George FitzGerald eddigi zenéiben jobbára azt a bonyolult összetettséget szerettem, ami egyébként nem minden esetben jellemző a UK bass világ garage és dubstep művészeire. Hallottam tőle már komplex dobprogramozást, áramvonalas klubhimnuszt és érzelmesebb elkalandozásokat is, úgyhogy igazából a Child című, hatodik megjelenésével továbbra is igencsak nyílt helyzet adódott, nem lehetett tudni pontosan, hogy mi van kilátásban.

S ennek megfelelően nem is akkora meglepetés, hogy a Child négy száma valamelyest váratlan az eddigiek tekintetében. Oldskool hangulatú house témák, melyekből a Hindsight kifejezetten erős tempót diktál, és jól ragadja meg a millenium utáni robosztusabb hangzást, ráadásul a társainál sötétebb ábrázolásmódban. Ennek az ellentéte a Lights Out, kissé félrevezető címmel, ám lényegében egy uptempós, felszabadító érzetet keltő darab meleg hangulatú szintikkel és feszített iramú tapsokkal. Hasonló a Unilateral is, ahol a háttértextúrák nem engedik sötétségbe borulni a felvételt, noha az összhatás sokszor drámai. A négy zenének kulcseleme a hangmintaalapú vokálhasználat; FitzGerald ízlésesen állít ismétlésre pármásodperces részleteket, amik ezáltal hipnotikus erővel rendelkeznek. (Négyes.)