— 2010. May 10. 08:11

Elmélyülni a textúrában – Banco De Gaia interjú

A Banco De Gaia álarc mögött megbúvó Toby Marksot sokszor láthattuk már itthon, és azt sem túlzás kijelenteni, hogy az elektronikus zene hazai harmincas és negyvenes közönségének egyik legkedveltebb művészéről van szó. A 2004-es GluGlun és a 2007-es Hegyalja Fesztiválon történt látogatása után ezúttal szerényebb létszám előtt, családias hangulatban lépett fel a West Balkánban április 9-én, és egy sokkal hosszabb, mélyebb szettet adott. A live act előtt beszélgettünk a szerzővel különféle dolgokról, úgy mint a progresszív rock, a science-fiction irodalom, valamint a zene és a politika viszonya.

Zenei értelemben az 1990-es évek eleje forradalmi volt Angliában: a hangminták elérhető közelségbe való kerülése és a technikai fejlődés lehetővé tette az elektronikus zene számára a kibontakozást. Míg egy évtizeddel korábban a négynegyedes szerkezetek kialakítása és a dobgépek megszelídítése jelentette a legnagyobb kihívást, addig a posztrave Angliának már egy javában eltérő feladat jutott. Nevezetesen az, hogy felfedezőútra induljon a hangmintákkal, és idegen világokat hódítson meg elektronikus zenei környezetbe történő átültetéssel. Az akkoriban működött ambient dub/ambient house mozgalom volt talán az egyik legjelentősebb vállalkozás ilyen szempontból. Toby Marks alias Banco De Gaia az egyik legnagyobb alakja volt az Orb mellett e közösségnek: 1994-től kezdődően nyolc nagylemezt adott ki, ezekben elrepítette a hallgatót a Gizai Piramisokba, Tibetbe, a görög népzenébe és számos más, egzotikus helyre.

Interjúnk készültekor Toby Marks már negyvenhat éves, és saját maga sem tagadja, hogy rég nem követi olyan lelkes figyelemmel a technológia alakulását, mint az ’90-es években. E helyett inkább az önmagában lakozó művész mélyebb megismeréséről szólt számára az utolsó tíz év: “az 1980-as és ’90-es években voltak hatalmas változások, mármint akkor tényleg nagyon masszív volt minden, ami történt, pláne a digitális forradalom és az egyre gyorsabbá váló számítógépek miatt. Az utóbbi tíz évben viszont lelassult ez a fejlődési folyamat, most már mindenkinél inkább arról kellene szólnia a dolognak, hogy megállunk, és mélyebbre ásunk önmagunkban. Hogy felfedezzük magunkat, lássunk mindent aprólékosan, részletesen” – mondja a West Balkános fellépése előtt jó másfél órával egy külön elkerített, csupa beton és cső teremben, aminek a megközelítése leginkább egy SWAT 3-ban megtervezett pályán való barangoláshoz hasonlít. “Nem függhetsz mindig a technológiától, valamit saját magadból is tenned kell a zenédbe.”

Képek: Szentpéteri Roland

Marks fiatalon egy metál bandában gitározott, illetve rengeteg space rockot és progresszív rockot hallgatott. Az utóbbi stílusok nagyívű, monumentális jellege és a jövőbe való tekintésük óriási befolyásoló tényező volt a zenéin. Erre emlékszik meg a művész tavalyi, Memories, Dreams, Reflections című albumán, ami a Banco De Gaia projekt fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli. “A Hawkwind, a Crimson King és a Pink Floyd volt fiatalon a legnagyobb hatással rám. Melléjük jött természetesen a sci-fi, így összeraktam a két dolgot. A Hawkwind volt a kedvencem, a zenéjük fele sci-fi történetek elbeszéléséről szólt. Pár évvel ezelőtt volt egy ötletem, hogy menjek vissza az időben, és rójam le a tiszteletemet mindazok előtt, akik befolyásolták a munkámat. Így született meg a Memories, Dreams, Reflections első három felvétele, ami az imént említett zenekarok általam legkedvesebbnek tartott számainak a feldolgozása. Persze lehet, hogy az én értelmezésemben született Spirit Of The Age egyáltalán nem hawkwindos, de nagyon sok olyan elem van benne, amit nekik köszönhetően fedeztem fel, és a Banco De Gaia hangzás alapkövének részévé váltak. Amikor pedig az Echoes című Pink Floyd covert megírtam, az emberek nem értették, hogy miért lett huszonhárom perc, miért nem próbáltam meg három-négy percen belül maradni. Mi értelme lett volna annak? Sokat köszönhetek nekik, amit képtelenség három percben elmondani.”

Ha science-fiction utalásokat akarunk keresni a Banco De Gaia diszkográfiában, akkor az egyik legkézenfekvőbb példa a 2006-os Farewell Ferengistan albumon a Flow My Dreams, The Android Wept. Marks Philip K. Dick két nagyhatású könyvének állít emléket ebben a felvételben: az egyik természetesen a Do Androids Dream About Electric Sheep? (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokról?), míg a másik a Flow My Tears, The Policeman Said (Csordulj könnyem, mondta a rendőr). “Philip K. Dick az egyik kedvenc íróm. Olvastam két-három éve az I Am Alive And You Are Dead című fantasztikus önéletrajzi könyvét, amiből kiderül, hogy imádta John Dowland 1596-ban szerzett lantzenéjét, a Flow My Tearst. Belegondoltam, hogy mennyire fura lenne, ha fognám ezt a több mint ötszázéves darabot, amit annyira szeretett, és csinálnék egy sci-fi verziót belőle. Elvégre ő is ugyanezt csinálta a könyveiben: mítoszokat és fabulákat ültetett át tudományos-fantasztikus környezetbe. A végén egyértelműnek tűnt az éneket vokóderrel helyettesíteni és szintetizátor hangokkal futurisztikusabbá tenni.”

A Banco De Gaia albumok, különösen a koraiak, nagyon erős politikai töltettel rendelkeznek. Ez természetesen valamelyest a kor sajátosságának köszönhető (az elektronikus zene népszerűsége miatt az 1990-es évek közepén/végén rengetegen úgy gondolták, hogy sok embert el lehet érni politikai felszólításokkal), de míg a szerzők akkor öncélúan befolyásolni akarták az embereket, addig Marks sokkal inkább gondolatokat, nézeteket osztott meg velük. “Én így fejezem ki a véleményemet. Sokan azt mondják, hogy a zene és a politika nem keresztezheti egymást, a politikai véleménynyilvánításnak nincs helye a tánctéren. Más ugyanakkor meg bátorít, hogy csináljam gyakrabban. Fura. Én nem is hívnám szükségszerűen politikusnak a zenémet, csupán a világnézetem megosztásáról szólnak. Azon dolgokról, amik érdekelnek, amik miatt aggódok, mint a környezetünk és a technológia fejlődésének hátráltatása. Persze nyilván ezekből nagyon sok politikai témakörbe tartozik, például a Last Train To Lhasa című zenémhez tibeti papokról és a kínai rendőrségről készült videófelvételeket vetítünk a fellépéseimen. De ezekkel nem politizálni akarok. Nem akarom megmondani, hogy mi helyes és mi nem, ellenben szeretek elgondolkodni, hogy ‘mi lenne, ha’.”

