Jonny Greenwood azt hiszem nem szorul különösebb bemutatásra. A Radiohead tagjaként világhírnévre szert tett gitárost és mindenest nem csak az anyabandából, hanem korábbi szóló és filmzene munkáiból is ismerhetjük. Művei hangulatukban és zeneiségükben egyaránt elütnek legtöbb munkájától. Multi-instrumentalistaként a hangok minden fajtáját bejárva, több oldalról közelíti meg a zenélést.

Így eshetett meg az, hogy a There Will Be Blood egy komolyzenei mű. Bár a hallgatás során számomra nem derült ki, hogy egy vonósnégyessel vagy csak hangmintákkal dolgozott-e, de az már mindenképp pozitív, hogy ezúttal nem a szokásos filmzenével van dolgunk. Ahogy említettem, maga a There Will Be Blood sem egy szokásos film. Elöljáróban annyit, hogy drámai művel van dolgunk, amely valahol az 1800-as évek végén játszódhat, középpontjába állítva a családot, a hitet és a pénzt.

Így már persze érthető, hogy miért is esett a választás a klasszikus hangszerekre, és mivel drámáról van szó, néha szinusz görbe módjára ugrándozunk a felemeltség érzése és a teljes letargia között. Akár egy dombokkal teli tájkép, egyszerre monumentális, az apróbb részeire fókuszálva viszont halk, már majdnem eltűnik. Ahogyan a vonósok váltják egymást, mintha egy szomorú történetet megéneklő kórust hallanánk. Ott pedig, ahol szükséges, fúvósok, zongora vagy épp perka szólal meg. Ugyan veszélyes az út, mégis a végén felszabadul a hallgató a felgyülemlett gondolatok és a feszültség alól, mert megnyugtat, akármilyen szomorú is egy történet, a tanulság most is vigasztaló.

There Will Be Blood trailer

Tavaly azt mondtam, hogy az Ocean’s 13 zenéje külön életet él, ha rajtam múlna, nem is filmzeneként adnám ki. Ehhez képest Jonny Greenwood szerzeménye mérföldekkel előzi be, hogy én örömmel rakhassam a “kedvenc filmzenék” sorába. Remélhetőleg a Golden Globe-díjas mozit itthon is láthatjuk, ha máshogyan nem is, legalább DVD-n.