Az utóbbi időben kevés zenekar fogott meg annyira mint az észak-amerikai Isis, így tehát kötelességemnek láttam, hogy június 22-én kimenjek értük Prágába – ha már ők nem akarnak a közelbe jönni. Ráadásképp magukkal hozták a japán Boris-t és a számomra addig még ismeretlen, és szintén észak-amerikai Oxbow-t.
Mielőtt belekezdek, azt hiszem, a zenekar egy kissebb bemutatásra szorul, ugyanis nem mindenkinek lehet ismerős a csoportosulás, pedig. Az Isis 1997 tájékán indult, akkor még erősen a hardcore stílusra szorítkozva. Később, ahogy lenni szokott, a hangzás egyre jobban kifejlődött, organikusabb lett. Csúnya szóval egyedibb. A zenekar egyénisége egyébként máig vitatéma, ugyanis míg évezredforduló körüli anyagaikra a Neurosis, illetve a Godspeed You! Black Emperor és hasonló post-rock bandák, addig utolsó lemezükre inkább a Tool hatása jellemző. Véleményem szerint a zenekarnak azért mindig is megvolt a maga hangzása, sajátos jegyei. Mellékesen az énekes – azaz Aaron Tuner – a Hydra Head Records feje, amely olyan bandákat gondoz mint a Pelican, a Jesu, a Botch vagy az Oxbow.
Az út megszervezése ugyan kicsit nehézkesen ment, de végül minden stimmelt, így még nyolc társammal együtt vehettük célba Prágát. A kezdés fél hétre volt kiírva, de mivel késtünk, így csak hétre estünk be. Szerencsére vagy nem, a prágai koncertszervezésre nem jellemző a magyar szokás, miszerint a kiírás után fél órával kezdenek a fellépők, így lekéstük az Oxbow akusztikus szettjét.
Ami viszont utánuk következett, az kárpótolt mindenért, ugyanis a japán Boris egy fergeteges koncertet adott. Bár bevallom, lemezen kevésbé jön át zenéjük, de élőben hihetetlenül megkapó, amit művelnek. Nagyrészt a 2006-os Pink lemez dalait játszották, de az utolsó 20 percben már “csak” improvizáltak. A zenekar kiállása is nem kevésbé meghökkentő, ugyanis a három tag mind egyfajta frontemberi szerepet tölt be. Bár mindenképp Atsuo, a dobos nevezhető a banda rocksztárának. Ha épp unatkozik a dobok mögött, akkor stagedivingol stb. Wata és Takeshi pont az ellentétei: visszafogottak, csendesek és csak akkor szólalnak meg, ha azt a helyzet úgy kívánja. Az pedig már a csúcs, hogy zenélni is tudnak – nagyon. Körülbelül 50 percet játszhattak, de az hibátlan volt. A koncertterem félig volt megtelve, így kényelmesen elfért mindenki. Visszatapsolás ugyan nem volt, de így is érezhetően kielégítették a jelenlévők igényeit.
Alig tíz perces átszerelés után következett az Isis. Semmi bevezetés, felesleges beszéd, csak a zene. A kezdéstől (Wrists Of Kings) a befejezésig (Celestial) az egész koncert egy hihetetlen katarzis volt. Nem voltak jobb-rosszabb részek, egységesen magas színvonalat nyújtottak. Ehhez természetesem járt a kristály tiszta, lemezminőségű hangzás. Még az olyan slágerek hanyagolása sem vett le az élményből, mint a Weight, So Did We vagy a Syndic Calls. Az egész nagyon intim, bennsőséges valami volt, amit igazán nehéz épkézláb, rendes mondatokba önteni. Nem csak a 2007-es év, de számomra életem egyik legjobb koncertje volt. Az pedig külön élmény volt, hogy a zenekar tagjain is látszott, mennyire fontos nekik a zene, amit játszanak.
Isis – Dulcinea
Live @ Palace Akropolis, Prága, 2007-06-22
Setlist:
- Wrist Of Kings
- Not In Rivers, But In Drops
- Dulcinea
- Backlit
- Wills Dissolve
- All Out Of Time, All Into Space
- Holy Tears
- 10 perc jammelés
- The Beginning And The End
- Celestial
Még így, egy hónap után is kiráz a hideg a koncertélménytől. Csodálatos volt, köszönöm.
Linkek:
