A detroiti Burden-fivérek (Lance, Lawrence, Lenny, Lorne és Lynell) a város második technogenerációjába születtek bele, s bár az Octave One nevű formációjuk soha nem ért fel a stílus akkori nagyjaihoz – Underground Resistance, Carl Craig – a nevüket azért mégis megjegyezte a világ. 1994-től 2004-ig öt lemezt írtak, majd visszavonultak, végül 2009-ben tértek vissza egy új albummal (Summers On Jupiter), igaz, ez már csak Lawrence és Lenny közös szerzeménye volt. Az Octave One kiadványait érdemes utólag is tanulmányozni: van köztük rengeteg jó anyag, amik valamiért anno nem kaptak akkora figyelmet, amekkorát érdemeltek volna. Azt nem tudom, hogy a napokban megjelent Revisited: Here, There And Beyond című válogatásuk mennyire segíthet ebben, hiszen szinte végig mások remixeit – mondjuk úgy, hogy a kortársakét – hallhatjuk rajta, de még ebben az összeállításban is van annyi potenciál, hogy izgalmas felfedezőútra induljunk.

A gyűjtemény a bakeliteket vásárlóknak ismerős lehet már, ugyanis 2010 vége óta több remix is megjelent egy négyrészes sorozat keretében, mindazonáltal a cd lemez tartalmaz pár újdonságot is. A remixelők névsora impozáns, de nekem továbbra is az a két zene a kedvencem, amiben az Octave One saját magát értelmezi újra: a Dema és a Meridian nagyszerűen ragadja meg a kilencvenes évek detroiti technójának hangpalettáját és egészíti ki mai elemekkel. Nosztalgikus, de mindenképp aktuális eredményeket kapunk. Ezt hozza a további kilenc felvétel is, hol az előbbi jellemzőre, hol az utóbbira helyezve a hangsúlyt. A Sandwell District és Planetary Assault Systems magukra kevésbé jellemző munkákkal képviseltetik magukat (valószínűleg ők így élték meg Detroitot), Ken Ishii és Cari Lekebusch ugyanakkor még mindig nagyon otthonosan mozognak a saját, keményebb világukban. A válogatás a Los Hermanos-féle Somedays remixszel zárul, ami szépen kanyarodik vissza a kilencvenes évek klasszikus techno hangzásához. De hangsúlyozom továbbra is: ez csak a jéghegy csúcsa, a formáció legjobb dolgai a diszkográfia kevésbé ismert zugaiban találhatóak. (Négyes.)

Interjú az Octave One-nal, és részlet a live actjükből, 2010

A brit Carl Taylor nem sok vizet kavart fel eddig. 2002 óta egy albumot és öt ep-t termelt ki magából, az igaz viszont, hogy az utóbbiak eléggé jónevű kiadóknál jelentek meg: Bugged Out, Dust Science és F-Comm, az utóbbin ráadásul Laurent Garnier-t remixelt. A művész új, True Faith című albuma épp ezért elég nagy meglepetést okoz, amikor az első hallgatás után kiderül róla, hogy mennyire jó. A felvételekben nincsenek óriási megfejtések, még Taylor sem tagadja, hogy egyik megírása sem tartott három óránál tovább. Ettől még azonban teljesen jók: a Lost Memories Detroitba, az Onyx Berlinbe, az Orbit pedig Londonba repíti a hallgatót, vagyis a techno számos oldala megtalálható az albumon, és melléjük még egy-két agyasabb elektronika is felfért. Talán az igazi nagy sláger hiányzik egyedül ebből a tíz zenéből, ugyanakkor érezhető, hogy ez nem szerepelt a szerző tervei közt. A True Faith így is jó lemez, egy-két számot valószínűleg fogunk hallani majd a tánctéren. (Négyes.)