Az A38-ra az előzenélő Smárton Trióra érkeztem meg, akiket még három számig sikerült élvezni, és kellemes meglepetés volt. A honlapjukról letölthető négy számból nekem egy jött be igazán, ez az arány viszont éppen kifordult az élő koncerten. Sokkal jobb, sokkal élvezetesebb volt élőben a hajón éppen négyesként megjelenő trió, mint a felvételeken. A zenészek között nem lehetett azt a vibráló egymásra figyelést érezni, mégis volt összhang, ebből úgy tűnt, nem annyira a zsigeri együttműködés, mint inkább a kemény munka áll az egész hátterében, de ez a legkevésbé sem negatívum. A végén megmaradt gondolat még, hogy jót tenne a bővülés, talán éppen a vendégszereplő orgonistával, mert baromi jól szóltak együtt.

Némi pakolás és várakozás után jött megint a sötét, majd egy konferanszié, aki lekommunikálta, hogy éppen egy Thália színháznyi ember tette tiszteletét az estén, és hogy a nem várt látogatói szám miatt ki kellett hagyni az eredetileg betervezett székeket a nézőtérről. Aztán hozzátette, hogy nem fog az hiányozni, lesz itt boogie, bedobott még egy see you a MüPában felütést, aztán átadta a színpadot a Harcsa Veronika Quartetnek.

Az elején, mint ahogy már a bevezetőben írtam, az az érzés fogott el, hogy ez a lány nagyon sokra hivatott. Elképesztő hangja van, pontosan, tisztán énekel, és nagyon frankón illik abba a hátradőlős jazzbe, amit a három zenészével játszik. Már láttam magam előtt a következő koncertek plakátjait, a nagy szavakat, amiket a kritikusai írnak róla, a nemzetközi karriert. Nem sokkal ezután már úgy éreztem magam, mintha egy metropolisz belvárosában magasodó felhőkarcoló penthouse szintjére berendezett elit étterem üvegfala mellett ülnék bort kortyolva, tengeri herkentyűkből összeállított menüre várva, miközben nézem az alattam elterülő város fényeit.

Az egész koncertnek volt egyfajta gördülékenysége, simasága, ahogy jöttek a számok, mentek a dallamok, érezni lehetett a profizmust, de idővel jött az a bizonyos de. Amit hallottam néha ugyan produkált meglepetést, vagy egy-egy kiugrást, de többnyire azért elég jól kiszámítható, inkább háttérben hallgatós, mint koncerten bulizós zene volt. Ha tényleg abban a fenti étteremben ülnék, és a menü böngészése közben hallgatnám, azt mondanám, tökéletes. Ha otthon hanyattdőlök a fotelben, becsukom a szemem, és a nagy hangfalakból halkan ez duruzsolna, azt mondanám, hibátlan. Ha az A38-on kell végigállnom ezt a konceretet órás terjedelemben, azt mondom, kevés. Félreértés ne essék, tisztában voltam vele, hogy jazz koncertre megyek, és nem vagyok egy megfáradt arc, aki rinyál, ha nem tud leülni a villamoson, de ennek a zenének, ebben a formában más kell, hogy legyen a settingje.

A hajó hangosítása, a hangulatban nagyon jól passzoló fények (magenta-zöld alap, néha pásztázó fehér, néha forgó apró pontok) olyan elemek voltak, amik mind hozzátettek az élményhez, úgyhogy ebből a szempontból nem volt hiba. A befáradásra viszont rájátszott az is, hogy az amolyan jazzesen elszállós részek egy idő után néha már soknak tűntek, és ami a legmeglepőbb volt, hogy Harcsa Veronika nem engedte ki azt, ami benne van. Nagyon sok volt a személyes kitárulkozás a dalszövegekben, az arcán látszott, hogy egy tálcán kínálta fel mindazt, amit magából kitépve a közönségnek szánt, de ez még inkább tűnt némileg kényszeresnek, mint természetesnek. Elmesélte zenészeiről, hogy egyikük vegetáriánus, másikuk nagykanállal veszi a gyermekáldást, a harmadik pedig szakértője a boroknak, ő pedig nagy izgalommal választott ruhát a nagy eseményre, de az egész valahogy mintha képernyőn maradt volna, és nem szakadt át teljesen az a fal, ami a színpad és a közönség között húzódott.

Egyébként a zene maga kiváló, otthoni fogyasztásra már a mostani formájában bármikor alkalmas, úgyhogy a You Don’t Know It’s You című anyag beszerzésre abszolút ajánlott. A zenészek profik, az énekesnő bármelyik jazz feszten megállná a helyét nemzetközi szinten is, és azok az apró mozdulatok, amelyekkel vezényelte a zenekart, valóban a vezetőjévé tették a kvartettnek. Talán csak annyi hiányzik az egészből, hogy Veronika jobban kieressze a hangját, vállaljon hangosabb, elemibb és felszabadultabb énektémákat, hogy érezzük, nem csak a kézben tartás és névadás miatt ő a zenekar vezetője, hanem valóban hangjával is uralja a számokat. Az viszont biztos, hogy a lehetőség benne van, és megyek én még Harcsa Veronika koncertre, hogy meglássam és halljam, merre tart a dolog.

Linkek:

• Harcsa Veronika hivatalos
• Harcsa Veronika @ MySpace
• Smárton Trió hivatalos
• A koncert ajánlója a Kultblogon