Az, hogy mit tekintünk zenének, relatív. John Cage és progresszív gondolkodású követői a csendet, illetve a környezeti zajokat is épp olyan zenének tekintették, mint a hangszeres játékot. Ez formabontó irányzat volt egykor, ma azonban már szinte lehetetlen újat mutatni benne.
Persze rögtön felmerül a kérdés: miért kéne újat mutatni? Nem pont az újrahasznosításról szól ma minden? Mégis, egy olyan, fokozottan kísérleti jellegű zenénél, mint a field recording, szinte állandó érvényű az újítás, a továbblépés követelménye. A hallgatótábor eleve nagyon kicsi, és még az a kevés ember sem kifejezetten szórakozás céljából tesz fel a háttérbe szólni egy jó kis felvételt a tektonikus mozgásokról. Intellektuális zene tehát a környezeti hangfelvétel, és nehéz benne igazán maradandót alkotni.
A Biosphere néven ismert Geir Jenssen 97-es ambient lemeze, a kultikus Substrata óta abban a státuszban van, hogy szinte bármit megengedhet magának. Meg is enged: a sötétebb hangvételű tundra-kalandozások mellett készített már Debussy-átiratot (Shenzhou), jazzben fürdő korongot (Dropsonde) és rideg, technoid minimalista dolgozatot (N-Plants), sőt még filmzenét is (Insomnia, Im Schatten). Az eltérő stílusú kiadványokban többé-kevésbé mindig közös volt a minőség: Jenssen norvégos hidegvérrel rétegzi egymásra visszafogott hangrétegeit, és hozza el az otthonodba a skandináv tél minden egyes hóviharát. Még a japán katasztrófa által ihletett N-Plants is tartalmaz valamiféle kimértséget, megjelenítve egy más kontinensről származó turista távolságtartó szemlélődését.
A jensseni nagykönyvben új oldal ugyan a Stromboli – ám félő, hogy ez a legtöbb érdekesség, ami elmondható róla. A gyönyörű borító két darab tízperces felvételt rejt, melyek az észak-szicíliai Stromboli vulkánon készültek. Tudvalevő, hogy a Stromboli egy ma is aktív vulkán, így aztán szó szerint zajlik benne az élet. Ebből örökített meg a norvég művész egy kis darabot. Mindenféle rendezőelv nélkül, véletlenszerűen követik egymást a kitörések hangjai, a forró magma áramlása és a baljós csendek. A második szám az első dub verziója szeretne lenni: egy-egy hangot visszhangokkal pakol meg.
Próbálok rájönni, azon kívül, hogy Biosphere készítette ezt a felvételt, van-e bármi érdekessége. Nem biztos, hogy van. Amikor Jacob Kirkegaard Csernobilba utazott, és az egykori katasztrófa helyszínén, félig lerombolt épületekben készített környezeti hangfelvételeket (4 Rooms), igencsak megborzongtam a végeredmény kísértetiességétől. A Stromboli ezzel szemben aligha érdemel többet egy udvarias biccentésnél, ami viszont inkább Jenssen eddigi munkásságának szól, mintsem ennek a húsz percnek. Meg esetleg annak, hogy aha, ilyen hangja van egy vulkánnak.