Idén már harmincnyolcadik részéhez érkeztek a londoni Fabric sorozatai, mi pedig mostantól rendszeresen beszámolunk róluk. A bemutatkozást a német M.A.N.D.Y., és az amerikai DJ Craze szállítja, avagy találkozik a minimaltechno a turntablismmel. Jó ez nekünk? Kritika.
Igazából én már nagyon szkeptikusan állok hozzá minden új minimaltechno mixhez: túl sok jelenik meg belőlük, de csak nagyon kevés nevezhető jónak, ráadásul már annyira fel van sztárolva mindenki ebben a szcénában, hogy az ember még csak kiválogatni sem tudja a jobb munkákat egykönnyen. Ez pedig oda vezet, hogy amikor a kezembe kerül a legújabb Fabric, és látom rajta, hogy M.A.N.D.Y., egyszerűen nem érzek semmit. Mert ugye, ki is a M.A.N.D.Y.? Két minimaltechno dj – már Dunát lehetne rekeszteni velük –, s természetesen hol máshol élhetnének, mint Berlinben, mintha nem lenne rajtuk kívül még másik ezer minimalos arc abban az elektronikus zene fellegvárának titulált városban. Aztán kiderül, hogy huszonöt számot mixeltek össze hetven percbe, és máris lehet komolyan aggódni, hogy mi lesz, mert Matthew Dear-en és Steve Bug-on kívül másnak soha nem állt igazán jól ez a fajta kapkodás. S a félelmeim be is igazolódtak: a világmegváltás elmaradt, a kellemes meglepetés elmaradt, de még tisztes iparosmunkának is csak legalább három sör elfogyasztása után lehet nevezni a Fabric 38-at.
Az indulás pedig még eléggé rendben van. A Yello soksokéves klasszikusa próbálja megteremteni a hangulatot a maga másfél perces szereplésével, és kifejezetten jók az ezt követő egzotikus dobok és hipnotikus hangok: seperc alatt egy esős tájat látok magam előtt rengeteg zölddel és magas, felhőbe burkolózó hegyekkel a távoli messzeségben. Az egész nagyon különleges és hangulatos; érzem a párát a bőrömön, miközben az esőcseppek ütemre hullanak, és csak úgy lüktet az egész. Nem jutunk el azonban a tizedik percig se, amikor jön a vágás, és már egy harmadosztályú klub lézengős táncterén vagyunk, ahol az arcok nem tudnak berúgni a pofátlanul felvizezett sör miatt, és a dj se törődik igazán azzal, hogy jól érzi-e magát mindenki. Unalmas, alibi zenék követik az ígéretes kezdést, és pár pillanattól eltekintve ez már nem is nagyon változik a továbbiakban. Talán, ha kevesebb számot rak fel a M.A.N.D.Y. és jobban kibontakoztatja őket…, talán, ha ki mertek volna lépni a biztonsági zónából, és folytatták volna azt, amit az elején elkezdtek, akkor egy kiemelkedő szettel lenne dolgunk, így azonban csak egy olyan átlagosnak sem nevezhető összeállítás a Fabric 38, ami mindössze annyival nyújt többet a tonnaszámra letölthető podcasteknél, hogy nem tíz, hanem huszonöt felvételt kínál hetven percben. Csalódott vagyok. Kettes.
Szerencsére a Fabriclive 38 nem lő mellé. A Caspa & Rusko-féle karácsonyi borzalom után ezúttal azt a Miami-beli DJ Craze-t üdvözölhetjük a lemezjátszók mögött, aki annyi DMC-t nyert, hogy már nem tudja hova tenni a trófeákat otthon, és egyébként is egy piszok jó dj. A szett első felében egyeduralkodó a floridai életérzés (még a Miami Vice főcímdala is felcsendül, baszki!), a klubzenék szigorúan a rap- és vokálbetétekkel dúsított breakdance/electric boogie-s alapokkal építik számról számra a hangulatot, és pont azelőtt jön meg a váltás, mikor ez már kissé unalmas lenne. Ráadásul mik következnek még ezután! Már a Beat Club aranyat érő Security-jénél lehet sejteni, hogy ömleni fognak a slágerek, és nem is marad el a partitájm. Van itt Chromeo, Earth, Wind & Fire, Armand Van Helden, Debbie Deb és Magic Mike, de beköszön még a Coldcut, a Chemical Brothers és a Deekline & Wizard is, mert a jóból sosem elég. Ennek megfelelően pedig vegyessaláta hangulata van a mixnek, de a jobb fajtából: olyan ez, mint egy klassz házibuli soundtrackje, ahol az ital soha nem fogy el, mindenki kurvára jó fej, a nők meg alig várják, hogy lefektessék őket. Kell ennél jobb péntek este? Négyötöd.
DJ Craze live @ Manchester, part 1 (ESSZENCIÁLIS!)
part 2 | part 3 | part 4 | part 5
Linkek: