Első hallgatásra a Fujiya & Miyagi 2011-ben sem változott semmit. A legújabb, Ventriloquizzing – leírni nehezebb, mint kiejteni, higgyétek el – című albumukon tizenegy vadonatúj felvétel van, amik megtévesztően hasonlítanak a két és fél évvel ezelőtti Lightbulbs-on találhatóakhoz. Hiába, ennek a zenekarnak a hangzása egyszerűen nem változik, pontosabban minden egyes alkalommal épp csak annyit, hogy egyedül az vegye észre, aki szereti az apró részletekben keresni az izgalmakat.

A brightoni kvartett eddig sem titkolta szerelmét az 1970-es évek német kísérleti rockzenéjének tartott krautrock iránt, ezúttal viszont csalfán bánik az újabban egyre több mozgalomban vissza-visszatérő stílussal. Szabadabb szerkezeti vázak helyett jellemzőbbek a tudatosan, már-már tervrajzi precizitással megalkotott dalformák, így nincsenek kitöltésre váró üres szegmensek a lemezen. Gyakorta ismétlődő, idővel egyre monotonabbá váló kompozíciókat tartalmaz az album, vagyis, ha ismerősek a minimalista alkotómódszerek, akkor hamar otthonosan érezhetjük magunkat a Ventriloquizzing számai közt.

Ez a meglehetősen ingerszegénynek tűnő környezet viszont mégis jóval több feszültséget gerjeszt, mint gondolnánk. Van valami baljós hangulata a bezártság érzetet keltő egy helyben toporgásnak; amolyan vihar előtti csendállapot-szerűség egy őrült társaságában. David Best frontember elgondolkodtató és metaforikus dalszövegei szinte minden esetben agresszív személyiség-kritikák. Olyan rossz tulajdonságok felett bíráskodik kényelmetlen szobatársa felett, mint a lekezelés és semmibe vétel (Ventriloquizzing), vagy a döntésképtelenség (Yoyo), a tettetés (Tinsel & Glitter) és a határtalan egoizmus (Universe).

Az album váltakozó nézőpontja teszi rettentő élvezetessé a koncepciót. Például a Sixteen Shades Of Black & Blue erőszakossága, vagy a Pills tempóban is szeleburdi temperamentuma eléri azt a hatást, hogy ne csak a szorongó szereplő, de az őrült karakter szemszögéből is megtapasztaljuk a Ventriloquizzing tudathasadásos szürrealizmusát – a végére persze egyértelművé válik, hogy a két képzeletbeli személy egy és ugyanaz. Verdikt: ez a háttérben megbúvó, csendben tomboló ember rock lemeze. Bestnek pedig nem kell félnie: ilyen nyugodt és meggyőző hangvétellel gond nélkül elbújhat jógaoktatóként az orvosok elől.

Fujiya & Miyagi – YoYo