A finn Sasu Ripatti a magasművészetként felfogott avantgárd elektronikus zene élő legendája. A zenei pályája lassan eléri a tizenöt évet, aminek során különböző álnevek alatt több mint húsz albumot szerzett. A kísérleti zene kedvelőinek valószínűleg a Vladislav Delayként írt ambientes glitch/techno lemezei lehetnek a legismertebbek, míg a műfaj populárisabb stílusait kedvelők körében a Luomo néven kiadott house albumai örvendenek hatalmas népszerűségnek és szakmai elismerésnek. Ezek mellett több kisebb projektje is van Ripattinak: például Uusitalóként a finn house/techno színtérnek dedikált eddig három nagylemezt, tavaly pedig időt talált arra, hogy a Sistolként jegyzett koszosabb, vadabb techno műveit is kiegészítse egy új albummal, és emellett párhuzamosan kiadta újra az 1999-es elsőt is egy további remixlemezzel, amin kortárs nagyságok interpretációit hallhattuk. Saját duója van a feleségével, Antye Greiével is (AGF/Delay), valamint Craig Armstronggal is dolgozott együtt a múlt évtized közepén. Kezdetek óta tagja a Moritz von Oswald Trio-nak is.

Az idei év különösen fontos a művésznek: nemsokára bemutatkozik az új zenekarával, a Vladislav Delay Quartettel. Ebben őt elsősorban az ütőshangszerek és a dobok mögött láthatjuk, mellette pedig nem kisebb nevek találhatóak, mint Mika Vainio (Pan Sonic, többek között) és az elektronikus szerkezetei, valamint Derek Shirley és Lucio Capece, akik nagybőgőn, basszus klarinéton és szoprán szaxofonon játszanak (további érdekesség, hogy Lucio Capece már ebben a szerepkörben feltűnt a legutolsó Vladislav Delay-albumon, a 2009-es Tummaa-n). Szintén fontos megemlíteni, hogy az év második felében fog megjelenni Ripatti ötödik Luomo-nagylemeze is.

Az interjút email formájában készítettük a művésszel, több körön keresztül.

A Vladislav Delay Quartet élesben. Balról jobbra: Mika Vainio, Derek Shirley, Vladislav Delay és Lucio Capece

Mi köt le mindmáig, ha zeneszerzésről van szó?

A gyerekekre jellemző kíváncsiság és szenvedély aziránt, hogy a zenéről alkotott elképzelésem milyen formában ölt alakot, és hogyan gondolhatom ezt még tovább.

Mik vannak még hatással a zenédre a hangokon kívül?

Leginkább az élet önmaga általánosságában. Vagy a szépirodalom, a főzés, a filmek és a természet. És a lányom, a családom. Az, hogy sokat láthattam a világból.

Mit jelent számodra a Vladislav Delay Quartet? Hogyan tekintesz rá: Vladislav Delay univerzumának egyfajta kiterjesztéseként, vagy egy teljesen új létsíkjaként?

A Vladislav Delay Quartet drasztikus mértékű szabadságot és a zeneiségünk horizontjának kiszélesítését képviseli, ugyanakkor jókora kihívásként is tekintünk rá. Már hosszú ideje terveztem a létrehozását, mindazonáltal türelmesen vártam egészen addig, amíg megtaláltam a megfelelő embereket hozzá.

Emellett van egy olyan kifejezetten személyes jelentősége is a kvartettnek, hogy még inkább visszatérhetek a jazzes és dobos gyökereimhez, bezárva egy olyan kört, amit ezzel kezdtem el még fiatalon, majd haladtam tovább az akusztikus és végül az elektronikus kompozíciók felé. Most visszatérek a kezdetekhez.

Jelenleg több elektronikus zenei művész is van, akik idézőjelbe véve visszatértek a gyökereikhez, ami az esetek többségében a jazz zene mentén található. Szerinted miért van ez? Szükséges elérned egy bizonyos életkort, hogy megértsd a jazz világát?

Remélem, hogy nem. Szerintem a legtöbb kiváló jazz zenésznél jelentős romlás figyelhető meg az idősebb kori életművükben. Mintha már nem érezték volna többé a témát. A második kérdésedre a válaszom ezért pont a feltételezésed ellentéte: minél fiatalabb vagy, annál könnyebb megértened a jazzt.

Mennyire épül kizárólag a te elképzeléseidre a kvartett játéka, és mennyire kap fontos szerepet benne az individualizmus?

Mindenképpen egy négykerekű járgányról van szó, amiben többé-kevésbé négy vezető ül. Tény, hogy én vagyok az egésznek a producere, és én irányítottam végig a folyamatot, de ettől még ne gondolj arra, hogy ez csak az enyém.

