DVA nem bonyolította túl a Fly Juice EP-t: a nyolc felvétel – bakeliten mindössze négy – meglehetősen egyszerű ritmusvázakra épül fel, és kizárólag a partizásról szólnak. Vannak számok, mint például a Walk It Out, vagy a Long Street, melyek kifejezetten primitívek – utóbbiban ráadásul némi korai UK bleep utánérzés is van -, pár hang, esetleg egy rövidke vokál ismétlődik bennük folyamatosan. A hatásuk azonban talán mégis ezeknek a legeredményesebb, mert bár kevés bennük az összetevő, de azok remekül illenek egymáshoz, és az elemi ösztönökre hatnak nagy erővel. A szerző részéről ez a munkamódszer ráadásul abszolúte tudatos, saját maga power house-ként kategorizálja ezeket a műveket.

Az a pár kivétel, melyek nem felelnek meg a fenti leírásnak, csak még érdekesebbé teszik a kiadványt. A Ganja (French Fries Remix) iskolapéldája annak hogyan lehet keresztezni a klasszikus dub hangokat UK funkyval és garage alapokkal, a vokál pedig nem teszi túlterheltté az egyébként nagyon jól összekombinált váltásokat. Ez a dinamizmus köszön vissza a Shookban is, ami úgy hagyja befejezésként magára a hallgatót, hogy ebből több kell. Azt hiszem, pont ezek a zenék hiányoztak DVA tavaszi debütlemezéről: akkor az igazi nagy slágert nem találtam sehol a művészileg olykor már talán indokolatlan túlzásokba eső, de végső soron jó albumtól. Nos, most itt vannak, még hozzá nem is kis mennyiségben. (Négyes.)