Az évet egy novemberi bemutatkozó albummal koronázta a Med School Musicon, amit magáról nevezett el. Több mindent nem is igazán lehet elérni ennyi idő alatt – a másik oldalról pedig igazán tudni kell valamit ahhoz, hogy ez mind meglegyen tizenkét hónap alatt.

Érdekes módon utóbbi kijelentés miértjére nem kapunk a választ az Etherwood LP meghallgatásakor. A Begin By Letting Go nyugtató billentyűi és merengő férfi vokálja jó iránymutatást adnak a ránk váró további tizenhárom számmal kapcsolatban: zongoraminta zongoraminta hátán, reptető szőnyegek és fel-le tűnő énekek szövik át az albumot. Kitűnnek többször az egysíkú dobok is, mint a fiatal d&b producerek jellegzetes gyermekbetegsége is, igaz abból a szempontból megilleti a kredit Etherwoodot, hogy próbálkozott színesebbé tenni a lemeznek ezt a részét, ami pl. a Falling Out Of Consciousness-nél remek eredménnyel is zárult.

Az LP legnevesebb vendégszereplője Nu:Tone, akivel a Shattered című track készült. A szokásos kezdés váratlanul mély basszusokba és döngölő dobokba csap át, a köré írt keleties foszlányok és pergők összessége pedig létrehoz egy maradandóan titokzatos légkört. Remek zene, igaz megérzésre itt jóval több a Nu:Tone mint az Etherwood. Az LP levezetése egy Synkro klónt (Amongst The Crowd) és néhány megszokott zongorás repkedést tartogat. Az utóbbiak egyikébe, a The Time Is Here At Lastba beszáll a Hybrid Minds is.

Etherwood hangzása valahol a kezdeti High Contrast és a lazább S.P.Y zenék területén mozog azzal megspékelve, hogy a billentyűimintáit a végletekig letisztítja, létrehozva egy nagyon emocionális légkört, amit a neurofunkosok élből lepunciznak, az ellentábor pedig erre keblére öleli Etherwoodot, mint a drum & bass talán legérzékenyebb fiát. Van ennek a srácnak füle és lelke is, amit most a nagyközönség elé tárt a bemutatkozó LP-jével.

Szép munka elsőre, igaz egyértelműen túlértékeltnek tűnik. Reméljük a következő anyagaival ez utóbbi érzést is el tudja majd oszlatni. Az fix, hogy hallani még sokat fogunk róla.