Csak hibátlan koncerteken voltunk, számunkra parádésan zárult az idei Sziget. A tovább után Maximo Park, Coldcut és Squarepusher, magyar komolyzenészek életképei és minden más, amiért a fesztivált szeretni lehetett.
Minden sikerült: megcsináltuk a Maximo Park- és Coldcut-interjúkat, az utóbbi pikantériáját ráadásul az adta, hogy a duó kitalálta júliusban, hogy ők az AV szettjeikre meghívnak helyi komolyzenészeket, hogy támogassák a show-t. Itt csinálták ezt másodszor, és a beszélgetés után kérdeztük erről a négy zenészt, és eléggé elképedve hallgattuk, ahogy az egyik elmagyarázta, hogy ez nekik mennyire kínos, hogy ilyen szintetizátorzenére kell játszaniuk, és hogy ne áruljuk el a nevüket, meg hogy ők itt vannak és semmi mást se. Tisztelem én az időseket, azokat meg pláne, akik a zenének szentelik az egész életüket, de ez most mi volt? Én azóta sem értettem meg, és biztos a Wire, meg az a sok angol lap változtatott engem ilyen naivvá, hogy azt higgyem, itthon is szeretnének új dolgokat kipróbálni a komolyzenészek. Nos, nem így fest. A szett viszont fergeteges volt, mindjárt vissza is térek rá.
Maximo Park (fotók: sziget.hu)
A Coldcut előtt a Maximo Park nyomta hattól a Nagyszínpadon, és én borzasztóan elfogult vagyok velük kapcsolatban, ezért előre le is írom, hogy ötös. Nagyon gyerekek ezek az arcok még, öröm volt beszélgetni velük a konténerben, és bizony jó látni, hogy Paul Smith nem egy beképzelt hülyegyerek, hanem egy tök normális fiatal srác, akivel azonnal szót lehet érteni (a billentyűs meg Dirty Projectors-pólóban volt, na ez milyen). Nagyon energikus koncertet játszottak, inkább volt rock, mint indie, és rettentő sok zenét toltak. Olyan húsz körülire saccolom: az új lemezről a Calm, Tanned és az I Haven’t Seen Her In Ages-t leszámítva minden volt, az ezelőttinek is több mint a felét lenyomták, de még az első albumról is játszottak vagy öt dalt, szóval senkinek nem lehetett oka a panaszra, pláne, hogy a srácok rettentő erősek élőben, Smith mozgása meg aztán végképp csúcs. Kicsit tényleg felnőtt ez a csapat mostanra, mert bár még mindig fiatalok, de a színpadon már abszolúte nem kamaszokként viselkednek, hanem összeszokott, tudatos csapatként. Így meg – egy rakás jó zenével – nem lehet elrontani semmit. Pár nap múlva leközöljük az interjút, igyekeztünk nem csak a szokványos kérdésekkel előállni, így talán érdekes lesz.
Nem volt hiba a Coldcutban sem, akik az Energy Union keretében turnéznak mostanában, ami lényegében a környezettudatosságra hívja fel az emberek figyelmét. Ez a párosítás eléggé telitalálat, mert Coldcuték mindig is aktívan képviseltették magukat a témában, s ennek megfelelően az AV szettjük egy Zeitgeist-szerű dokumentumfilm volt földbedöngölő zenei aláfestéssel. A vizuál is ütött rendesen, de az igazán kemény az, hogy a duó nyolcvan perc alatt eljutott a trance-től a drum and bass-ig, majd a breakig, a rockig, a technóig és a dubsteppig. Konkrétan volt Boards Of Canada, Pendulum, J Dilla (Workinonit), Muse, Santigold (Creator), King Cannibal (Aragami Style), Sebastian Tellier (La Ritournelle), Cut Chemist, meg már az Isten se tudja mi minden! A vonósok is kiválóan végezték a dolgukat, így remélem, hogy mostantól kezdve nem érdekes szintetizátorzene lesz ez nekik, hanem valami értékesebb, és megjön a kedvük hasonló kísérletezgetésekhez. Ötös.
Squarepusher
Csak ugyanezt lehet elmondani Squarepusherről, aki nekem novemberben nagyon nem tetszett, de most meg bontott, mint valami gépipari robot. Nagyon érezte a metált, nagyon jó volt a dobos, és nagyon jó volt, hogy az első és utolsó tizenöt perc sima elektronika volt, mert ez így patent. Nem értem, hogy ugyanez miért nem jön össze neki albumon, én legalábbis a Souvenirtől felfordulok, most viszont olyan profin nyomta a jungle-t, a drill and bass-t és a gabber technót, majd a Sunn O)))-féle doom metált, és hozta el a káoszt, hogy ez így ütött. Visszatért a hitem újra, remélem a következő nagylemez is jó lesz már. Ötös.
Ezzel zárom a Szigetes soraimat. Igazából jó volt ez a fesztivál, és főleg azért volt jó, mert nem hullámzott a koncertek színvonala, mint ahogy az elmúlt két-három évben tapasztaltam (aztán lehet, hogy pont egyedül vagyok ezzel). Minimális kivételtől eltekintve sikerült csak nagyon jó műsorokat látnom, ráadásul csak és kizárólag világhírű formációktól, úgyhogy nagy köszönet mindenkinek, mint ahogy én szeretném megköszönni azt is, hogy kis blog létünkre sajtó/interjú téren szinte egyedüliként odaférhettünk a nagy magazinok mellé (neveket nem mondok, az illetők úgyis magukra ismernek), és hogy életemben először azt tapasztaltam a Szigeten, hogy az emberek kedvesek. Hihetetlen normális volt minden inkálos, pedig én már nem egy nagy alakításukat láttam kint az évek során, és végre a Press sátor infó pultjához is sikerült egy olyan hölgyet odaültetni, aki segítőkész volt. Tudom, hogy nektek ez annyira nem fontos, de higgyétek el: az ember nagyobb kedvvel kolbászol így a rengetegben.
Remélhetőleg jövőre ugyanitt!
Korábban a Kultblogon: