Amerikában néha születnek olyan dolgok, amelyeknek mintha semmi közük nem volna az Államokhoz. Az Atmosphere új lemezét például első hallásra csak egy ízes angol kiejtés választja el attól, hogy úgy hangozzon, mint egy Streets album. Aztán persze benne van, ha nem is egy óceán, de egy kisebb tengernyi difi, viszont azt elégedettséggel konstatálom, hogy nem csak, hogy születnek még jó dolgok Amerikában, de van mögötte kereslet is, ami fenntartja.
Ez az egész Amerika, intelligens hiphop és kereslet dolog azért egy érdekes dolog, mert például tavaly volt az az ominózus összefeszülés, mikor az IQ-s hiphop ment ölre a gengszter rappel, és ez Kanye West és 50 Cent egyszerre időzített lemezmegjelenését jelentette. Pedig valljuk be, Kanye West és az intelligens hiphop azért nem teljesen egy fogalom, inkább talán csak a gengszterekhez mérten okosabb valamivel, de amúgy ugyanannyira mainstream cucc mindkettő. Az agyas rímekhez szerintem legalább annyira hozzá tartozik a profin megírt, élőhangszeres instrumentál, mint a jó szövegek, és egy olyan mc, akinek a hangja is sugároz egy olyan karizmát, hogy azt mondom, ez igen. Na, nekem ez az együttállás pont ugyanannyira hiányzik a fent említett két arcból. Viszont nem veszett az ügy, mert amúgy vannak tényleg okos hiphop zenék Amerikában is, és erre egy jó példa az Atmosphere.
Atmosphere – Guarantees
Sean Daley (Slug) és Anthony Davis (Ant) duója baromi jól találja el a szöveget, a ritmust, és az egész duma nagyon jól ül az élőhangszerekkel pont kellemes mértékben megpakolt számokban. Ez az a fajta hiphop, amire különösebb magyarázkodások nélkül mondom, hogy nagyon rendben van Slug flowja, egyszerűen mert lejön az őszinteség és az eredetiség. Nincs túlírva se a zene, se a szöveg, olyan az egész, hogy el tudom képzelni, hogy a srác kábé hasonló lazasággal sztorizik egy sör mellett, mint ahogy a lemezen meséli a történeteit. Az élőhangszerek úgy szólalnak meg, hogy egy pillanatig sem érezni, hogy bele kellett volna izzadni azokat az önigazolás végett, nem is végig vannak jelen.
Az elején mindjárt egy jazzes zongorakísérettel indít a Like The Rest Of Us, amit aztán karakteresebb akkordok visznek tovább a Puppets-ben, de mindjárt az utána következő The Skinny-nek semmi köze az élő hangzáshoz. És ez így váltakozik számról-számra, amitől mégsem hullik szanaszét a lemez egysége, sokkal inkább változatos lesz, érdekes és egy baromi kellemes hiphop album. Hozzáteszem, a koncepció azért nem vált világot, nincs benne semmi nagyon új, hallhattunk már ilyet, de ettől még nehéz lenne vitatni, hogy a When Life Gives You Lemons, You Paint That Shit Gold egy hibátlan lefutású, baromi kellemes lemez, ami hol a laza gitáros groove-okat, máskor viszont a kissé savas basszusokat húzza elő a kalapból.
Ami pedig a bevezetőben említett keresletet illeti: az album a kiadás hetén rögtön a Billboard eladási listájának első tízesében startolt, az ötödik helyen. Ami azért megnyugtató, mert ezek szerint a nagyüzemben termelt, minőségében szart sem érő mainstream rap mellett erős kereslet van az ilyen tényleg igényes hiphopra is. Azt látni kell, hogy pénz kell ahhoz, hogy az ilyen produkciók fennmaradjanak. A jelenlegi visszajelzések mellett pedig simán számíthatunk egy következő, korrekt költségvetésű Atmosphere lemezre, ami jó hír. Addig meg ezt is előveszem kábé havonta egyszer.
Linkek: