Craig De Sean Adams, vagy Craig Diamonds 1977-ben született Detroitban, és az 1990-es évek közepétől DJ Assaultként az egyik legismertebb olyan elektronikus zenei producer/dj lett, akinek soha semmi köze nem volt a város techno színteréhez. Persze nem tagadja le a gyökereit, így elmeséli egy szolídabb adag csirkesaláta belapátolása közben, hogy gyerekként nála sem maradhattak ki a mára klasszikusként jegyzett Chicago house és Detroit techno zenék, de számára mégis sok rejtélyes dolog van ebben az irányzatban. “Gyerekként [Jeff] The Wizard [Mills] volt a kedvenc dj-m. Beszélgettem egyszer vele, de azt mondta, hogy már nem is emlékszik azokra az évekre. Tök furcsa. Úgy értem, mindketten Detroitból jövünk, én kurvára felnéztem rá, megtisztelve éreztem magam a találkozáskor, erre azt mondja, hogy ő nem is emlékszik már az 1980-as évekre. Rossz érzés volt. Remélem, hogy én soha nem leszek ilyen. Elvégre, miért mondana bárki is ilyet? Emlékezned kell arra, hogy honnan indultál.”

“Ettől független okos pali Jeff. Meg tudom én, hogy valamennyire furának is kell lenned ahhoz, hogy ennyire zseniális legyél. De ilyen aspektusból inkább Derrick Mayt tisztelem. Nem is értem hogyan lett ekkora név, és hogyan lehet ennyire híres még ma is. Mármint, régen sok himnuszt írt, de hihetetlen, hogy még 2010-ben is ilyen nagy. Ezek az igazi legendák… Nagyon értettek olyan dolgokhoz, amiket mi fel sem tudunk fogni. Nem hiszem, hogy sok emberrel vegyültek volna a maguk idejében; tudták, hogy mit akarnak, és csont nélkül meg is csinálták azt. Kizárólag saját magukhoz ragaszkodtak. Ezt nagyon becsülöm bennük.”

Nem nevezhető interjúnak, amit produkálunk. Korán van még, Isuék éppen a hangpróbához kezdenek hozzá, létrák és más kellékek vannak szanaszét a tánctéren, így ennek jegyében mi is inkább kötetlenül beszélgetünk Diamondsszal, aki egy rendkívül nyugodt, már-már egyenesen belassult embernek tűnik. Végtelen kímértséggel beszél, minden egyes szót végiggondol, mielőtt kimondja, ugyanakkor Roland kamerájától néha mégis teljesen megőrül, és elkezd ökörködni, rappelni, mutogatni. Hihetetlen, hogy nem iszik alkoholt, és nem fogyaszt semmilyen drogot: “túl menő vagyok a drogokhoz”, intézi el az egészet egy hanyag kijelentéssel. “Engem mindig a zene érdekelt, a többit leszartam. Nem szívtam, nem kokóztam, nem volt crack.”

Képek: Szentpéteri Roland

Ihletforrásként főleg a nyugati part nagyobb hiphop neveire hivatkozik, így hamar előkerül az NWA, DJ Quik és Ed Banks neve. “A hangszeres része, a vibe mindig jobban megfogott a hiphopnak. A nyugati part ezért mindig jobban bejött a keletinél.” Az eddig említett dolgokból épül fel DJ Assault világa: noha sokan sokféleképpen címkézik a zenéit, ő a booty music kifejezést részesíti előnyben, míg a stílus általánosabban ismert ghettotech elnevezését mélységésen elítéli. “Ha odamész egy lemezkiadó vezérigazgatójához, és azt mondod, hogy ghettotech, azt se tudja, miről hablatyolsz. Ugyanez a helyzet áll elő akkor is, ha megkeresed Dr. Drét, Quincy Jonest, vagy Jermaine Duprit: azt se tudják, mi a franc az. A ghettotech kifejezés egyszerűen nem elég nagy. Főleg azok hívják így a zenéjüket, akiknek lövésük sincs, hogy miről van szó. Tehetségtelenek, nincs semmilyen valós zenei gyökerük. Viszont, ha én azt mondom, hogy a zeném ghetto house és booty bass, akkor mindenki közelebb kerül az igazsághoz. Az emberek tudják, hogy mi az a booty, ismerik Luke-ot, a 2 Live Crew-t, Magik Mike-ot. Ez a stílus a house gettós verziója. Booty house. És így már el tudod képzelni a zenémet anélkül, hogy bármit is hallottál volna belőle.”

Diamonds immáron rengeteg korszakon van túl. A Straight Up Detroit Shit című mixsorozata megkerülhetetlen, de hasonlóan illik ismerni a Jefferson Ave és Belle Isle Tech kiadványokat is, előbbit ráadásul sokszor elsüti a fellépése alatt, lévén, hogy a website-ját is erről nevezte el. Ez egyébként egy másik karakteres dolog vele kapcsolatban: folyamatosan kommunikál a közönséggel a műsora alatt – nem tudja megállni, hogy ne mondjon valamit, illetve, hogy folyamatosan odategye magát a nőknek. “Az egész mc dolog a dj-zéssel teljesen természetes nekem. Kisgyerekként rengeteg tehetségkutató versenyen vettem részt. Mindig is ezt akartam csinálni. Egy klasszikus értelemben vett live show-ban rengeteg embertől függsz, az sosem jött ki jól nekem. Ellenben többet akartam csinálni a dj-zésnél. Ha nincs mondanivalód, az rég rossz. Szeretek a közönséghez beszélni.”

