Ha a Hyperdub nagylemezt ad ki, annak bizony súlya van – nem is történt meg eddig túl sűrűn, egész pontosan hétszer. Az első két Burial album nemcsak a dubstepet, de az egész elektronikus zenét felforgatta, a King Midas Sound és Ikonika élhető alternatívát tudott ajánlani, előbbi a kitikkadt triphoppereknek, utóbbi a hagyományos hangzást unó dubstepimádóknak. Az ötös szám az ötödik év létezést és a 5 Years of Hyperdub válogatást egyaránt jelentette – most pedig itt a HDBCD006, vagyis a Darkstar első nagylemeze, a North. (Azóta kijött a hetedik, ami te magad légy: Terror Danjah Undeniable című ígéretes alkotása.)

Habár okkal terjedt el, hogy a Hyperdub a dubstep zászlóshajója, azért az utóbbi időben lassan mállani látszik az a feltételezés, hogy ez így marad a jövőben is. Ha nem számoljuk a grime és dubstep határán mozgó dolgokat, a King Midas Sound Waiting For You-ja nagyszerű kimerészkedés volt a dubstep határain túlra, bár ez igazából az echte dubstep/grime producer The Bug projektje volt; a North azonban csak hatásaiban tud dubstepet felmutatni, zeneileg alig-alig. (Ráadásul a Hyperdub Facebook-csatornáján a küldetés résznél sokatmondó a demováró kiírás alatt a “not a dubstep label” megjegyzés.)

Aidan Whalley és James Young producerek, és az énekes James Buttery triója ugyan csak sokadik hallgatásra, de úgy tűnik, abszolút beállt minőségben az eddigi Hyperdubos színvonalra: a North nehezen adja meg magát, talán elsőre nem is különösebben izgalmas, viszont szép lassan kitárulkozik türelmes hallgatója előtt. Kezdésképpen talán érdemes a már kislemezként több kört is megélt Aidy’s Girl Is a Computernél kezdeni: nem azért, mert ez hangulatilag vagy stílusban jellemző lenne az albumra, csupán ez a legemészthetőbb játékossága és észrevétlenségében is kellemesen puha tempója által. Viszont erre a számra és magára a North-ra egyaránt jellemző az az okos és szépen strukturált építkezés, amely olykor Kieran Hebden Four Tetét, olykor pedig Thom Yorke szólómunkáit juttatta eszembe.

Utóbbit már csak azért is, mert a rengeteg kiváló Thom Yorke-remix közül is kiemelkedik a Darkstar Videotape-feldolgozása, amely sajnos nem került fel a Northra, de talán nem is illett volna ide hangulatilag. A North ugyanis nagyon komoly hangulati egységgel bír, amely elsőre le se jön, ugyanis nem lehet ráhúzni az albumra se egyetlen előadóval való közösséget, se egy konkrét zenei stílust: változatos zenei textúrák folynak keresztül a játékidőn, mi meg csak kapkodjuk a fejünket, hogy mi mire emlékeztet minket. Az In The Way nyitánya Anthony Gonzalez (M83) legszebb hangulatait idézi fel, bár ez már a track második felére tovatűnik, ahogy beúszik egy kellemes zongoradallam, amit Buttery jelzavarosan szakadozott éneke ellenpontoz. A klipes Gold megint egy teljesen más zenei világ, ahogy a Deadness ’80-as évekbeli hangzásokat idéző hangszíne.

És még bőven van hátra az albumból: a címadó North-ban csak az nem fedezi fel a Portishead hátborzongató Machine Gunját, aki nem ismeri a számot; az Ostkruez pedig a Raster-Notonos minimal-munkáiról ismert Alva Noto Xerrox-lemezeinek ismeretét sejteti. Már az album végén járunk, és még ide is fért két nagyszerű szám: a Dear Heartbeat egy jó videóval megtámogatva igazi YouTube-sláger lehet, hiszen egy nagyszerű, romantikus elektro-ballada. A When It’s Gone-nak így már csak a levezetés marad, amit tökéletesen meg is oldanak a fiúk. Ennél több pedig nem is kell, hogy egy újabb kiválóan sikerült, egyéni hangú Hyperdub-lemezt tegyünk fel képzeletbeli polcunkra. Négyötöd.

Darkstar – Gold