Általában habozás nélkül bemondom mindenkinek, hogy imádom a house-t, aztán sokszor olyan sokáig nem is hallok effélét, hogy tényleg csak akkor jövök rá újra, hogy house-őrült vagyok, amikor a haverommal sikerül lerángatnunk egymást valami Bomb The Jazz bulira, vagy amikor a kezembe kerül egy olyan DJ mix, mint Quentin Harris legújabb összeállítása az igen neves King Street Sounds kiadónál. A Mix The Vibe: Timeless Re-Collection a new yorki label hivatalos sajtóközleménye szerint egy retrospektív válogatás, amin a cég eddigi történelmének a legcsodálatosabb pillanatait hallhatjuk közel hetvenvalahány percben (ilyet csinálni manapság nagyon divatos, és az előbbiek miatt nem is lehet nagyon mellé lőni vele). Na már most, azt tudni kell, hogy a King Streetnél ez nem új találmány, sőt, már 1996-ban is volt Mix The Vibe, de minden egyes esetben valami extrát nyújtanak ezek a cd-k (pl.: Kerri Chandler a sajátján konkrétan egy szerzői albumot hozott össze).

Quentin Harris @ Párizs | part 2

Quentin Harris esetében ez aképpen valósul meg, hogy emberünk nem volt rest, és nem egy felvételt megremixelt, vagy újraeditált a kiadvány kedvéért. Az eredmény így pont olyan lett, hogy ismét belássam, mennyire szeretem én ezt a klasszikus house-hangzást. Nem mondom azt, hogy minden pillanatától hanyatt vágódom, de magabiztosan szállítja azt a kellemes, családias és boldog hangulatot, amiről az amerikai house-kultúra szól. A dalszövegekbe könnyen bele lehet szeretni, a tempó meg végig olyan, hogy még csak véletlenül se jusson eszébe senkinek elhagynia a táncteret, amíg Harris úr bűvészkedik a lemezjátszókkal. Számomra különösen emlékezetes Kerri Chandler Heal My Heart-ja, az Urban Soul-féle Show Me és Dennis Ferrer nem túl régi, de máris a klasszikusokat súroló Touched The Sky-jának a lemezen exkluzíve szereplő Quentin Harris átirata. A Mix The Vibe: Timeless Re-Collection így nagyon lazán négyes, még csak meg sem erőlteti magát különösebben.

Funk D’Void neve hallatán mindig keményebb tech house, vagy techno zenéket képzelek el, ezért igencsak üdítően hatott, hogy a legújabb munkájában ezeket valamennyire félrerakta, és inkább a melodikusabb, utaztatósabb oldalával szállított nyolcvan percet. A Soma gondozásában futó Sci-Fi Hi-Fi sorozat negyedik része az eddigi legjobb: bődületes hossza ellenére is könnyen végighallgatható, és szó szerint törődik az emberrel, kényezteti. Ha tehetem, kerülöm az idegen nyelvű fogalmakat, de ezúttal elkerülhetetlen a braindancing kifejezés használata, ami talán a legjobban jellemzi a cédét. A négynegyedek ellenére ez a korong kifejezetten otthoni hallgatásra készült, kiváló szelekciója tökéletes a nap bármelyik részében.

Funk D’Void @ Womb, Tokio

Hihetetlen, de a skót technomester olyan előadóktól rakott fel zenéket, mint Lusine, Cloud vagy Vector Lovers, és ők már csak a puszta jelenlétükkel is garantálják a Sci-Fi Hi-Fi vol. 4 színvonalát. Érzelmes, dallamokra fókuszáló számok szólnak majdnem másfél órán keresztül, a tempó végig csak kiegészítő eszköz, egyáltalán nem maghatározó elem. A tetőpont egyértelműen Vector Lovers Melodies & Memory-ja, ami valószínűleg minden dimbes-dombos skót tájat meg tudna tölteni romantikával. Négyes.

Első hallásra talán meglepő lehet, de nem átverés: a Junior Boys tényleg mixlemezt készített. Persze nem volt eddig se nagy titok, hogy Jeremy Greenspan és Matthew Didemus – vagy legalábbis az egyikőjük biztosan – előszeretettel pörget bakeliteket, ugyanis már a So This Is Goodbye megjelenésekor lehetett ajándék DJ szettet kapni, amennyiben online vásároltuk meg az albumukat. Ennek ellenére mégis hihetetlen, hogy ezek ketten annak a Get Physical-nek készítették el a Body Language hatodik részét, ahol olyan tőzsgyökeres német minimal, tech és deep house arcok szédelegnek, mint a Booka Shade, a M.A.N.D.Y., DJ T (ők „hárman” egyébként a Get Physical alapítói), Lopazz, Riton, Samim, vagy a Fuckpony. Ennek megfelelően nem is kell túlságosan nagy dolgokra gondolni a Junior Boys esetében sem: egy kevés minimal itt, egy kis tech ott, pici deep amott, meg azért valamennyi szintipop is, hogy elmondhassák a srácok, a profiljukból is felraktak valamit.

Junior Boys live @ Troubador, West Hollywood

Mindazonáltal, amennyire egyszerűnek és érdektelennek tűnik az előbbiek alapján a Body Language Six, legalább annyira jó és érdemes meghallgatni többször is. Az ízlés és az elrendezés hozza be a pirospontot a srácoknak (a keveréstől annyira nem kell elájulni), a számok annyira jól össze vannak rakva egymás után, és annyira szépen építkezik a szett, hogy még sokadik hallgatás után is elégedettséggel tölt el. Vannak persze tuti befutók, amik egyébként is elvinnék az egész cuccot a hátukon (például a Deer In The Headlights-nak a DJ Hell remixe, vagy a Stereo Image Another Dark Chapter-e, esetleg Chloé Be Kind To Me-je), de mégis a sorrend az, ami nagyot dob az összhatáson. Érezni, hogy két olyan ember csinálta, akiknek alapjáraton közük sincs ezekhez a zenékhez, és a mix, ha a nap minden részében nem is, de fáradtabb pillanatokban, vagy afteres helyzetekben nagyon jól megállja a helyét. Négyes.

Linkek:

• Quentin Harris a MySpace-en
• Funk D’Void weboldala
• Funk D’Void a MySpace-en
• a Junior Boys weboldala
• a Junior Boys a MySpace-en
• Neon Music