Eleve vicces érzés volt az A38-ra megérkezni ezen a napon, amikor a tetőn, az orrteraszon és a koncertteremben is buli volt, és mi sétáltunk a fekete ruhásokkal a vízszint alá, míg az emeletről szűrődő nyári slágerek hangja egyre tompult. Adott ez a belépő némi extra underground érzést a koncertnek, és valószínűleg a többhelyszínes tömeg okozta azt is, hogy időnként megéreztük, ahogy megmozdult a hajó a talpunk alatt. Amúgy az előzenekarról megint sikerült lemaradnunk, így odaérkezés után öt perccel már éppen azt láttuk, ahogy két elektronikus kütyü mögé érkező Shaun Frandsen és a mikrofont megragadó Andy LaPlegua belekezdenek a műsorba.

Ez a kezdés még nem sejtetett sokat abból a két órából, ami ezután következett – némileg passzívan hunyorítva figyeltünk és vártunk. Induláskor a zene csörgött-zörgött a sok magas hangtól, a mikrofonba kiáltott szavak úgy váltak le az alapról mint a rajzfilmekben máshogy színezett megmozduló tárgyak, és Frandsen kevés interakciója még hakni szagot is éreztetett. Aztán a folyamatosan építkező koncert során számról-számra érkeztek a további tagok a színpadra. Így jelent meg az elektronikát fővezérlő Z Marr, a színpad közepére állított dobszerkót kezelésbe vevő Joe Letz, majd végül a gitáros menzonita, Abbey Nex. Ahogy végül összeállt a teljes csapat, az több szempontból is pozitív volt: egyrészt így kerekedett ki a hangzás is egy telt, súlyos, ipari döngöléssé, másrészt a vizuális kép is összeállt, ahogy a sok kivarrt, fekete koszokkal kent, minimalista arcfestésekkel ellátott figura tökéletes Mad Max hangulatot idézett.

Fotók: Virág Tamás

Zeneileg egészen érdekes dolgokat kaptunk, amikre nem is számítottam volna. A kiszámítható része az volt, hogy bár voltak klasszikus EBM elemeket is felvonultató dalok, azért jellemzőbbek voltak a súlyos ütemek, trance-es szintik, metálos üvöltéssel elmondott szövegek – mondhatjuk úgy is, hogy “EBM on steroids”. Amire viszont egyáltalán nem számítottam, hogy mekkora hatása lesz a produkcióra a dobosnak, és idővel világossá vált, hogy közel sem véletlenül került a színpad közepére, ráadásul oldalra fordított felszereléssel, hogy minden mozdulatát figyelhessük. Hatalmas show-t csinált, ahogy impulzív módon, nagyívű mozdulatokkal dobolt, elképesztő témákat és sebességet produkált (de nem punk, inkább szinte jungle ritmusképletekkel), és időnként nekiállt szétverni ezt-azt. Egyszer egy cinállvány borult, másszor egy nagy tam gurult el vagy a lábdobot rúgta ki. A banda rodjának bőven volt melója azzal, hogy folyamatosan visszapakolja a színpadi kellékeket a helyükre.

Aztán egyszercsak jött a krach: elment az áram a színpadi elektronikából, így a mikrofon elnémult, a szintik leálltak, a dob halk puffogássá vált. A technikusok gyorsan próbáltak reagálni, de jó ideig kérdéses volt, hogy lesz-e folytatás. És hogy mit csinált a zenekar? Nem tágított, várta a megoldást, közben pedig szórakoztatta magát és a közönséget. A félelmetes imázsra rágyújtott fehér lámpáktól nem ijedtek meg, hanem mintegy arcot váltva, mosolyogva kommunikáltak az emberekkel, beszélgettek, osztottak pár autogramot, kihordták az összes kaját a backstage-ből és szétosztották, egymást dobálták a közönség soraiba, aztán még unplugged is próbálkoztak négy dobos felállásban. Sikerült annyira fenntartani az éreklődést és a reményt, hogy szinte senki nem hagyta el a termet a negyedórás intermezzo ideje alatt, és végül újra összeállt a hangosítás, amit követően mintegy csettintésre folytatták a zúzást ott, ahol abbahagyták. Ez az egész eseménysorozat pedig hihetetlenül szimpatikussá tette a csapatot. Nagyon jó fejnek és lelkesnek tűntek, nem mellesleg jó szolgáltató módjára megadták az embereknek, amiért fizettek.

Megkockáztatom, a leállás után még erősebb bulit csináltak mint előtte. Odatették magukat, pörögtek és végig ugráltatták a közönséget is, felváltva hozva ki a lábakból a pogót és a táncolást. Aztán idővel már a dobszerkó egyes részeit a közönségre pakolták és úgy püfölték, illetve a végén sikerült a felszerelés egy részét szétverni is. Hozzáteszem, ez a szétverés kissé modorosra sikerült, azért nagy kárt nem akartak tenni az anyagban, de valamelyest megadta a féktelenség illúzióját. Jó koncert volt, jó buli volt, várjuk őket vissza.

Linkek:

• Combichrist hivatalos honlap
• Combichrist a Facebookon
• A38
• Negative Art (a buli szervezője)