Adott egy brooklyni zenész, aki lassan másfél évtizede járja a független kiadó egyengetésének önálló és büszke, ám megannyi buktatóval és nehéz helyzettel teli útját. Ez a zenész amellett, hogy az underground közeg egyik leginkább köztiszteletben álló rappere, több barátját és társát is kihúzta már a csávából – közülük is a leghíresebb talán Aesop Rock kétezres évek közepi idegösszeomlása volt, amikor az öngyilkosság széléről sikerült visszahozni az underground rap másik ikonját.  Ennek a zenésznek a legjobb barátja, Camu Tao meghalt amikor legújabb albumának, a Cancer For Cure a munkálataiba belekezdett. Amikor a zenésznek, azaz a Definitive Juxx label főnök El-P-nek mélyen a szemébe nézünk, a tekintetéből a büszkeség, a keménység, a frusztráció és a melankolia elegye olvasható ki. Mit is várhatunk tehát az új albumától? Dióhéjban büszkeséget, keménységet, frusztrációt és melankóliát.

El-P (polgári nevén  Jaime Meline) eddig sem a plasztikus napfényrapjeiről volt hires, de a Cancer For Cure mindegyik munkája közül a legkomorabb és legidegesebb már első hallásra is. A zenei témák javarészt electros beütésűek, hol veretős oldschool dobokkal (True Story, Drones Over Bklyn), hol visszafogottabb pergős betétekkel (Works Every Time, The Jig Is Up) megtoldva. Az alapok a kezdeti keménységről fokozatosan merülnek a pesszimista higgadtságba, így a Cancer For Cure abszolút koncepcióalbumnak tekinthető. A lassulással együtt ugyanakkor minőségjavulás is jön, a zárószámok valahogy jobban összeálltak, mint a nyitók. Az elejéről csak a materialista rappereket fricskázó The Full Retard emelkedik ki. Jaime rapjének energiaszintje végig konstans. A záró blokkban előkerülnek a lassabb, érzelmesebb instrumentálok is, melyek visszatérő elemei az elektromos gitárból nyert minták. Nem meglepően itt bújik elő El-P verselősebb énje is, szintén nem meglepően sötét képekben:

“Burn like an LA sunset, colorful, toxic, snuff stuff, deadly and erotic / Walk like a man not a product, run like a strumpet, talk to the hand sock puppet” – Stay Down

Amikor véget ért a Cancer For Cure, azon kaptam magam, hogy vagy fél perce némán bambulom a képernyőt. Ez egy nehéz anyag, első hallgatásra nem is igazán lehet befogadni, túl nyersnek és durvának hathat. Páradszorra viszont több mint átmegy, bőr alá hatol, aztán egy ideig ott is marad és lent tart – majd mehetsz a Tumblrre cuki macskás fotókat hajtani, hogy visszajöjjön a kedved nullára. A Cancer For Cure lehangol és frusztrálttá tesz; ugyanakkor ha valaki, akkor El-P az, aki sosem állította, hogy az élet nem ugyanezt teszi.