Viszonylag ritkán tapasztalni olyat, hogy egy kulturális központ előtt javarészt 18-20 éves fiatalokból álló kígyózó sor tekereg szerda este Budapest belvárosában. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a tömeg egy magyar hip-hophoz köthető eseményre gyűlt össze, még egyedibb a helyzet. Jó volt látni, hogy bár a slam poetry mozgalom még ma is szűk körben mozog, mégis egy izmos kommunikációs kampánnyal túl tudta lépni saját kereteit. Igaz, még ennél is nagyobbat lépne, ha tehetné, a Pilvakerre ugyanis március első napjai óta nem lehetett jegyet kapni, a körülötte lévő hype-ot tekintve pedig úgy fest, hogy betöltött volna egy VAM Design Centernél jóval nagyobb helyet is.

Ennél a pontnál érkeztek bennem az első kérdőjelek, rögtön a bejutás utáni másodpercekben: vajon nem veszik-e el a slam poetry közösségi, közönségszavazós sava borsa azzal, hogy a művészeknek egy ekkora színpadon, ennyi reflektorfénnyel az arcban és ekkora elvárások előtt kell szerepelniük ebben a gépezetben, amit Pilvakernek neveznek? Az előadók szereplése (legyen az akapellás slam vagy hip-hop alapokra szövegelt rap) innentől kezdve ugyanis mindenről szólt, csak róluk és verseikről nem. A Pilvaker egy energiaital márka eseménye, mondhatni “egy osztrák pia PR-ja”, ahogy a slam poetry kategóriában végül bronzérmes Kövitől hallhattuk.

Egy óramű pontossággal megtervezett és kivitelezett rendezvény pörgött le a 7-800 fős tömeg előtt március 15-e előestéjén, avagy nagybetűs showbusiness olyan volumenben, amit a magyar rap most kapott meg először története során. Az elemek egytől egyig a helyükön voltak: Sub Bass Monster a promo dalok után ceremóniamesterként is funkcionált; Ganxsta Zolee fejkendőben és bocskaiban szavalta a Nemzeti Dalt, ami ámulatba ejtette a közönséget; Kautzky Armand jelenléte kikezdhetetlen rangot adott a műsornak. A színpad mögötti kivetítőn a parafrázisok kiinduló pontjait adó forradalmi versek sorai pörögtek, érezhető Petőfi túlsúllyal. Felcsendültek élőben a Pilvaker kommunikációjában kulcsszerepet kapó, külön erre az alkalomra készített számok is (Föltámadott a tenger, Anyám tyúkja feldolgozás), a színpadon pedig igen kedves kép jelent meg a magyar rapet szeretők számára: Akkezdet Phiai, DSP, Punnany Massif, Hősök, Sub Bass Monster és Diaz egy emberként szövegelt a stílus feltétlen imádatáról. DJ Gerysson RJD2 fölött scratchelt Kautzky szavalására – ez volt a hab a tortán. Egy valamit kivéve hibátlan volt a show, mert olyan élményt kaptunk, amit eddig még soha, és amit valószínűleg így, ebben a formában azoknak nem is lesz lehetőségük átélni, akik nem voltak ott.

Mi az az egy hiba? Ott kell keresni, hogy a két kategóriában zajló verseny olyan volt, mintha ennek a teljes Pilvaker csomagnak csak egy kiegészítő, átkötő eleme lett volna két tervezett csúcspont között, és nem a középpontja. A slammer szekcióban hipster formák, a rapnél bő farmeres arcok váltogatták egymást, hol ügyes, hol túlcsavart, néha koppanóan kreatív, néha zavaróan közhelyes rímeket ontva magukból futószalagon. A közönség nem igazán tudta hova tenni magát az este ezen szakaszaiban. A két versenyszám kísértetiesen hasonlított egymásra abból a szempontból, hogy a tíz pályaműből csak két-három kapott igazi ovációt a publikumtól, a többiek inkább csak elismerő tapsot érdemeltek a saját idejük lejárta után. Mindez részben tervezett is volt mindkét esetben: az előadók kezeit megkötötték, hogy politizálniuk nem szabad, a nézőket pedig a slam poetry itthoni talán legismertebb alakja, Saiid kérte meg, hogy ne törjék meg az előadásokat. Ezek az elővigyázatossági kérések ugyan valahol érthetőek, viszont érezhetően olyan keretek közé nyomták az előadásokat, aminek a verseny látta kárát. A politikai célozgatások és forradalmi hangulat helyett céltalan frusztrációt tápláló devizahiteleket és bankokat szidó strófák érkeztek a művészektől, melyekre belelkesített embertömeg helyett elismerően bólogató, csak zöld lámpa esetén morajló nézők reagáltak. Egy előszűrőn átment 2×10 dalos versenyszámnak erősebb reakciót kéne kiváltania.

Zavaró, hogy csupán minden negyedik-ötödik dal kapott hallható és átfogó helyszíni szeretetet és visszacsatolást. Ráadásul az elért hatást tekintve messze kiemelkedő Simon Márton még a dobogóra sem került fel, mivel pontlevonást kapott azért, mert a kitörő ováció miatt kicsúszott a sztenderd 3 percből. Ezt a részét ki lehetett volna jobban találni a Pilvakernek. Talán megtette volna az is, ha nem kötik meg a művészek kezét a politikamentességgel egy forradalmas-szabadságos témájú rendezvényen, mondván a közeg úgyis kiveti maga közül azt, aki bőszen fideszezni vagy komcsizni kezd. De talán az is elég lett volna, ha a nézőket nem csavarják le, hanem hagyják, hogy belezúgjanak egy-egy rímbe, és legrosszabb esetben valamivel később lett volna eredményhirdetés. Mindennek fontos szerepe lett volna abban, hogy a slam- és rapverseny tényleg a fő attrakció legyen a műsorban. Ezt most elvette tőlük a Pilvaker, a művészeknek pedig el kell majd menniük egy következő Slam Poetryre, hogy visszakerüljenek a középpontba a saját pályájukon.

Mi mindent adott másfelől nekik, illetve nekünk, mint támogató laikusoknak a Pilvaker? A slam poetry egy következő szintre léphet. A slames események iránt hamarosan jelentősen megnőhet a kereslet, ami a kínálat bővülését is magával húzhatja – érvényes lehet ez helyszínekre és előadókra egyaránt. Indiana, Simon vagy Fura Csé hamar elérhetik azt az értékálló népszerűséget, amit önerőből hosszú ideig nem értek volna még el, és fiatalok százait olthatják be arra, hogy kezdjék el csavargatni a magyart, ha már amúgyis adottság, hogy szép és mély nyelv a miénk. Nekünk, fogyasztóknak pedig adott a Pilvaker egy különleges estét, amin ha mást nem, azt lesz nehéz elfelejteni, ahogyan Ganxsta Zolee három perc alatt átkötött 164 évet Magyarország történelméből.