Jó mostanság D’Marc Cantu-rajongónak lenni: az Ann Arbor-i művész tavaly decemberben egy zseniális bemutatkozó albummal állt elő – Fallen –, de már előtte is több remek kislemezzel jelentkezett (az egyikről mi is megemlékeztünk pár sorban), most pedig máris itt a következő nagylemez, az A New World. A hangzás ezúttal is hasonló, de talán kevésbé nyers, és ezáltal jobban előtérbe kerül a tudományos fantasztikum, amivel Cantu mindig is nagyon különleges végeredményeket produkált. Ráadásul az egész csak negyvennyolc perc, vagyis bátran fogyasztható együltőben is. Az abszolút kedvenceim a Mobile Communication és a Try Me, két nagyon ódivatú köntösbe öltöztetett, de rettentő energikus téma: többször is eszembe juttatják azokat az időket, amikor még LAN-partikra jártunk össze, és ilyesmi anyagokat tettünk be a háttérbe (Kenny Larkin warpos lemeze beugrik néha hivatkozási pontként). A többi hat zene ugyancsak detroiti szintikben, kövér beatekben és sodrásban erős anyag – jó hallani, hogy Cantu életművének a hirtelen felduzzasztása nem ront a megszokott minőségen. (Négyes.)

Mr. G, avagy Colin McBean ugyan már jó rég kilépett a The Adventből, a zenéinek a sebességén azonban ez mit sem változtatott. Második szólólemeze a hónap utolsó hetében jelent meg State Of Flux címmel, s bár stílusát tekintve techno helyett már inkább a house dominál – vagy néha tech-house –, a tempó mégis végig eléggé pörgős, ami a mostani partitrendek 120 bpm-jéhez mérten meglepő húzás. McBean azonban otthonos területen mozog ezzel, s a taktika ismét bejött neki: nehéz lenne azt mondani, hogy van rossz szám az albumon, ami így egyedül a töménységével veheti el egyesek kedvét – mert bizony majdnem teljesen ki van húzva nyolcvan percre (akik viszont a bakelit mellett szavaznak, azok csak hat számot kapnak). Kongák, törzsi hangok és heves lüktetés hallható sokfelé (G’s Riddem, Pause 4 Thought “With You”), emellett nem egyszer tekint a szerző klasszikus irányok felé is (Clearing Space). Vagyis, nem az előremutatásban gazdag elsősorban ez a lemez, hanem nívós produkciókban, jól megcélozva azt a kiöregedőfélben lévő partikorosztályt, akiknek ezek a hangok a fiatalságukkal váltak egyenlővé. (Négyes.)

A Tartelet kiadó az utóbbi években magabiztosan vált a klasszikus hangvételű house zenék kedvelőinek egyik kedvencévé, ugyanis a megjelenéseik rendre kiválóak, és mindig nagyon szép csomagolásban érkeznek. Nagyobb hangvételű bemutató jellege van a Contemporary című válogatásuknak, ami tíz – kilenc exkluzív – felvételen keresztül vonultatja fel a kiadók művészeit. Analóg hangok, táncolós groove-ok és nosztalgia hármasa találkozik egymással, az előadók közül rendre odateszi magát mindenki. A Brandt Brauer Frick egy végtelenül játékos hangszeres témával jelentkezik (noha van ezúttal némi gépies kíséret is), Acid Woman a chicagói warehouse-partik hangulatát idézi fel, Mikkel Metal pedig hozza a tőle megszokott dubhouse-os fejezetet. Mellettük pedig ott vannak a többiek szintén hasonlóan jó zenékkel – a Contemporary így egy olyan generációt mutat be, akinek a munkásságát ajánlott nyomon követni. (Négyes.)