— Zene

— 2010. December 22. 10:39

— Írta: Kollár Dániel

Gyakornokok a multinál – év végi Metalheadz megjelenések

Goldie legendás kiadójából csak nem akar kifogyni a szufla 16 évvel az alapítás után sem. 2010 utolsó hónapjaira két anyaggal is jelentkezett a Metalheadz a tárt karú londoni oligarchabefogadáson túlmutató angol-orosz barátság jegyében: a Newcastle-i Jubei és a moszkvai Subwave is EP-t adott ki a szúrós szemű alien logó égisze alatt. Két kislemeznyi masszív ütemáradat következik feltörekvő fiataloktól az év végi fagyokra.

Jubei Alix Perezzel közösen írt Distrust című trackje a 2010-es dj listák egyik kirobbanthatatlan eleme volt drum and bass körökben, Lenzman is többek közt ezzel kezdte a januári A38-as szettjét. Nem véletlenül nyúltak a szelektorok sokan és sokszor hozzá. A letisztult, mégis ütős dobok és a sejtelmes, elfojtott agressziót előidéző bassline eléggé megkülönböztetett zenét ad össze, ami lágyabb és keményebb szettekben is könnyedén megállja a helyét. Maradandó dal, a hangulatához remekül passzoló névválasztással, aminek nyomvonalán akar továbbhaladni a róla keresztelt EP is – inkább kevesebb, mint több sikerrel. A címadó dal jellegéből ugyanis sajnos semmi sem érhető tetten a másik három zenében.

Az Untitled ezerszer hallott torzításokkal operál, a 2-step beütésű dobképlet is Jubeinéhány negyed után unalmas lesz, de legalább klappol izgalomban a nevével, ha úgy vesszük. Az elmúlt évben a Jubeihez hasonlóan feltört Bournemouth-i Ulterior Motive duóval közösen írt két track, Snore Tooth és a Teverton egyaránt elég hűvösre sikerült. Míg előbbi jungle alapon zuzorog, addig utóbbi ismét letisztult törtütemen gurítja el a gyógyszert. Nem rossz zenék, de semmi extra nincs bennük, volt jobb, lesz jobb – például a következő bekezdésekben. Nem gondolnám, hogy a Distruston kívül sokat tenne ez az EP azért, hogy büszkén viselhesse a Metalheadz logót, a dnb világának egyik legnemesebb badge-dzsét.

Hallgass bele a Distrust EP-be itt.

Subwave Moszkva egyik legfontosabb drum and bass exportőre. A helyi partiszervezőből és dj-ből idővel országszerte ismert producerré avanzsált srácnak az igazi áttörést a Hospital Records féle Future Sound of Russia válogatáslemezen való feltűnés jelentette. Védjegye a jéghideg, minimalista törtütemek tánctérrobbantó zenékkel való házasítása, ami láthatóan elég jól is megy neki, hiszen sorra szerződtetik le a legmenőbb szcénabeli kiadók. Ennek a széles tartománynak egy elég jó fegyverarzenálja a Gift című EP, amiben Subwave négy számban mutatja meg különböző arcait.

SubwaveA kislemezen találunk nyugalmas autonomic elektronikát, szállós halfstepeket és kiváló jump upot is. A hangzás elég gazdag, jóval változatosabb mint Jubei négyszámosa, habár olykor kópiaérzése lehet tőle egy dzsungelfejnek. A címadó Gift eléggé hajaz Commixék emlékezetes Strictlyjére, azzal a különbséggel, hogy végig a lebegés állapotában marad és nem kap gyomorba vágó bassline-t. A Reflection egy nettó DBridge & Co. utánzat, a Fabriclive 50-en nem osztana vagy szorozna, ha rajta lenne. Úgy tűnik, Subwave is ki akarta magának hasítani a saját szeletét az idén nagyon pörgő autonomic lázból. Pipa, menjünk tovább.

Továbblépvén, a Memories sokkal jobb, mint a tucat ugribugri tánctérzenék szoktak lenni, príma track az előtted lévő hátba fejeléséhez. Talán az teszi izgalmassá, hogy hangzásában egyaránt merít az intelligens, atmoszférikus jungle vonalból és a sokat nem gondolkozó, veretős jump upból, ami fúzió így ebben a formában ritkán hallható, előbbit inkább a drogos neuro vonalba szokták elvinni a producerek, már ha hozzányúlnak egyáltalán 2010-ben. A jó ideje kiadásra váró Darkness Dub is jól sikerült. Kicsit ugyan ez is Commix klón, a dobképlet egyedisége viszont elviszi a hátán, a kőkemény basszus, gépzajok és háttérben megbúvó emberi hangfoszlányok együttese pedig egész emlékezetes végeredményt rajzol ki. Ez az EP úgy általában jó. A Distrusttal ellentétben rászolgál a Metalheadz címkéjére, és meghallgatása után remélhetjük, hogy Subwave még sokszor, sokféleképp elénk fogja tárni, hogy él meg egy napsütéses és fagyos hétköznapot Oroszország fővárosában.

Hallgass bele a Gift EP-be itt.