A dub stílus korunk elektronikus tánczenéjének egyik meghatározó eleme. Feneketlen mélysége és hátborzongató visszhangjai izgalmassá tették mind a technót, mind a különböző törtütemeket éltető színtereken, ezért nem is véletlen, hogy napjaink két legtöbbet emlegetett földalatti irányzata a dubtechno és a dubstep. Az előbbi immáron több mint tizenöt éve létezik, és továbbra is csak maroknyi ember tartja életben, utóbbi viszont egy ideje már nyíltan flörtöl a kereskedelmi világ popkultúrájával – természetesen eközben a háttérben sokan tesznek azért, hogy a formája a jövőben is kísérleti és előremutató legyen. Stefan Betke úgy ismeri mindkét hangzásvilágot, mint a tenyerét, jóllehet a saját zenéit sosem lehetett besorolni egyikbe sem. A düsseldorfi születésű művészt sokan az elektronikus dub zene egyik legnagyobb szakértőjeként tartják számon. Az elmúlt másfél évtizedben szerzői pályája mellett a masterelésben nyújtott kiváló munkájáért és ~scape névre hallgató kiadójának legendás portfóliójáért egyaránt kimagasló elismerésben részesítette a szakma.

Betke az 1980-as évek második felében Kölnbe költözött, hogy jazzt és klasszikus zongorát tanuljon. John Zornt a mai napig az egyik legfontosabb ihletforrásának nevezi. Sokáig tagja volt a Perlen Von Die Säue nevű avantgárd jazz-rock zenekarnak, ami 1995-ben feloszlott, őt azonban ez már nem térítette el a zenei pályáról. Az évtized közepére beleszeretett az A-Musik-féle kísérleti színtérbe és abba a minimaltechno világba, aminek az alapító tagjai később létrehozták a Kompaktot. Betke elkezdett lemezeket pörgetni, otthon pedig már saját zenéin ötletelt. 1996-ban jött a nagy áttörés: egy alkalommal valamilyen szerencsétlen mozdulat folytán leejtette a dj-zéshez használt Waldorf 4-Pole analóg filterét, ami totálkáros lett, különféle zajokat és furcsa hangokat adva ki magából, miután újra bekötötte. Ezek inspirálták őt alkotókorszaka első felében: a zenéihez felvette a Pole álnevet, és 1998-tól kezdődően három egymást követő évben adott ki albumot, akkurátusan 1, 2 és 3 címmel ellátva őket.

A 3 megjelenése óta már tíz év telt el, és Betke zenéje sokat változott ez idő alatt, ráadásul teljesen kiismerte a műfajt. “Újra kritikusnak kellene lennünk” – mondja, amikor kikérem a véleményét az elektronikus zene jelenlegi helyzetéről. “Annyi felesleges zene van ma már a piacon, főleg digitálisak. Ráadásul nincsenek is készen. Úgy értem, hogy hallani rajtuk, mert egyáltalán nem szólnak jól, és nem is érdekesek. Nem lenne szabad olyan zenét kiadni, amin valaki csak egy éjszakát dolgozott. Remélem, hogy egy nap az elektronikus zene ismét komoly lesz és előremutató. Az embereknek a stúdiójukban végig kéne gondolniuk, hogy mit csinálnak, miért csinálják, és tízszer több ideig átrágni magukat azon a kérdésen, hogy kiadják-e a zenéjüket, vagy nem. Én mindig megkérdezem magamtól: kell ez a zene a világnak, vagy nem? Ne töltsünk fel gondolkodás nélkül minden stílust szeméttel.” Az interjú során Betke végig őszinte és szókimondó, sokszor talán kissé nyers is. Elvei vannak: “biztos, hogy soha többé nem írok zenét, ha egyszer elveszítem a kísérletező kedvemet. Ezért nincs új albumom már négy éve. Sok zenét írtam, de utólag végighallgatva egyik sem volt méltó kiadásra. Nem voltam elégedett velük, úgyhogy nem kell hallania senkinek se azokat.”

Képek és videó: Szentpéteri Roland

A művész eddigi diszkográfiáját két részre szokás osztani. Az első időben 1998-tól 2003-ig terjed, és a már fentebb említett 1, 2 és 3 lemezek képezik a gerincét. Míg az 1 még jobbára a meghibásodott Waldorf 4-Pole-ból kiszüremlő zajokkal való játék, addig ez a 2-ben és a 3-ban már a zene természetes részévé válik, és inkább a dub sávok elhelyezésében fedezhető fel a kísérleti attitűd. “Sosincs melódia a fejemben, helyette képek és atmoszférák vannak. Például, amikor sétálok az erdőben, és elkap egy sajátos, bensőséges hangulat, vagy érzés, azt szeretem közvetlenül utána megörökíteni a stúdióban. Zenét írni érzésekhez, vagy megzenésíteni azokat a munkamódszerem lényege” – mondja Betke. További érdekessége a három albumnak, hogy szinte egyetlen beatet sem tartalmaznak. Vagyis ennek megjelentétől számítjuk a szerző második korszakát, ami 2003-tól napjainkig tart.

“Mindig egyre nagyobb kihívás új albumot írni. Szeretek ugyanis hozzáadni valami pluszt, valami újat a zenéimhez, ami az előző albumomon még nem volt. Emiatt minden egyes lemez olyan, mintha frissíteném és egyben továbbfejleszteném a hangzásomat. Az 1990-es évek végén az volt a kedvenc elfoglaltságom, hogy a késznek hitt zenéimből kivettem minden ritmusszerkezetet, és véletlenszerűen töltöttem fel a megüresedett helyet zajokkal és dub hangokkal, amik aztán a saját ritmusszerkezetüket teremtették meg. Ma inkább mások zenéiből veszek ki elemeket, és a saját világomban megkeresem a nekik megfelelő helyet. Nem szeretem a letisztult dolgokat; egy sima house, vagy techno négynegyed nekem unalmas, más stíluselemekkel összekombinálni viszont már érdekes. Így mélyebb struktúrák jönnek létre, emiatt használok több kiállást a hagyományos track-formulával szemben. Szeretem tovább érlelni a hangokat. Hagyom, hogy komplexebb utakat járjanak be. Jelenleg bonyolultabb ritmusszerkezetekkel fejezem ki magam, de ettől még a korai dub hangzást megőriztem. Talán mondhatjuk azt, hogy kevésbé szerteágazó a zeném, mint régebben. Egy ideje izgalmasabbnak találom, ha apróbb, kiragadott dolgokra fókuszálok.”

A korai Pole-albumokra hamar felfigyeltek világszerte, így a 2003-as folytatás (amit a művész saját magáról nevezett el) már azon a Mute kiadón keresztül jelent meg, ami előtte olyan nagy sztárcsapatoknak volt otthona, mint a Depeche Mode, a Nitzer Ebb, Moby, a Goldfrapp és társaik. Amerikában az indie rock kiadványairól híres Matador forgalmazta a lemezt. Ez volt Betke első albuma, amin végig lassabb ütemek is hallhatóak voltak, illetve több felvételben közreműködik Thomas Haas szaxofon művész, valamint az absztrakt hiphop közkedvelt underground rappere, Fat Jon. Mindazonáltal a Pole nem aratott sikert: Betke dub hangzása tökéletesen működött az összetettebb és kevésbé ismert világokban, ellenben a popzene egyszerűbb formáival már kevésbé volt lehengerlő. Az ezt követő – és mindmáig legutolsó – album, a 2007-es Steingarten épp ezért visszatérés a gyökerekhez és fejlődés is egyaránt. A művész zenéiben a beatek itt már központi helyet foglalnak el, a könnyedebb tempók mellett megjelenik a techno. Még szintén abban az évben megjelent a Steingarten Remixes című remixalbum is, amin neves szerzők (Shackleton, Peverelist, The Mole, Melchior Productions stb.) vezetik Betke hangzását olyan új dimenziókba, mint a dubtechno, a dubstep, vagy a minimal.

