Míg Sabrenak az első lemeze az A Wandering Journal, addig Alaska saját trilógiáját fejezi be a Mesozoic Erával. Közös nevezőjük, hogy mindketten angolok, mindketten nehezen definiálható, előremutató elektronikus zenét játszanak, és mindketten egy utazásra hívnak legújabb korongjukkal. Nézzük hát meg, melyik mindtrip mit kínálhat a törtütem szerelmesei számára!
Sabre – A Wandering Journal
Sabre befelé fordulásának lépcsőfokait akár egy pszichológiai kurzuslapon is dokumentálni lehetett volna. Ismertté válásakor ontotta magából a szép, nyugis liquideket, majd a Gift You Gave-nél egyszer csak az lett az ember érzése, hogy valamiféle poszt-traumatikus önkifejezés fültanújává vált. Aztán egyre kevesebb lett a hangszeres sampler, egyre morózusabb a bassline, majd először csak kicsit, aztán pedig nagyon megváltozott a ritmusképlet. Így jött el 2010 tavasza, azon belül is a Wandering Journal című debütáló album, amit már jóval érdemesebb avantgárd elektronikai kiadványként, mintsem drum and bass lemezként kezelni – utóbbiként ugyanis értelmezhetetlen lenne. A visszafogott, mégis eléggé megdizájnolt borító Pink Floydosított Bermuda-háromszöge rögtön elég mindtripesre sikerült, és maga az Intrepid névre hallgató nyitótrack is mintha csak a welcome-on-board üzenet lenne.
A kezdő számban hallható basszusnehéz dünnyögés vezérfonalként kíséri végig az egész albumot, a kérdés általában csak annyi, hogy éppen nagyon szorongó az aktuális körítés (Curious, Peril, Javelon) vagy csak kicsit olyan (Follow Solaris, Marvel, The Gazette). Az önmarcangoló introvertáltság persze természeténél fogva nem szereti a társaságot, így a Wandering Journal esetében az sem meglepő, hogy nem igazán ülnek a közreműködések. A Maxwell Golden nevű, Dél-Anglián kívül máshol nem igazán jegyzett mc a Leveling Out-beli featjével sem lesz világhírű, a Noisia és Icicle beszállásával írt, első hanganyagként már jó egy éve kikerült Quartersnek pedig jóval nagyobb a füstje mint a lángja. Az Alix Perezes Have It Your Way még akár jó is lehetne, de sem elég érzéki, sem elég eklektikus hozzá, ami hiba annak fényében, hogy ezt a kettőt akarták elérni vele.
Érdekes módon éppen a modern voyager koncepciót megtörő zenék azok, amiket meg is tud szeretni az ember. A címadó dal akár még külön szubstílust is teremthetne acid-samba néven, a smooth jazzes Havens Verge pedig olyan kellemes, hogy még a legelhagyatottabb excel-tologató irodista napját is beragyoghatja. Ez két track a tizenhatból, ami kevés, és ezért nem működik a Wandering Journal a rendeltetésének megfelelően, bármennyire is benne volt az ígéret.
Hallgasd meg az albumot itt!
Alaska – The Mesozoic Era
Ambient és jungle. Távoli, elvont és ködös képek ugranak be ennek a két szónak a hallatán az ember fejében – pláne, ha együtt hallja őket. Alaska egy évtizedet átölelő EP trilógiájának márpedig pont az a célja, hogy e két irányzat összeházasításából hozza létre azt a hangzást, ami még az őt is foglalkoztató, múltba révedő, atmoszferikus Paradox Music műhelyben is kuriózumnak számít.
A Mesozoic Erát külsőben és belbecsben is teljes mértékben a téli havazás köré tematizálta Alaska. Szinte az összes dalt áthatja az a fajta sóhajtás, ami a meleg lakásból való kilépéskor automatikusan érkezik belőlünk januárban. Van benne egy rész szolid anyázás, egy rész önmagunk összekapása, és egy rész melankolikus merengés is az akkor tökélynek tetsző tavasz irányába. A jungle ütemek és a foszlányokban előtörő szőnyegek olyan bólogatásra késztetnek, amikor csak minden második beatre mozdul egy kicsit a fej, a szem pedig hunyorog, esetenként be is zárul is. A fölötte lévő samplercsokor felel azért, hogy az alapban meghúzódó átszellemülés tényleg meg is valósuljon: levetkőzhessük az összes, nap folyamán a lelkünkre rakódott mocskot, és átengedjük magunkat egy messzi, plátói szépségnek.
A végeláthatatlan, tűfehéren ragyogó instrumentálmező egy percig nem válik unalmassá, sőt, annál sokszínűbb lesz, minél többet barangolunk rajta. Éppen ez az, amit sok jungle album nem tud megugrani – és ami miatt négy évnyi, aprólékos finomhangolással készült el ez a lemez. Két vokálos színfolt található rajta. Az egyik a mély törtütemek koronázatlan királynője, Kristy Hawkshaw vendégszereplésével készült Sundog, amiből egy -20 címkéjű remix is készült. A másik pedig a Secret Operations aranytorkú énekesének, a Magyarországon is többször megfordult Robert Manosnak a betétével operáló Dolorous.
A Mesozoic Era pedig arra az esetre is tartogat egy meglepetést, ha éppen belefásulnánk a dzsungeldobokba. A Nova’s-ban Alaska visszafogja a sebességet, a 150 bpm körüli tempó már nem robog, csak menetel, nem próbál meg belevájni a lelkünkbe, csak olyan képet mutat, amit az eddigi számok nem: egy fáradt, de reménytelien parázsló, vöröses napnyugtát egy kemény téli nap végén, amiben benne van a kellemesebb holnap ígérete. A szebbé nem, mert a hóvihar ellenére, ennél szebbet nem igazán lehetett volna elképzelni.
Alaska – The Mesozoic Era video trailer