Számos szóló munkám van, amiben én felelek mindenért, és az egómra bízom az összes fontos döntést, ezért a kvartettben sokkal izgalmasabb a zenészek közti interakcióra figyelni. Arra, hogy nem vagyok egyedül. Nincs értelme létrehozni egy olyan zenekart, amiben az egyén nem vehet részt a kreatív folyamatban.

Emiatt a tagok rendkívül fontos szerepet töltenek be. Rengetegféle módon meg kell értenünk egymást, de nélkülözhetetlen sokszor az is, hogy ne csak beszéljünk különböző koncepciókról és elképzelésekről, hanem ugyanúgy érezzük is azokat.

Csak új zenéket adtok elő, vagy esetleg átdolgoztátok néhány korábbi művedet is?

Kizárólag újonnan szerzett zenéink vannak, amik többnyire improvizatívak. Nagyon kevés olyan rész található az albumon, amit előre kigondoltunk. Emiatt zömmel csak utómunkálatokat végeztünk a felvételeken a szerbiai Radio Belgrade stúdiójában.

Miről szól az album?

A kvartett zeneiségének széles terét mutatja be. Nincsen mögötte különösebb elgondolás, vagy direkt ötlet. A legjobb perceket tartalmazza a stúdióban eltöltött időből. Nehéz volt kiválogatni őket, mert több mint 10 órányi hanganyagon kellett úgymond átrágni magunkat.

Az utóbbi időkben sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a műveidben az improvizáció, mint munkamódszer. Mit látsz benne annyira értékesnek, hogy meggyőzd magadat, és lemondj a zenéd tökéletesítéséről?

Az a helyzet, hogy az első zenéim megszületése óta kitűztem ama célt, hogy soha ne ismételjem önmagamat, és ennél nagyobb kihívást egészen máig nem találok. Nem szeretek olyan területen zenét írni, ahol kényelmesen mozgok, mert már jól kiismertem.

Úgy tapasztalom, hogy a mai zenészek fejében egy nagyon vékony határvonal van a botlások, tévedések és hibák elkövetése, valamint ezek kijavítása közt. Nehéz elkerülni, hogy a zenéd ne váljon sterillé. Szerintem nagyon veszélyes csapdát rejt magában a technológiai segítség és a sok szerkezet használata. Sokan esnek abba a hibába, hogy addig erőltetik ezekkel újra és újra az elképzeléseiket, hogy egy ponttól fogva már semmilyen zenei jelentése nincs az egésznek.

Számomra ezért fontos improvizálni. Mindig is ez volt az egyik fő ihletforrásom, noha elismerem, hogy mostanában a zenéimből sokkal jobban kivehető ez a munkamódszer, vagy az, hogy kevésbé tudatosabban felépítettek, mint a korábbi kiadványaimon. Nemrég például befejeztem az új Luomo-albumomat is, aminek a munkálatai során megint új távlatokat kerestem magamnak, de a számokban lévő improvizáció nem biztos, hogy mindenkinek egyértelműen kivehető lesz.

Miért fontos számodra, hogy minden évben kiadj legalább egy albumot?

Alapvetően nem azt tartom fontosnak, hogy évente legyenek új lemezeim, hanem, hogy tovább tudjak lépni egyik ötletemről a másikra. Nyitott embernek tartom magam, és az élettapasztalataim rendkívül módon inspirálnak. Ezért mind a mai napig erős késztetést érzek, hogy kutassak és írjak új zenéket, és sokszor hajlandó vagyok leragadni egy dolognál jóval tovább. A gyakori albummegjelenés segít abban, hogy minden elképzelésemre sort kerítsek.

Ugyanakkor nem titkolom, hogy régen azért is csináltam ezt, hogy minél több pénzt keressek belőlük, de ennél már hosszú ideje sokkal többről van szó, hiszen amúgy sem lehet már igazi profitot felmutatni a lemezkiadásból. Számomra valamiért fontos, hogy hátrahagyjam ezeket az alkotásokat, vagy “ősi leleteket”, létrehozva velük egy zenei nyomot, amin keresztül követhetnek engem az emberek.

Szerinted az elektronikus zene hogyan érhet el ismét fejlődést?

Sokkal kevésbé kéne az “elektronikusra” fókuszálni, és komolyabban kéne venni a “zenét”. Rengetegen másképp vélekednek erről, nekem azonban szent meggyőződésem, hogy elsősorban a zene számít, ezért szükséges egyfajta elhivatottság, vagy elköteleződés, hogy tanulmányozzuk és tanuljuk. Nem feltétlen zeneiskolákra, vagy zenei könyvekre gondolok ekkor, hanem, hogy próbáljuk meg jobban átélni a zenét, és a zeneiség fontosabb legyen, mint a legújabb a stúdiófelszerelések beszerzése és a hype követése.