Szintén Betkéhez köthető a ~scape ragyogó katalógusa. A kiadót Berlinbe költözése után alapította 1999-ben Barbara Preisingerrel – aki az interjúnk során szintén jelen van, azonban művész helyett feleségként. A ~scape az elmúlt tizenegy évben az egyik legnagyobb felhozatallal büszkélkedő peremvidéki kiadóvá vált a német elektronikában, többek közt olyan, mára világhírűvé vált művészek lemezei találhatóak itt, mint Jan Jelinek és Deadbeat, de jegyez megjelenést Portable (aka Bodycode), John Tejada, Mapstation és Shackleton is. “A ~scape egy baráti kollektíva platformja. Azért hoztuk létre 1999-ben, hogy ha valakinek van egy kész lemeze, akkor azonnal kiadhassuk, és ne kelljen más kiadóknál kilincselni vele, netán várni akár évekig a megjelentetésére” – meséli Betke. Noha a legutolsó kiadvány 2009 novemberi, tisztázza, szó sincs arról, hogy anyagi gondokkal küszködne a kiadó, csupán épp nincs egyetlen kész anyaguk se. “Nem erőltetünk senkire semmit. Ha valami kész lesz, azt kiadjuk majd, de a legtöbb zenészünk az utóbbi időkben nem dolgozott semmin. Fogalmazzunk úgy, hogy a ~scape alvó módban van.” Gyorsan hozzáteszi azért még, hogy jövőre várható egy új Groupshow-album, és úgy tűnik, hogy az új Pole-lemez is elkészül.

A kiadó viszonylagos ismeretlensége miatt kevés emberhez jutottak el, azonban annál fontosabbak a Round Black Ghosts-válogatások. “Tökéletes összegzése volt annak, hogy mitől volt előremutató a dubstep” – mondja, amikor a felvételekről kérdezem. “Ugyanakkor nem értem, hogy a színtér miért mozdul el mostanában olyan irányokba, amik már rég kimentek a divatból. A legtöbb dubstep producer most vagy nagyon gyors partizenéket, vagy dubtechnókat játszik, és ezek mind közvetlenül köthetőek a kilencvenes évek közepi Berlinhez. Számomra felfoghatatlan, hogy ezek az emberek miért nem a saját ötleteiket követik, miért kellett valami létezőhöz nyúlniuk. Ennél unalmasabb húzást keresve sem lehetett volna találni.” A Round Black Ghosts első ízben mutatta be olyan, mára népszerű producerek zenéit, mint Ramadanman, Peverelist és Pangaea, ráadásul 2009-ben megért egy második részt is. További folytatásai viszont már nem lesznek: “kevés dubstep szerző van, aki érdekes zenéket ír, és mi már mind kiadtunk tőlük valamit. Nincs tovább. A wobbly nem érdekel. Unalmas.”

Amikor arról kérdezem Betkét, hogy milyen lesz az új albuma, visszautasítja a választ. Azt mondja, hogy nem szeret előre beszélni a zenéiről, majd úgyis eldönthetjük, hogy jó-e, amikor meghallgatjuk. Mindenesetre annyit elárul, hogy a Steingarten után most elsősorban az ütemekre koncentrál. Kemény albumban gondolkodik rengeteg beattel, labirintusszerű struktúrákkal. A mai irányzatok közül egyik sem tetszik neki igazán, ezért az 1990-es évekbeli saját magára fog hivatkozni az új felvételekben. “Ez főleg amiatt van, ahogy az emberek zenét írnak jelenleg” – mondja – “mindenki Ableton Live-on alkot, vagyis a zene ezért szükségszerűen ugyanúgy hangzik, elvégre mindenki ugyanazt a szoftvert használja, ugyanazokkal a plug-inekkel. Ráadásul az Abletont azok az emberek készítették, akik Berlinben éltek az 1990-es évek közepén, és az underground techno színtér hangzása inspirálta őket. Az volt az alapvető ötlet a szoftverben, hogy minden úgy hangozzék, mint valami 1995-ös dubtechno zene. Én túl akarok mutatni ezen.” A záró gondolataival jól rámutat a mai klubzene egyik legnagyobb problémájára: “nem akarok negatívan beszélni a szoftverekről, mert hasznos eszközök. De csak eszközök! Mégis, a legtöbben manapság a szoftverek eszközeivé váltak, és ez kiölt minden innovációt az elektronikus zenéből. Engem azonban még mindig ez az aspektusa érdekel legjobban.”

Pole live @ UH Fest, 2010