E témáknak, valamint az egzosztikus és dallamos tánczenéknek köszönhetően hamar világhírűvé vált Marks, a Maya és a Last Train To Lhasa című albumai pedig eladások tekintetében is óriási sikereket értek el. A művész a 2000-es évek után sem égett ki, a 2004-es You Are Here és a 2006-os Farewell Ferengistan nagylemezek továbbra is jó és kreatív formában mutatták be, a live actjei pedig a mai napig ugyanolyan energikusak, mint régen – mintha nem öregedne. “Tavaly valóra vált egy álmom. Csinálhattam egy bulit a Hawkwinddal, ugyanis felkértek, hogy legyek a gitárosuk. Akkor ünnepelték a negyvenedik évfordulójukat, én pedig a huszadikat. Hirtelen annyira fiatalnak éreztem magamat! Az ilyen pillanatokban érzem úgy, hogy még húsz év biztosan áll előttem.” Amikor megkérdezem, hogy miként képzeli el a hangzásának a jövőjét, magabiztos választ ad: “Egyre jobban szeretem az ambient zenéimet játszani, csak egyelőre sajnos kevés lehetőségem van rá. Tavaly meghívtak egy lengyel ambient fesztiválra, fantasztikus volt! Egy igazi, nagy koncertteremben léptem fel, mindenhol óriási kivetítők voltak, és mindenki ült. Nem akartak táncolni, egyszerűen figyelni akartak rám, és hallgatni a zenémet. Az utóbbi éveim egyik legmeghatározóbb élménye volt ez, olyan mélységben merülhettem el az ambient textúrákban, ahogyan csak a stúdióban szoktam.”

A következő nagylemez megjelenése egyelőre kérdéses. Marks tavaly egy húszéves periódust zárt le, így új dolgok után kutat, de még ő sem tudja igazából, hogy mit szeretne. “Húsz évig ugyanabban a stúdióban dolgoztam, ugyanazon a helyen, ugyanarra a kilátásra tekintve. Eljött az idő a változásra, hiszen a környezeted hatással van rád. Mostanában költözködöm, ez visszavesz az aktuális munkából, így nem tudom megmondani, mikor lesz új Banco De Gaia album. Hogy őszinte legyek, egy hangot nem írtam még hozzá.” Hozzáteszi még, hogy mostanában rengeteg tradicionális japán furulyazenét hallgat, és nem tudja megunni a Yes-féle Going For The One-t. Utóbbinál nagyon érdekesnek találja, hogy bár két világ és harminchárom év van közte és a lemez közt, mégis ugyanaz a munkamódszer. Ellenben nem biztos, hogy ezeknek hatására bármi is alakot ölt majd a közeljövőben. “Tudod, inkább az inspirál, ami valami véletlen folytán jut el hozzám. Délután például az egyik magyar srác mutatott valami francia zenekart, akiknek a nevét már elfelejtettem, de cigányzenét kereszteztek jazzel, és az például rettentően megtetszett. Sokat járok egyébként fesztiválokra, ha új ötletekre van szükségem. Az a jó bennük, hogy sosem tudod, mit fogsz hallani, és valamiért mindig olyan dolgokba futsz bele, amiket a saját környezetedben soha nem hallanál. Fesztiválra menni olyan, mintha elhagynád a biztonsági zónádat.”

A fellépése kellemes meglepetés, pedig már harmadszor látom őt. Még mindig tud újat mutatni: közel két órát játszik, így van ideje részletesebben bemutatni a zenéit, minek köszönhetően nem csak a slágerekről szól az este – noha neki igazából mindene sláger. A Farewell Ferengistan legismertebb témái (Ynys Elen, Kara Kum) után természetesen hamar lemennek a legnagyobb szerzeményei, köztük a No Rain, a Last Train To Lhasa és a Zeus No Like Techno, később azonban már utazás jellege lesz a live actnek, ami nagyon jót tesz neki. Legnagyobb meglepetésemre felcsendül a Soufie és a Spirit Of The Age is, az összhatás pedig egyre művészibb, egyre több a mondanivaló benne. Továbbra is nagyon jól áll Marksnak, ahogy két kivetítő közt áll a sötétben, és mindent átenged a vizuálnak, amiben rengeteg az ismerős anyag, de vannak újak is. A fellépés második felében már olyan régiségek kerülnek elő, mint a Kuos, az Obsidian és a Drunk As A Monk, de hiába vártam a Heliopolist, az végül nem hangzott el. Azt hiszem, egyedül ezt róhatom fel negatívumként, az ezelőtti két alkalommal viszont hallottam azt is, úgyhogy nincs nagyon okom a panaszra. Remélem, látjuk még Banco De Gaiát itthon.

Banco De Gaia – Spirit Of The Age + Obsidian @ West Balkán, 2010. 04. 09.

Videók a fellépésről:

Linkek: