A mai azon szombat esték egyike, amikor nagyon kevés városra cserélném el Budapestet. A két számjegyű mínuszok napok alatt ugyanolyan értékű plusszokká váltak, a legszmogosabb körúti csomópontokon is “tavasz szag” van, a belvárosban forgó emberek az átlagosnál érezhetően relaxáltabbak, és abszolút nincsen benne a levegőben, hogy bármi megtörje ezt a laza hangulatot. Andrey Gurov, alias DJ Vadim sem fogja a Corvintetőn pár óra múlva; megtörni legalábbis biztos nem, felemelni és hajnalig ott tartani várhatóan annál inkább, hiszen olyat még a default buliszídóktól se nagyon hallottunk a korábbi jó néhány magyarországi fellépést követően, hogy “Vadim szar volt”. A világjáró orosz dj-producer azon kevesek egyike, akit a bugyorgatyás hiphopper, a sárga-zöld-fekete vérű raszta, a kávéházi zenékre gerjedő hipszter és az elektro matyi is ismer és elismer. Azt, hogy pontosan mit is játszik, a zenei újságírók is csak körül szokták írni, amit én most nem kísérelnék meg, hanem megkérdezem direkt az érintettől, immáron közvetlenül a fellépése előtt a Corvintető irodájában ülve.

“Hogy mit játszom, egy szóval? Hatalmasat!” – röhögi el magát Vadim egy jó hangulatú bemutatkozást követően, amikor is az elmúlt hónapokban városi legendaként terjedő pletyka került szóba, miszerint “Vadim itt él Pesten és itt írja az új albumát”, és amiből persze egy szó sem volt igaz. “Sok mindentől függ mit játszom éppen, de alapvetően nem szeretem stílusokba kategorizálni a zenéket. Minél befogadóbb a közönség és jobb a hely hangzása, illetve a klub maga, annál jobban tágul az a merítés is, amiből aznap este dolgozom. Ha mindhárom összeáll, akkor Mozartot is felrakok akár, volt már rá példa. Egy dj-nek nem az a feladata, hogy egy nagy szám felrakásával érje el az őrjöngést, mert egy nagy számot mindenki fel tud rakni és a hatás sem fog elmaradni. Behúzni valami olyat, amit senki nem vár a tömegben és attól robban fel a tánctér, az az igazi mérőfoka ennek a szakmának, az ilyen húzások a hallgatók fejében is jobban megmaradnak később.”

Képek és videó: Szentpéteri Roland

“Néha vicces tud lenni egyébként, hogyan élek meg én egy estét a színpadon, és hogyan csapódik az le az embereknél. Emlékszem az első budapesti fellépésemre, 1998-ban vagy ’99-ban lehetett, Mr. Thinggel és Killa Kelával jöttünk. Rövid időre találkoztunk csak előtte Kelával és nem volt lehetőség arra, hogy rendesen kidolgozzuk a szettünket, mivel azt a kevés időt is azzal töltöttük a buli előtt, hogy a beatboxnak a hiphop buliban elfoglalt helyéről vitáztunk. De tényleg nagyon vitáztunk, úgy mentünk fel a színpadra, hogy harapni lehetett a köztünk lévő feszültséget, a koncert alatt majdnem felrobbantam. Párszor elkezdtünk üvöltözni is egymással. Alig vártam, hogy vége legyen. Amikor vége lett, elmentem egy sörért, közben pedig pár ember odajött hozzám, hogy zseniális volt a szett, és mennyire átment az az energia a tánctérre is, ami köztem és Killa Kela között volt. Energia, ja, úgy is mondhatjuk, fejbe tudtam volna dobni egy korsóval.”

“20 éve vagyok a zeneiparban, és sokszor még most sem tudom megjósolni, mi fog működni és mi nem. Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy nagyon vártuk egy zenekar koncertjét a lemeze meghallgatása után, aztán elmentünk rá és gyenge volt. De ugyanez visszafelé is működik, belecsöppenünk egy jó buliba, aztán amikor az előadók után keresünk, arra jutunk, hogy felvételen moslékok. Abban azért hiszek, hogy a lemezeken kell elsősorban jónak lenni, mert az fog fent maradni az utókornak, nem egy koncert hangulata. Ott van például a Beatles, ami a felvételek alapján elég unalmas lehetett élőben, a lemezek viszont minden idők legismertebb zenekarává tették. A mai nagy sztároknál, például Skrillexnél vagy Lady Gagánál a végletekig kimunkált és profi a megjelenés, beleértve az élő show-kat is, azt azonban nem tudjuk, hogy tíz év múlva is ott lesznek-e még a színen. Amikor suliba jártam, a barátaimmal nagyon rajta voltunk a hiphopon. Ők azóta nem hallgatnak se rapet, se semmit, túlságosan el vannak foglalva mással az életükben. De ha beraksz nekik egy-egy Public Enemy tracket, arra ma is ugyanolyan mosollyal az arcukon bólogatnak. Ezért gondolom úgy, hogy a lemez fontosabb mint a fellépés, nem másért.”

Andrej ennél a pontnál önjáróan kezd el elmélkedni a dj és a közönség kapcsolatáról, mi pedig nem akarjuk belé folytani a szót. “Szerintem a dj-k túlértékeltek. Egy lemezlovasnak semmi más dolga nincs, mint hogy a megfelelő embereknek a megfelelő helyen létrehozzon egy hangulatot, majd jó dalválasztással fenntartsa azt. Váltani is csak néha kell a hangulatok közt, a hallgatók nagy része nem azzal az elvárással megy el egy szettet meghallgatni, hogy egy sokoldalú utazást halljon. Hányszor láthatod például a YouTube kommentek között egyik-másik David Guetta videónál, hogy ‘whao, ez fantasztikus’, meg ‘istenem, ez egy más világba visz’, holott az ember semmit sem csinál, csak hasonló számokat rak egymás után, meg néha tapsol hozzájuk. A dj mix egy bulin mindig közösségi élményt, a kisebb-nagyobb társaságok egymás között megélt élményét szolgálja ki, az pedig sokadlagos, hogy az, aki játszik, pontosan mit és hogyan is csinál. Malcom Gladwelltől olvasom éppen a Tipping Pointot, sok mindent megértettem belőle a saját munkám egy részéről. Szerinted hány embernek tűnne ma fel, ha beraknék magam helyett egy cd-t, néha valami keverésfélét lekamuznék, egyébként meg végigcigizném a bulit? És az kinek, ha végigizzadom a játékot, és órákon keresztül scratchelek mint a hülye? Mindkettő körülbelül minden tizedik embernek tűnne fel, a többi kilenc viszont így is úgy is elviszi a hátán az estét. Innentől kezdve a lelkiismeretünkön múlik. Ismerek olyat még a nagyobb nevek közül is, aki otthon felvett mixekkel jár fellépni. Lelke rajta.” Ezzel legyint egyet a gondolatmenet végén, de az abszolút üdeség és jókedv egy pillanat alatt visszatér az arcára.

Vadimot egyszer úgy titulálta valaki, hogy ő a “hiphop John Coltrane-je”, a hasonlatot pedig azóta is előszeretettel használják vele kapcsolatban a különböző fórumok. “Ötletem sincs ki kezdte el ezt a Coltrane-ezést, de ha már valakihez hasonlítanak, örülök, hogy egy ilyen nagy emberhez teszik. Coltrane egyedülálló volt, talán senki sem vitt annyi erőt és innovációt a jazzbe az ’50-60-as években, mint ő. Ha rólam is így beszélne valaki 50 év múlva a hiphopra vetítve, az fantasztikus volna. Ugyanakkor remélem, hogy nem fogok olyan szomorú körülmények között, szegényen és szétesve meghalni, mint Coltrane.”

Végezetül a régmúltból a közeljövőbe ugrunk előre, és a fellépése előtti utolsó percekben a saját, illetve kiadójának, az Organically Grown Sounds várható kiadványairól mesél nekünk néhány szót.

“Az OGS létrehozása a legegyszerűbb útja volt annak, hogy megjelentessek pár albumot, amilyen például az Electric lemez is volt. (Az Electric Vadim Sabira Jade-del és Pugs Atomzzal közös formációja, Life Is Moving c. lemezük 2011 januárjában jelent meg – a szerk.) Sosem volt több egy kézenfekvő eszköznél. Hogy mi jön ki rajta a közeljövőben: a nagy büdös semmi” – neveti el magát ismételten Vadim. “Talán lesz majd idén is egy-két OSG megjelenés, de ha lesz is, elég spontán körülmények közt, nem foglalkozom vele nagyon. A saját lemezem viszont egy közelebbi sztori. Ezekben a hetekben fejezek be egy LP-t, az idejövetel előtt is az egyik utolsó számon bütyköltem a hotelban. Don’t Be Scared lesz a címe, és szeptember környékén fog megjelenni. A borítóján egy olyan kép lesz, amin éppen öngyilkosságot követek el. Több oka is van amiért ezt választottam. Az egyik ok az, hogy szerintem ha egy ember fél a haláltól, akkor élni sem tud, mert magától az élettől is retteg. Napról napra találkozom olyan emberekkel, akik ugyan ott állnak előttem és lélegeznek, mégis a szemük és a hangjuk azt tükrözi, hogy régen halottak. A másik üzenet az, hogy amint megyünk előre az időben és idősödünk, úgy egyre nagyobb szennyest viszünk magunkkal a hátunkon. Hajlamosak vagyunk csak a rosszat megőrizni a munkahelyeinkről, a félrement barátságainkból, a régi szerelmeinkből. Ezek miatt bezárkózottá és konzervatívvá válunk, félve a sérülésektől. Ez végül azt is eredményezheti, hogy egy új kaját sem fogunk megkóstolni, mert mi van, ha rossz lesz. Ez ellen a befordulás ellen akarok tenni, és ha lehet, legalább egy picit előhozni a 16 éves kalandort a hallgatóimból a Don’t Be Scareddel.”

DJ Vadim (live) @ Corvintető, 2012