A szegedi jegyző utasítására a SZIN szervezőinek programváltozást kellett eszközölniük. A jegyzői határozat alapján minden koncertnek éjfélig be kellett fejeződnie annak ellenére, hogy a fesztivál évek óta betartja a megengedett zajszintet. Egy amúgy is gyérebb felhozatalú nap programja így vállalhatatlanul szegényes lett, ráadásul még a Guano Apes is szar volt.
A zárónap kínálatával alapból bajban voltunk, még ha ki is mentünk volna délután a Hangmásra, akkor utána pár óra semmittevést kellett volna beiktatnunk, mivel máshoz nem volt különösebben kedvünk. Így abban maradtunk, inkább később, negyed nyolcra kimegyünk Nemjucira, aztán Nyers, esetleg Neo vagy a román Popasapca, utána Guano Apes, levezetésképpen pedig majd Spiller. Ebből félig megvalósult a Nemjuci és sajnos egészben a Guano Apes.
A SZIN szervezői a belső, nem közvetlenül a kapunál lévő karszalag ellenőrzőpontnál szóltak, programváltozás történt. Először azt hittem, valami durva viharjelzést kapott a város, mivel nem arról volt szó, hogy egy-egy fellépő mondta le a buliját, hanem az egész feszt programja gyanúsan felborulni látszott. Mindent egy órával előrébb csúsztattak, a Nagyszínpadról két zenekar (Void, Dystopia), az A38-ról szintén két fellépő (Skallander, Spiller) kiesett, de máshol is előfordult, hogy egyszerűen töröltek vagy összevontak koncerteket. A SZIN hivatalos honlapján olvasható közleményből aztán kiderült, a szegedi jegyző a ludas, amiért elrendelte a korai takarodót. Utólag is köszönjük a városvezetésnek!
A nap fő headlinere, a Guano Apes másfél órával korábban, negyed 10-kor kezdődött, az A38 színpadon már Nemjuci alatt piros kiírással hirdették a sátor 00:20-kori zárását. A legkésőbb, hajnal kettőig Tesco Discon pöröghetett az ember. Nagy szívás volt ez a napijegyeseknek, gondoljunk bele, megveszed a bejáratnál jegyedet, majd húsz méterrel beljebb közlik, nem lesz itt igazából ma már semmi az esőn kívül. Egyik ismerősünk így járt a haverjaival. Mikor összefutottunk vele, éppen azon vacillált, hazamenjen-e egy fél 12-es busszal, vagy várjon a következő, csak hajnal fél hatkor induló járatra. Persze jogos volt a kérdése, mi az istent csináljon addig? Az eső lába végig lógott, a szél meg persze a szemükbe fújta a homokot, ráadásul nekem úgy tűnt, pont szombaton voltak a legtöbben a feszten. Emellett úgy sejtem, az új, infopultoknál felvehető program is hibás volt, mivel a Borsodi Malátabárnál láttam, hogy bár az Anna and the Barbies koncertet reklámozták a kivetítők, a frissen nyomtatott kiírásról az már lemaradt.
Guano Apes (fotók: fesztblog.hu)
Nemjuci feléről is alapból lemaradtunk, a Nyers meg már régen lejött a SZIN színpadról a program előrecsúsztatása miatt. Nemjucin inkább csak iszogattunk, ezért csak Guano Apesről tudok érdemlegesen beszámolni. Külön nem jöttünk volna el a németek miatt, de ha már bérletünk volt, akkor egyértelmű volt, hogy elmegyünk a nosztalgiapartijukra. A baj csak az volt, hogy nem lettünk közben fiatalabbak, a zenéjük pedig nem lett jobb, halványan sem hozta vissza a buli a felhőtlen gimis éveket. A banda maximum annyit változott, hogy Sandra Nasic a bőgatyát tapadós csőnacira váltotta, de a lejátszott két új számuk alapján pontosan ott folytatták zeneileg, ahol abbahagyták.
A közönség azért persze nagyon örült az Open Your Eyes-nak, a No Speech-nek, meg a Break the Line-nak, pár sort üvöltött is belőlük néhány ember, de igazán kevesen vágták a számok szövegeit. Két dolog miatt voltak szerintem viszonylag sokan: nem nagyon volt más program, vagy pedig a Lords of the Boards-ot akarták hallani. Egyébként a Walking on a Thin Line című albumról túl sok langyosabb szám került terítékre (Pretty In Scarlet, Quietly, Scratch the Pitch), amik helyett inkább a Living In a Lie-t vagy a Raint akartam volna hallani a lassúbbak közül, egy számot meg csak instrumentálisan toltak a koncert közepén, ahol már ásítani sem szégyelltem, annyira leült az egész. Big In Japan szólt a visszatapsolás előtt, végül egy új dalt nyomtak a várva várt záró Lords of the Boards előtt. Utóbbival nem kicsit feldühítettek, mert Sandra Nasic nem csak egy-két sor erejéig tartotta oda a mikrofont a közönség felé, hanem a szóló rész túl nagy százalékát énekeltette el a fesztiválozókkal, én meg nem erre lettem volna kíváncsi, hanem a csaj hangjára. De legalább egy srác (“He’s Stan, our biggest fan“) beugorhatott a közönség közepébe az utolsó refrénnél. Ő biztosan élvezte a koncertet, én viszont egyáltalán nem.
Utána már nem akartunk szerencsétlenkedni, inkább hazamentünk. Rekordot döntöttem, ilyen korán még sohasem mentem el fesztiválról. Pont akkor értünk ki, mikor szemerkélni kezdett, ezért taxiba vágtuk magunkat. Mindenki más, aki gyalog indult el a hídon Szeged belvárosa felé, két perc múlva bőrig ázott. Én tehát legalább szárazon vontam mérleget: ha nincs a jegyzői utasítás, ami az utolsó napon lehúzta a SZIN átlagát, akkor a fesztivál talán egy hármasnál jobb osztályzatot is kaphatott volna.
Kapcsolódó a Kultblogon: