Valamelyest meglepő, hogy míg DJ Shadow az USA mellett meg tudta hódítani Európát is az 1990-es évek végétől kezdődően, addig A-Traknek ez egyszerűen nem sikerül. A huszonnyolc éves Alain Macklovitch pedig mindent megtesz az ügy érdekében: 1997-ben, tizenöt évesen behúzta a DMC-t, amit követően DJ Q-Bert tiszteletbeli tagként meghívta az Invisibl Scratch Piklz kollektívába. A múlt évtizedben pedig két Kanye West lemezen is ő scratcheit használták fel, sőt, a 2007-es Graduation album hangzásvilágának kialakítását állítólag teljes mértékben rábízták. Emellett folyamatosan írja a zenéket Kid Sisternek és Lupe Fiascónak, Armand Van Heldennel Duck Sauce néven közös projektbe kezdtek, és az általunk nagyon kedvelt DJ Craze-zel is folyton ügyködik valamin. (Ráadásul ehhez az egészhez még hozzá lehet tenni azt is, hogy ő a Chromeo-s David Macklovitch öccse). A-Trak saját produkciói is rendszerint átlagon felüliek – egyedül talán a tavalyi Fabriclive 45 mixe okozott csalódást -, de míg DJ Shadow a hangminták gigászi mozaikjaiban jeleskedett, addig ő a bootlegelés koronázatlan királya, amit eddigi hivatalos mixtape-jei (mint a 2006-os Oh No You Didn’t! Live From Vancouver és Sunglasses Is A Must, illetve a 2007-es Dirty South Dance) kellően alá is támasztanak.

Persze mivel A-Trak a mostani hiphop színtér fenegyereke, ő már nem a klasszikus irányvonalak mentén halad. Sokkal több elektronikus zenei stílust alkalmaz, így a produkciói sokszor elkanyarodnak a hiphopbarát electrofunk és electro house felé, ami az örökzöld, klasszikus hangulat helyett inkább az amerikai menő underground életérzést tükrözik. De mivel emberünk egója helyett mindig a zene van középpontban, a nyilvánvaló magas színvonalon túl még rendkívül hiteles is az egész. Ez a helyzet a legújabb, Dirty South Dance 2 albumán/mixtape-jén is, ami a három évvel ezelőtti, óriási sikert aratott előd folytatása (az a kiadvány konkrétan akkora utat járt be, hogy még a techno/house központú Resident Advisor portálon is bent volt a tíz legjobb mixben az év végén). A-Trak tudatosan építkezik háromnegyed órában, felvonultatja legújabb projektjeinek a gyümölcsét: a zene szinte végig egyenes ütemen alapszik, és rengeteg a cool rapbetét. Az egész szettet bőven el lehet képzelni amerikai kertvárosban élő elkényeztetett tinik hétvégi házibuliján hanganyagként, egyenesen a medence mellől, ahol már minden jó csaj melltartóban rázza részegen. Az utolsó előtti helyen található DJ Craze-átirat (Donnis – Gone) az abszolút tetőpontja a gyűjteménynek, de az odáig vezető út is arany témákból van kirakva.

A bootlegekben segítségül hívott anyagok ezúttal jelentős mértékben USA-beliek, egyedül talán a Vampires Going Ham elején lehet felfedezni egy ismertebb európai hangmintát (Nathan Fake – Outhouse), illetve a Loonies To Blowban hallható Hudson Mohawke leghíresebb zenéjéből egy pillanatnyi töredék. Jót tesz azonban a Dirty South Dance 2-nek, hogy nem csak korunk legnagyobb slágereihez nyúl: A-Trak nem az első rész sikerét akarja megismételni, és az igazat megvallva, minél többet evez house-vizekre, annál jobban áll neki a szerep. Főleg a lemez első felében ragyog, a How Low Can U Bake és a Carte Blance című hiphouse-ok nagyszerű példái annak, hogy ha emberünk nem is a következő DJ Shadow, de Armand Van Heldennek nagyon ideje összekapnia magát. Jó helyeken elsütött scratchek, fülbemászó, találó vokálok és hibátlan főidős ötletek garantálják, hogy sokszor elővegyük még az albumot, arról nem beszélve, hogy A-Trak még akkor is brillíroz, ha megtöri az ütemet, és inkább a hiphop felé húz a szíve. Négyes.