Ha ti is érdeklődön figyeltek a fenti teaser után, akkor remélhetőleg nem mindenki lesz hozzám hasonlóan csalódott az alábbi videó megtekintését követően.

Kesh – Milyen már

Szóval én ezt nem értem. Fiatal srácok (meg egy csaj, akinek a hozzáadott értéke nem teljesen világos, de persze fainul mutat), látszik a zenében a tehetség, tisztességesen kicsiszolt számok, sattara, de hogy a fenébe lehet ennyire semmilyen? Mondjuk a stúdiófelvételek mérsékelten jól kevertek, néhol a dinamika egy-egy olyan egyszerű hangerő fel-lehúzással van megoldva, hogy fáj, de oda tudom képzelni, hogy amúgy mi van mögötte, vagy hogyan kellene szólnia. És még így sem sok. Kábé olyan hallgatni, mint stock fotókat nézegetni. Persze, hogy szépen van bevilágítva, igényesen van fotózva, csak karaktere nincsen neki.

Van ez a sztenderd másik nem-értem dolog, hogy mennek a tehetségkutató show műsorok a tévében, kijön a végén egy győztes meg két másik a farvizen, aztán tök mindegy, hogy ki nyeri meg, a végén mindig ugyanaz a néhány magyar producer őskövület írja meg mindegyik albumát (vagy teszi bele az arcát olyan erővel, hogy a végeredmény ugyanaz). Így aztán nem csoda, hogy tíz(?) éve a magyar popzene pont ugyanolyan szar. Oké, volt egy második hullám, amikor beindult az MR2, meg volt egy ilyen alter pop-rock boom, de mostmár ebből a vonalból is annyi tucat van, hogy a falnak megyek a copyktól.

A lényeg, hogy az ember azt várná, hogy pont talán a “független” újoncokban lehet fantázia, akiket nem a szalagsorok környékén termeltek ki, hanem jöttek valahonnan a saját kis világukkal, és nem kell behajolniuk valamiféle nagyvállalati-kereskedelmi arculatba – aztán nesze. Szomorú.

Utóirat: azért a vége nem a szomorú, hanem a happy end, hogy azért vannak kivételek, egyéniségek. Hasamra ütök, nagyon különbözőket mondok: Haw, Akkezdet, Jazzékiel, 9b0, Pozvakowski.