy jó közepes anyag), és sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy továbbra sem változott a helyzet. Nem kell űrteleszkóp, hogy lássuk: Martyn Great Lenghts-e fényévekkel összeszedettebb anyag, és Boxcutternél csak annyival jobb most a helyzet a legutóbbi nagylemez óta, hogy ezúttal van egy működő koncepció, ami összetartani hivatott a cuccot. Gyakorta felbukkan egy-egy jobb téma az egyébként elég szétszórt trackek sorában, de emberünk még mindig nem tud igazából albumot írni. Egy dj-szettet azért meghallgatnék tőle összehasonlításképp. Az emlegetett számok egyébként elég jók, ahogy a nyitó Sidetrak/Mya Rave v2 páros is, de ez kevés az üdvösséghez. Hármas.
Tegyünk egy kanyart London felé, valahol ott kell keresnünk a pre-dubstepet vagyis a garage-t, a rohamléptékkel mozgó evolúció egy jóval korábbi állomását. Hét-nyolc éve még ugyanis nyoma se volt annak a multikulturális sokszínűségnek, ami most tombol a dubstepben, de El-B ezt jobban tudja, hiszen ő is tolta a drum and bassen már túllépni vágyó dj-k menstvár-stílusát, az angol garage-t egyrészt szólóban, másrészt a napjainkra inkább csak történelmi fontosságú trackeket hátrahagyó Groove Chronicles-ben. Utóbbitól be is lehet tolni a Stone Coldot háttérzenének, mellékesen. Hiszen nagyjából ugyanezt kapjuk a Roots of El-B-től is: egy keresztmetszetét annak, hogy honnan is jöttek Burial, Appleblim, Caspa meg a többiek. Bizony, ezeken a jazzes hatásokat sem nélkülöző, ugyanakkor véregyszerű és alapvetően feelgood trackeken edződtek ők is.
A Roots Of El-B borítója szándékoltan rájátszik egy másik válogatásra, amit a Tempa még 2006-ban adott ki, és szintén az Ammunitionös Blackdown állította össze, és már ott is szerepelt El-B két “slágere”, az Express és a Buck & Bury. Ez volt a kiváló The Roots of Dubstep, amely 14 számban gyakorlatilag tökéletesen bemutatta mindazt, hogy honnan is indult a korai dubstep, kik voltak a kulcsfigurák (Horsepower Productions, Steve Gurley, Benny Ill, Hatcha), ugyanakkor már egy-egy korai Skream, Benga vagy DMZ trackkel megmutatta a továbblépés irányát.
El-B külön válogatása ehhez mérten meglehetősen szűk keresztmetszetnek tűnhet, mert míg elődjénél ott van a változatosság előnye, ez a válogatás meglehetősen egysíkúnak hat. És nem csak azért, mert ezúttal egyetlen szerző uralja a teret; bár az is igaz, hogy ez inkább a garage/2step rossz génjeinek tudható be, hiszen azok miatt is halt ki. Kiismerhető album a Roots of El-B, de nem rossz: tulajdonképpen nagyon is élvezetes hallgatni, hiszen nyolc-tíz szám mai füllel hallgatva is abszolút kellemes, akár partykésznek is mondanám, de egy 72 perces játékidővel bíró garage-múltidéző albumot kiadni 2009-ben erősen a rossz vicc kategória. Kétszeri, egyvégtében való végighallgatás esetén hasonlóan katatón állapot állhat be, mint a hatodik óra hardcore Quake után, és ezért csak a lezáró Among The Stars fúvósokkal megtámogatott, dubstep-jazz hibridje kárpótol. De az nagyon. Háromnegyed.
Klipek helyett: innen jött a dubstep. Zed Bias Neighbourhoodja, a garage kulcstrackjeinek egyike, tíz évvel ezelőttről.