DJ Assault egyik leghíresebb zenéje az Ass ‘N’ Titties. Az 1990-es években rengeteg szexuális tartalmú rapes számot írt, ma már azonban csak megszépült nosztalgiával tekint ezekre vissza. “Az Ass ‘N’ Titties és a többi egy rossz korszakomat dolgozza fel. Amikor tinédzserből lettem felnőtt. Akkoriban nem voltam humoromnál, és azt hittem, hogy ezek a szexuális dolgok menők lesznek. Már nem foglalkozom vele többé. Harminc felett felelősséget kell vállalnod azért, hogy ne legyél felelőtlen. Tinédzserként mindegy mit mondasz, csak legyen helyén a szíved! Az én koromban több millió rajongóval viszont már fontos, hogy ne mondj hülyeségeket. Ez a legnehezebb dolog a hiphopban. Ha megnézed, az emberek még negyven magasságában is ugyanazokat a baromságokat szövegelik, amiket húsz évesen. Promótálják a drogokat, az erőszakot, a gyerekek meg ugye mindig jobban figyelnek a zenére, mint a szüleikre. Nem értem ez miért jó. Rengeteg rappernek ugyanúgy van gyereke, nem? Ráadásul csak rosszabb, hogy ez a kereskedelmi oldala a hiphopnak. Kiábrándító, hogy ma a médiában csak a negatívat imádja mindenki, és sodródnak felé az emberek. Nálunk, ha valaki börtönbe kerül, szinte rögtön valóság show-t kap. A tehetség már senkit nem érdekel. Olyan, mintha a világ a végéhez közeledne. A jó és a rossz kifigurázott, szatírikus harca az egész.”

“Ne érts félre: büszke vagyok arra, aki voltam régen. Jobban örülök viszont annak, hogy meg tudtam változni, mert ennek köszönhetően vagyok még mindig itt. Ez a legnehezebb rész. Ma sok ember fél attól, hogy a többiek mit gondolnak róluk, ezért inkább ugyanazokat a dolgokat mondják, ugyanúgy öltözködnek és így tovább. Ma már nincs eredetiség, mindenki tartozni akar valahová. Ma a hiphopban mindenki Jay Z, meg Lil’ Wayne akar lenni, de miért nem hagyjuk őket, hogy azok legyenek, akik lenni akarnak, mi pedig saját magunk? Ez annyira gyerekes. Mint amikor kicsi vagy, és Superman a kedvenc hősöd. Szerintem, amikor felnősz, már nem a saját hősöd akarsz lenni többé, hanem inkább önmagad. Aki nem ilyen, az nem nőtt fel soha, hanem gyerek maradt, és csak másokat követ. Én sosem éreztem így. Ha kell, akár ezer emberrel is szembe merek állni. Nem tud manipulálni senki. Tudom, hogy ki vagyok, tudom, hogy mit akarok. Nem hiszed el, milyen könnyű ezzel a mentalitással élni.”

A szettjében az a legjobb, hogy van valami megfoghatatlanul kortalan, klasszikus hangulat végig. Több mint két órában mutatja be saját magát: klasszikus szerzeményeit és legnagyobb kedvenceit rakosgatja, az egészet booty interpretációban. Sok a bootleg, így a vége felé már Rick James és James Brown örökzöldek bontakoznak ki az igencsak tempós ütemen, de becsúszik Afrika Bambaataa és a Soulsonic Force Planet Rockja is, a Shake Dat Azzről nem is beszélve. “Semmiben nincs ma melódia” – mondja. “Sok klasszikus mixtape-et felraktam a site-omra, amik senkinek nincsenek meg huszonöt évvel ezelőttről. Én felvettem mindent 1984-től. Közel nyolcszáz kazettám van. Mostanában digitalizálok mindent, mert tudom, hogy az embereknek nincs meg. Ebből próbálok reprezentálni valamit a pultban. Valami nemeset egy régi, sokkal szebb korból.”

“Tudod, Detroit más volt régen, mint ma. Az 1980-as években érthető volt, hogy a gyerekeket miért nyűgözte le a zene. A rádió más volt, a politika más volt. A szerelemről szólt minden, ezt érezhetted a zenében is. Az újdonság ereje hatalmas volt. Ma ugyanakkor a rádiók régióról régióra ugyanazt játsszák megállás nélkül. Nincsen semmiféle elkülönülés, olyan helyi sajátosság, amiért érdemes egy-egy szubkultúrában jobban elmélyülnöd. Ez megölte a szeretetet. Ma minden annyira vállalati már. A rádiók mögött óriáscégek vannak, akik súlyos pénzekkel promótálnak. Régen több volt a független cég, nem volt monopol helyzetben senki. Ennek eredményeként ma nem tudsz új dolgokat hallani a rádióban, pedig régen ezért ültük mindannyian körbe. A zene történetének, történelmének ismerete nagyon fontos. Én például nem harmincéveseknek játszom, nem a korombelieknek. Egy új, fiatalabb generáció jár a bulijaimra. Ők nem tudják, honnan jövök, ezért fontos, hogy ismerjék a történelmet.”

Felvételek a buliról:

• DJ Assault @ Merlin (soundcheck)
• Isu @ Merlin, part 1
• Isu @ Merlin, part 2
• DJ Assault @ Merlin, part 1
• DJ Assault @ Merlin, part 2
• DJ Assault @ Merlin, part 3
• DJ Assault @ Merlin, part 4
• DJ Assault @ Merlin, part 5
• DJ Assault @ Merlin, part 6
• DJ Assault @ Merlin, part 7
• DJ Assault @ Merlin, part 8
• DJ Assault @ Merlin, part 9