Persze rengeteget lehet vitázni arról, hogy van-e/volt-e most francia hullám, vagy ez csak gerjesztve van, és tulajdonképpen a ’97-es aranykor volt az aranykor. Lehet vele érinteni a nu rave-et, is, és ha már idejutunk, akkor remek vitákat lehet folytatni arról, hogy jó-e a Justice, kinek jó, megérdemli-e a sikerét, és hogy meddig tart még. Vitaindítónak itt van az élő anyag.
A táncparkettrobbantó kislemezek után tavaly megérkezett a Cross című debüt album (ja, persze nem volt címe, kereszt volt rajta), remixek nélkül, csak saját zenékkel, vendégszereplővel, mondhatnók koncepció nélkül, mindent ütő imidzssel. Mert azt mindenkinek be kell látni, hogy külsőségekben példaértékű a duó. A villogó hatalmas neon kereszt, a hatezer négyzetméter (kamu) Marshall gitárfal, a húsz éve ciki hard rock pólók és a bőrdzseki kombinálva torzított elektronikával, slappelő basszussal szanaszét vágva, megspékelve olyan számcímekkel, mint akár a Waters of Nazareth vagy a Genesis kizárja az érdektelenséget. Röviden: kúl. Ezt nem érdemes vitatni, a reprezentatív átlag ezt akkor is alátámasztja, ha még annyira nem is megyünk a pop felé kérdezősködni. Gyakorlatilag két rocksztárról van szó, akik torzgitárosat játszanak torz szintin, pufognak-brummognak a dobgépeikkel, aztán borzalmas lakossági trance megoldásokból váltanak Metallica számok kellős közepébe, alapot adva a hardrock párhuzamnak. Ez gáz is lehetne, de az van, hogy nem az. A közönség eksztázisban heringezik, világszerte. Még.
Ez az élő lemez is egyre inkább felveti a kérdést, hogy meddig, és vajon mennyi van még a Justice-ban. Egy album után koncertanyagot kiadni, de olyat ám, amiben háromszor-négyszer visszatér a viárjorfrenc, ami valójában remix, az albumodon meg (amúgy példásan) nem szerepel, legalábbis furcsa. Ezzel még nem is lenne baj. Azzal annál inkább, hogy kiszámítható a lemez, és néhány hallgatás után szavatosságát veszti. Az olyan jellegű zenés fricskákra, amikre az A Cross The Universe gyakorlatilag 80%-ban épül, néhány hallgatás után már nemigen figyel oda az ember. Először nagyon jól működnek, később nem rejtenek semmit.
Ez persze valószínűleg nem mindenkit zavar, mert amíg el nem használod, tényleg jó érzést ad a lemez, aztán meg lehet továbbmenni a következő recsegő-pufogó, még újabb, még trendibb francia bagázsra. Tehát működik a dolog, de az utolsókat rúgja. Persze a legstílusosabb az lenne, ha most rögtön abbahagynák, itt az úgymond csúcs, harminc év múlva is emlegetik őket, tovább nem vicces a kereszt, akkor meg mi a halálból építkeznének? Viszont félő, hogy folytatás lesz, és kicsi a remény, hogy érdekes legyen.
Justice – A Cross The Universe dvd trailer
Majd elfelejtem, van ehhez turnéfilm is. A trailerre nyilván mindenki ráizgult, hát most majd lehet csalódni. Hatvannégy perces céltalan egotrip, de kevés a tényleg jó geg, hozzá még unalmas is. Semmit nem tesz se a zenéhez, se a fiúkhoz, se az imázshoz, semmihez. Romain Gavrast inkább a Stress-ről fogjuk megjegyezni, So-Me meg valószínűleg a háttérben cigizett. Az utolsó percig vártam, hogy egy kis virtuális ceruza megturkálja a képet, és legyen valami váratlan, de sajnos nem, egy túlnyomórészt dögunalmas, érdektelen hülyeséggel ajándékozott meg minket a bagázs. Végeredményben azért érdemes a cd-t beszerezni, párszor meghallgatni, eltenni a polcra. Nagyon hosszú 2007.
Linkek: