2001. február 19-én a Fila Brazilia vezetésével jelent meg a LateNightTales-sorozat első része, igaz, akkoriban még AnotherLateNight címen futott az egész. A főként klubzenéket megjelentető Azuli kiadó alapötlete az volt a szériával, hogy konkurenciát állítson a millenium után széleskörben népszerűvé váló chillout-kultúrában az olyan kasszasikerekkel szemben, mint a Café Del Mar, vagy a Back To Mine. Azóta eltelt hét év, José Padillát kicsapták az ibizai sorozatból, a Back To Mine-nál meg már annyi világsztár megfordult, hogy a kiadó nem nagyon tud kivel robbantani (újabban a Guillemots és Krafty Kuts dolgozott be náluk). Vagyis eljött a LateNightTales ideje.

Andy Cato a Groove Armadából

Eleinte pedig nem úgy tűnt, hogy bármi emlékezetes is kisül majd a kezdeményezésből. Hiába fordultak meg ismert dj-k/producerek/bandák itt is (pl.: Zero 7, Kid Loco, Nightmares On Wax, Jamiroquai, The Flaming Lips, Belle & Sebastian stb.), a kiadónak nem volt valami sok pénze minőségibb számok licenszelésére, így sokáig a széria harmadosztályú felvételekből összegyúrt válogatásokat tudott csak felmutatni. A változás 2006-ban következett be, mikoris a francia Air összeállította a saját esti szettjét, a sikert követően pedig megnőtt a keret is, így a Nouvelle Vague, Lindström és Fatboy Slim már megkötések nélkül válogathatott. Na meg persze most a Groove Armada is.

Amit róluk tudni kell: nagy arcok. Tom Findlay és Andy Cato a kilencvenes évek legeleje óta ismerik egymást, a saját estjeik után nevezték el magukat. 1997-ben jelent meg az első bakelitjük, rajta a mára már klasszikus At The River-rel, amit azóta még számos kislemez, DJ mix és album követett. A srácok igazi slágergyárosok, rengeteg zenéjük hallható különféle filmekben, reklámokban és műsorok bevezetőiben. Alig tíz év alatt bejárták a világot nagyzenekarral és lemezlovasokként is, a tavaly megjelent Soundboy Rock című albumukat meg már a Sony és a Columbia terjesztette mindenütt.

Az At The River még ma is a koncertjeik egyik fő pillanata

A nagy siker mögött ráadásul két végtelenül kedves ember rejtőzik, akiknek még az ízlésük is kiváló. Elég csak megfigyelni a LateNightTales számlistáját: tizennyolc felvétel olyan előadóktól, mint a Human League, a Roxy Music, a Depeche Mode, az African Dreams, a Midlake, Liquid People, Chris Rea, Marvin Gaye, vagy a Cure. Valahol a nyolcvanas évek közepétől indul a szett, viszont az eddig megszokott hátradőlős, lazulós irányvonal helyett a Groove Armada Simon Reynolds ecstasy kultúrájának a flesselős afterjai előtt tiszteleg sokáig, a tempó így meglehetősen gyors. Az Enjoy The Silence-t váltó Elle Et Moi című örökzöld már sejtetni engedi, hogy a lájtos cigarettázásra és sörözésre még várni kell, amit aztán az African Dreams-féle Makin’ A Living rögtön igazol is. Az 1994-es diszkószörnyeteg folytatása a Midlake Roscoe-jának a Beyond The Wizards Sleeve (aka Erol Alkan) remixe, és talán ez a lemez csúcspontja is egyben. Ez a pár perc gyönyörű lekeverése a heves négynegyedeknek, Tim Smith hangja meg sokkal jobban szól chillout alatt, mint a saját folk rockos darabjaikban.

A kiadvány innentől nagyon szépen vesz vissza a sebességből, a legvégén talán bele is szédül egy kicsit. Ettől független jól tereli vissza a témát a duó a tizedik szám környékén a korábbi évtizedekre, és még egy exkluzív Gary Numan feldolgozás is becsúszik a végére. Nem az a kifejezetten lazulós összeállítás, mint amiket eddig kaptunk a sorozattól, de pont az egyediségének, és szenzációs számlistájának köszönhetően jó mégis. Harminc alatt szigorúan így kell afterozni! Négyötöd.

Linkek:

• Groove Armada weboldal
• Groove Armada a MySpace-en
• Groove Armada a Wikipedián
• Neon Music