Az elején azt hittük sokan, hogy az Autechre-nél nagyobb dobást idén nem is kívánhatunk. Aztán alig hittük, hogy még a Plaid-et és Kode9-t is megérdemeljük. Mi több, ugyanazon az estén. Mert ez a kettő így abszolút összeillő, mindkettő elektronikus agyakat mozgat metrókon és hajnalban átvágott köztereken, darabos és homogén, összefolyó és részletes egyszerre. Még talán hangulatban is van valami paszent, de mint az később kiderült, nem annyi, hogy feloldja az estében rejlő, üvegtiszta határvonalat. Volt egy Plaid fellépés. Volt egy Kode9 szett. Érzésre a világ két különböző pontján, eltérő idősíkban és intervallumban is történhetett volna – furcsa véletlenként találkozott össze a két egymást követő, A38-as fellépés.
Andy-t és Ede-t vártam jobban, Kode9-ra voltam inkább kíváncsi – ilyen nüansznyi különbségek jellemezték várakozásaimat, és mégis, utólag talán azon nagyon szűk csoport tagja voltam, aki egyaránt jött mentális várakat építeni a Plaiddel és betonozott játszótereken tépni Kode9 utcasarki bennszülötteivel. Cadikot esélyem sem volt látni (rohanás melóból, eljövés előtt egy gyilkos erejű kávé, ami nélkül még a Dunáig se jutottam volna el), az angol duó kezdéséig viszont már kitárgyaltunk ismerősökkel jó pár filmet, összepacsizott a helyi Kultblog-különítmény, hogy aztán az első sorban verjenek fejbe Plaidék némi glitch-csel. Álmos, szétesős kezdés, többen morognak, a közönség túl látványosan nem mozdul. Tíz perc az eredeti koncepcióból – érdemi vetítés nélkül valóban szárnyaszegett ez a töredékütemes, csillámporhangos dallamkompozíció -, aztán érezhetően feladják Turnerék. Ezeknek ez nem jön be. Aztán bepróbálták a táncosabb vonalat, amire már érkezett valami respekt, és a továbbiakban különösebb izgalmak nélkül, durván odaverő hangzás mellett végigtolták, amit elvártak tőlük. Beletapsolva, beleordibálva, kontrasztot köpve az összhatásra.
Ilyen is lehetett volna – a Plaid Los Angeles-i fellépéséből egy rövid részlet
Puszta spekuláció, de szerintem ők nem élvezték a koncertet. Nem szeretem írásban szapulni a közönséget, de ahogy körbepásztáztam a felhozatalt, nem tudtam elmenni a publikum reakciói mellett, amelyek a totális unalom és agyatlan elragadtatottság végletei között ingadoztak. Nem gondoltam volna, hogy egy Plaid + Kode9 presztízskoncert lesz, ahova szinte muszájból lejönnek teltházat csinálni az emberek, hogy később – sokkal jobb hangulatban – besörözve kitárgyalják, mekkorra frankó élmény is volt ez.
Én egész szimplán élveztem a Plaid fellépését. Eléggé véleményes, minden-szempontból-más-pontszám-jellegű szettet adtak, nekem speciel az első tíz perc volt numero uno, Flynn kollega a technós részt emelte ki, összeségében egy korrekt fellépés volt, kipipálva egy rubrika a “Warpos előadók, akiket az életben egyszer” listán. Háromnegyed.
Ezek után nem csak, hogy eltűnt az addig jelenlévők fele, de nekem az a gyanúm, hogy mindenféle eldugott zugokból egy egészen más crew bújt elő Kode9 dubstep császár szettjére. Az utóbbi fél évben rendesen, jó angolbuzi módjára én is ráfeküdtem a dubstepre, de azért az én ideológiámban nem szerepel a feltétlen rajongás – tisztában vagyok vele, hogy bármennyire is fiatal, innovatív, everything is wow hangulatú stílus, már most tekintélyes mennyiségű, értékelhetetlen szart termelt ki. Ez viszont nem von le a Hyperdub kiadó vezérének dj-ként nyújtott, aznap esti teljesítményéből, amit eredetileg csak egy negyedóra erejéig akartam megtekinteni, aminek a vége az lett, hogy másfél órát végigtáncoltam. (Igen, táncoltam, életemben legfeljebb negyedszer. Ebből kettő szalagavató.)
Na, itt viszont fölösleges a méricskélés. Aki szereti a Hyperdubot, az nyilván nem fog kapálózni, ha azt mondom, Kode9 eljött Budapestre, és adott egy akkora stílusdefinitív szettet, hogy ennél dubstepebb már nem is lehetett volna. Hallhattunk kábé mindent, az utolsó hangjegyig, amiért a dubstepet szeretni és gyűlölni lehet. Talán a Burial-témával kapcsolatban volt látványosan óvatos, nem maradtam a szett legvégéig, de amennyire figyeltem, egy hangmintán kívül a Ghost Hardware-ből nem nyúlt egyik Burial bakelithez sem. Nem mintha gáz volna, mert ez számomra így is tiszta ötös. Vagy opcionálisan, a stílussal szembemenők kedvéért: ugyanannyira egyes.
Linkek:
Korábban a Kultblogon: