NX1 – 05

Az elmúlt pár évben többször foglalkoztam már a spanyol techno színtérrel, s bár nagy sajnálatomra végül pont azok a nevek nem emelkedtek ki a homályzónából, akiknek nagyon örültem volna, de szerencsére másoknak sikerült. Ilyen például az NX1, egy Samot és egy Surmit nevű ember közös projektje. Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mi karakteres a zenéjükben. Tört és klasszikus ritmusképleteket egyaránt használnak, bátran rámennek a gépi, minimalista és dubos sávokra egyaránt, ráadásul a dinamizmusuk is kiemelkedő. Szóval egyáltalán nem arról van szó, hogy egy jól meghatározott valamit csinálnának, de közben mégis: könnyen felismerhető és azonosítható zenéik vannak. Május legelején már az ötödik része érkezik a saját kiadójukon elindított sorozatuknak, és a lemezen van minden, ami izgalmas lehet, arról nem beszélve, hogy a maximális táncparkett kompatibilitás mellett otthon is élvezhető, elemezhető szerkezetekből áll össze a három, jó szokáshoz hűen címtelen – pontosabban csak sorszámmal ellátott – szám.

Deadbeat – Primordia

Tizenkét év után újra megjelent Deadbeat első albuma. A Primordia annak idején nem kapott akkora figyelmet, mint érdemelt volna, a kanadai szerző a későbbi albumaival pedig valamelyest más irányokba indult el és lett híres, így ez a lemez az életmű kevésbé ismert részévé vált. A hét számban van valamiféle ártatlanság, kiforratlanság: Deadbeat jól hallhatóan még csak ismerkedési fázisban van itt a dub sávokkal, és a kontextussal sem kísérletezik annyira, hanem megelégszik kényelmes és bevált techno ritmusokkal.

Régi lemez létére mégsem öregedett sokat a Primordia. A Jaffa Dub, vagy a Peripheral Artifacts időtlen daraboknak tűnnek már 2013-ban, a Minus Forty Madness pedig kiválóan előlegezte meg azt, amit később Deadbeat a ~scape kiadónál jó pár kiadványon keresztül tökéletesített. S végül, de nem utolsósorban: biztosan ízlések és pofonok, de nekem ez a gyűjtemény sokkal élvezetesebb mindennél, amit az elmúlt három évben írt Deadbeat, ezért különösen örülök annak, hogy újra mastereltette – amit egyébként Pole csinált –, és kiadta. A dub techno szerelmesei így végre odatehetik a Hong Kong, a Multila és a Biokinetics mellé.

Pareto Park – Preemptive Action EP Part III

A Pareto Park kiadónál elkészült a Preemptive Action-sorozat harmadik része, ami immáron magabiztosan járja azt az utat, melyet tavaly kövezett ki magának. Ezúttal túlnyomó a brit szerzők jelenléte, így a hangzás sem annyira változatos, de továbbra is egy olyan underground hangzást képvisel a válogatás, amit máshol nehéz megtalálni. Helyenként itt is feltűnik már az a hardcore-kísérletezés (Half of Rodney – Outside Closed Minds), ami újabban megtalálható például a Demdike Stare, vagy Andy Stott live actjeiben is, alapvetően viszont az ismert dolgok kibővítéséről van szó. Emiatt nem annyira bátor ez az összeállítás, mint az első kettő, de színvonalban nem marad el tőlük.

Ensemble Skalectrik – Trainwrekz

Kis túlzással azt lehet mondani, hogy újabb hónap és újabb Ekoplekz-album. Nick Edwards fáradhatatlanul nyüstöli a régi vasait, csűri-csavarja a mágneses szalagokat, és mindent a lehetetlenségig modulál/effektez, hogy a legvégén valami dub szörnyeteg szülessen, ami rendkívül zajos, sokszor igen bonyolult, de… végtelenül érdekfeszítő.

A legújabb lemeze ismét a nagynevű Editions Mego kiadónál landolt (már másodszor van itt az elmúlt fél évben), bár ezúttal nem Ekoplekzként vannak aláírva a számok, hanem a kevésbé használt, de legalább annyira jó Ensemble Skalectrik alteregójával. Nehéz megfejteni a különbséget a kettő között; itt talán légiesebbek a zenék, legalábbis a mostani vadonatúj, Trainwrekz című munkájára ez mindenképp igaz. Rengeteg hangminta és sercegés, érdekes kísérletezések és talán egy kis elborult filmzenés utánérzés jön át a szűk háromnegyed órányi improvizációból, ami simán van olyan jó, mint a februári lemeze a Sex Lies Magnetic Tapes-nél.

Adam X – Sentience

Új bakelitet adott ki Adam X a legendás múlttal rendelkező Sonic Groove kiadóján. A Sentience című korongot jegyző Timothy Alexandernek ez eddig az első bakelitje, noha a saját, Diacope nevű kiadóján digitális formában már voltak megjelenései korábban is. A Sentience teljes joggal megérdemli a fizikai formátumot: komoly erővel pulzáló, ipari mellékzöngéket sem nélkülöző darabolás történik majdnem harminc percen át. Helyenként becsúszik egy-két ambientes textúra is, de egyértelműen az ütemeken van a hangsúly, amik kivétel nélkül rendkívül maszkulin módon szólalnak meg, és brutálisan erőset ütnek. Van valami nehezen megragadható, nagyon elfajzott cyberpunk atmoszféra ezekben a számokban; mintha egyszerre két korai Richard K. Morgan-regényt olvasnánk.

Sis – Confidance

A német Burak Sar 2006 óta jelenteti meg a zenéit, amiket Sis szerzői névvel szokott ellátni, és ezekkel jó pár kiadóhoz eljutott már, a legnevesebbek talán a Cocoon és Ricardo Villalobos Sei Es Drum nevű, mostanában kissé hallgatag címkéje. Azért találom fontosnak kiemelni az utóbbit, mert Sis új albuma, a meglehetősen béna címmel ellátott Confidance igen közel van a villalobosi minimalizmushoz. A tíz szám – melyeket egyébként tíz különböző, m betűvel kezdődő lófajtáról neveztek el – tele van hipnotikus ritmusokkal és egzotikus hangszerekkel.

Nagy megfejtések ugyan nincsenek az albumon, kiugró darabok viszont nagyon is (pl. a bőven tíz perc fölé emelkedő Maremmano a kongáival, vagy a folk vokálrészletekkel teletűzdelt, igencsak főidőre belőtt Misaki). A végeredmény így kellemes tech-house, ami véghez viszi azt a mostanság nagyon lehetetlennek tűnő küldetést, hogy kiemelkedjen abból a tengernyi méretű felhozatalból, ami hétről hétre jellemzi ezt az irányzatot. Kár a béna borítóért és címért, amik sajnos egyértelműen jelzik, hogy milyen közönségre lőtték be ezt a gyűjteményt; nyugodtan lehet vele foglalkozni komolyabb körökben is.