Az tény, hogy a Hűtő sosem tört ki az underground legmélyebb bugyrából. Valószínűleg soha nem is fog, ez a zene ugyanis nem a tömegeké. Nem is lehet. Egymásba folyó búgások, csilingelések, puhán megszólaló dobok, apró mozzanatok, kissé elnyújtva. Mint amikor ébredés után belekortyolunk egy pohár vízbe, vagy amikor munkába menet a buszról egy gyönyörű lányt látunk az utcán. Ezek azok a dolgok, amik egy kicsit megtörik a hétköznapi sivárságot, amit nem mindenki lát meg a szürkeségben.

A fentiek alapján valami eszméletlenül gyönyörűre számítana mindenki, de ez valahogy rejtve marad. Csak hosszas hallgatás után jönnek elő ezek az érzések, amihez idő kell. Itt viszont nem számít idő, ahogy az a hét év sem, ami a Happiness óta el telt. Talán a tagok egyéb elfoglaltságai (a dobok mögött Kieran Hebden aka az egyszemélyes Four Tet, a töménytelen mennyiségű remix és egy Steve Reiddel közös lemez idén) miatt késett ennyit a The Sun, de mindegy is. A lényeg, hogy megint aktív a trió, az első lemez kiadása után kereken tíz évvel.

A zene mit sem változott a hosszú idő alatt, továbbra is egyfajta furcsa egyvelege Kieran Hebden védjegyszerű dobolásának, egy mélyen búgó basszusnak és egy rakás őrült hangszínnek, amiről elsőre megállapítani sem lehet hogy micsoda. Mostanság ezt szokás nevezni post-rocknak. Persze itt nem az Explosions In The Sky és társai által tovább vitt gitárnyúvásra kell gondolni. Bár a dalszerkezet ugyanúgy az építkezésre alapoz, mégis jóval több egyszerű témahalmozásnál. Nincs dühös kitörés, inkább csak halad előre, folyik, mint egy patak. Ha hasonlítgatni kellene, talán a Tortoise állna legközelebb a Fridge zenéjéhez, bár nyugodtan lehetne nevezni progresszív rocknak is, az sem állna olyan távol az igazságtól, de mégis túlmutatnak a legtöbb ilyen mai fogalmon.

Kevesen fogják értékelni, de ők nagyon. Megszelídít, ellazít, vagy épp elindít – ki mikor hallgatja.

Linkek:

• Fridge hivatalos
• Fridge @ MySpace (sok hallgatnivaló!)
• Fridge @ Domino Records