Személyes kötődésem van a Hadouken! zenekarhoz. Amikor beindult (na jó, nálunk még nem, kint viszont már éppen ciki is kezdett lenni) ez a nu rave dili, legyen mondjuk 2007 eleje, az aktuális EB magazin fókusztémájában olvastam velük egy nagyjából háromszavas interjút. Szimpatikusak voltak, utánuk néztem, a zenéjük pedig kapásból földhözvágott az egyszerűségével és azzal ahogyan mégis szólt.
Merthát tényleg nem bonyolult, a megszokottnál némileg erőteljesebb nintendo döngölés amire szerethetően, magabiztos brit akcentussal magyaráz egy fiatal srác. Már ebben az időben hallatlanul népszerűek voltak, és az egészhez társult egy fergeteges DIY attitűd, kézzel összeszenvedett stopmotion videoklip, filccel rajzolt papírtok az írott cédének, kézzel gyártott csillivilli póló, közvetlen hangnem és alázat a némileg meglepően gyors és nagy sikerüket illetően. Meg is lett a haszna, 2007-ben nagyjából nyolcszáötven koncert, Tokió, széles vigyor a fotókon.
Hadouken! – That Boy That Girl
Aztán persze jöttek szépen sorban az új zenék, de az istennek se akartak különbözni egymástól, némelyik meg aztán olyan fantáziátlan volt, hogy. Jött egy mixtape (Not here to please you), és a tömeg a srácok mögött egyre nagyobb lett. Végül (dehogy végül) ugye most meg itt ez az album amivel nem tudok mit kezdeni. 11 szám ugyanarra a kaptafára, persze ha először hallod őket, érdekes, ez el is tart vagy fél óráig, nagyjából mint az album. A bosszantó, hogy az első pár single hallatán sokat vártunk tőlük, és tényleg vannak nagyon jó számok a lemezen, kár hogy azokat már másfél éve hallottuk. 
Ismerős? Leírni is rossz poén, de a britek tehát kijelölték a közeljövő mítoszait, írnak egy pár mindent ütő dalt, egy év alatt megírják a tölteléket és kirakják a polcokra, aztán szomorúan(?) olvassuk az okosabbakat, hogy hát, kérem az album mint olyan, halott, meg letöltés. És még énekelnek is róla.
Szóval a felgyorsított célközönség le is tölti hamar, nyilván elégedett, kiszűri a lényeget (amit ugye ismert eddig is), a többi meg megy lomtárba vagy vincseszter vagy akárhová. Átmeneti dolog ez, egyelőre még kötelessége kihozni egy komplett albumot olyan zenekarnak is, aki fél éve design pendrive-on jelentette meg a kis kincsesládáját remixekkel, saját számokkal. Az album alapján remélem, hogy ez utóbbi utat választják, mert a lemeznek (így) nem sok teteje volt.
Linkek: