A Hotflush kiadó új felfedezettje, George Fitzgerald a második bakelitjén ismét megmutatja, hogy nem csak Joy Orbison tud jó csajos törtütemeket írni.
Az egész Joy Orbison-jelenség óta nincs hely senkinek a posztdubstep világ képzeletbeli táncterének a fülledtebb, szexisebb sarkában; a fiatal művész egymaga betöltötte a teret. A Hyph Mngo óta minden kiadvány két lépés hátránnyal indul a megmérettetésben, ezért nem véletlen, hogy aki többet szeretne hallani ebből a funkyval és r&b-vel átitatott urbánus elektronikából, annak jobbára Orbison folytatásával kell beérnie. Hozzáteszem, hogy nem akarom elvitatni a szerző érdemeit, de most már olyan vastag jégtakaróként telepszik rá erre a kis mozgalomra, ami jócskán igazságtalanság a többiekkel szemben.
Ha engem kérdeztek, a londoni – és Orbisonhoz hasonlóan szintén Hotflush által felfedezett – George Fitzgerald tavalyi bemutatkozó 12″-ese az év egyik legalulértékeltebb megjelenése volt (a Sepalcure-féle Love Pressure-rel egyetemben, róluk egy másik írásban beszélünk hamarosan az új bakelitjük kapcsán). Pedig emberünk érzéssel gondolta tovább ezt a gyönyörű világot, úgy adva hozzá picit komplexebb szintitémákat, több visszhangot és ambient szőnyegeket a garage-szerű törtütemekhez, hogy egyértelműen hallhattuk: bőven van még kiaknázandó érték ebben az irányzatban.
Szerencsére ezen az úton halad tovább Fitzgerald a második megjelenésén, a Don’t You-n is. A megközelítés ezúttal sokkal közvetlenebb: igazi garage zene egyszerű, de a maga nemében kedves, energikus szintidallamokkal és kevesebb történéssel, hogy kizárólag a ritmus vezessen hét percen át. Persze van megint egy monoton módon ismétlédő r&b-s vokáltöredék és a kiállásokban futurisztikus hangok pulzálnak, hogy az így keletkezett végeredmény ne csak 2000-ben, de tizenegy évvel később is hatásos legyen. A B-oldalon új szám helyett ezúttal egy remix található, amit Scuba szállít egyre nagyobb teret hódító SCB alteregóján (ez egyébként az első hivatalos SCB-remix). Az átirat szigorúan minimalistára szabott dubos visszhangokat alkalmazó techno, ami valahol félúton felszed egy – ciki, vagy sem – progresszív trance-érára hajazó szintitémát. Úgy tűnik, hogy a kilencvenes évek visszatérő feelingje kezd mindennél erősebb lenni – Scuba pedig két SCB-bakelittel és ezzel a remixszel már most duplán túlszárnyalta nálam a Triangulationt.