Az interneten több helyen is olvasni rajongóktól és zenei újságíróktól egyaránt azt a véleményt, hogy Luomóként már elértél mindent, amit csak lehetett, ezért ideje lenne befejezned a projektet. Mit gondolsz erről?

Mind különbözően vélekedünk dolgokról. Sokan tényleg azt mondják, hogy a Vocalcity és a Present Lover után nem sok kiaknázandó maradt, de mellettük rengeteg ember van, aki szerint meg a Convivial a legjobb albumom. Hidd el, bőven lesznek majd olyanok is, akiknek meg majd a tizedik albumom lesz a kedvencük.

Az a legnagyobb probléma Luomoként, hogy a zenéknek a stílus miatt meg kell felelniük tömegfogyasztási termékként is, ugyanakkor viszont ez egy nagyon személyes projekt nekem, talán a legszemélyesebb mind közül. Az első pillanat óta van egy elképzelésem azt illetően, hogy a Luomo-zenék miről szóljanak, és minden ennek az elképzelésnek felel meg, amit azóta írtam és írok. Természetesen az évek során változott, vagy tovább fejlődött ez, hiszen idővel minden változik, és ennek szükségszerűen képződik egyfajta lenyomata a befejezett zenéken is, de a dolog magja és a hozzáfűződő érzésem változatlan maradt.

Áldás és egyben átok a Vocalcity kirobbanó sikere, mert az emberek beraktak emiatt egy olyan skatulyába, amiből azóta sem tudok kitörni. Számomra a Vocalcity csak a kezdetet jelentette, magától értetődő volt, hogy a benne lévő ötleteket idővel tovább gondoljam, megváltoztassam. Nem is szégyellem kimondani, hogy én a Vocalcityt szeretem legkevésbé a Luomo-repertoáramból. Mindazonáltal megtanultam együtt élni a hallgatóközönségem véleményével is.

De persze ez nem jelenti azt, hogy értem őket. Nehéz eljátszanom a gondolattal, hogy megcsináltam mindent Luomóként, mert egyszerűen nem igaz. Ennyi erővel ezt simán el lehetne mondani több száz másik művészről még. De, mint mondtam: mind különbözően vélekedünk dolgokról. Másképp éljük meg őket. Én azért írok zenét, hogy kielégítsem a belső késztetéseimet, és nem tehetek arról, ha valaki egy idő után már nem tudja követni azt, amiben hiszek. Ez valahol rendben is van szerintem. Én is mondhatnék több zenekart, akik fontosak, de az új kiadványaikban már nem találok semmit, ami nekem szólna. Ettől független én a mai napig tisztelem őket, mert új dolgokat keresnek.

Egyébként hogyan érzékeled a house zenét? Jól gondolom, hogy számodra ez egy teljesen más fogalom, mint általános értelemben véve a partizók körében?

Az az igazság, hogy szerintem a house zene egy igencsak homogén és alulfejlett közvetítő eszköz. Meglepő módon azt tapasztaltam az évek során, hogy minimális különbség van a “laptop house” és mondjuk a soul elemekre nagy hangsúlyt fektető amerikai house között. Én sokszor csak a jelzőt érzékelem a különféle stílusú house zenékből, a különbséget már nagyon ritkán hallom. Vagy legalábbis én nem ezen szabványok szerint értelmezem a house-t. Azt hiszem ezért is foglalkoztatott mindig a Luomo-projektem leginkább: érdekes megpróbálni a közönséges house zenéknél valami összetettebbet írni.

Ma már eléggé nyilvánvaló, hogy a deep house nem az az irányzat lett, amit tíz-tizenkét éve meg lehetett volna előlegezni neki. Téged ez hogy érintett Luomoként? Volt valami hatása a zenédre, hogy míg te végig nagyon absztrakt, vagy avantgárd keretekben gondolkodtál, addig a stílus kereskedelmi irányba ment?

Erről nagyon keveset tudok mondani, mert mindig igyekszem befogni a fülem, amikor a zenei külvilág trendjeiről van szó. Még akkor is, ha az útjaink néha összetalálkoznak. Teljesen nélkülözni persze nem tudom a témát, de őszintén szólva annyiféle megfogalmazást hallottam már a deep house-ról, hogy lényegében fogalmam sincs, mit is jelent valójában.

Mit találsz jelenleg a techno zenében és a 4/4 ritmusszerkezetekben izgalmasnak?

Nehéz erre a kérdésre rendes választ adni, mert én ezt mindig egyfajta szeretem/gyűlölöm dolognak élem meg. Utálom, hogy a négynegyedek limitáltsága és a szigorú szabályok mennyire lecsökkentik a lehetőségeidet, másrészről azonban tetszik is ez a fajta standardizálás. Idővel rájön az ember arra, hogy rengeteg mindennel kísérletezhet ebben a világban is, de természetesen ehhez el kell fogadnod a formulát, amit használsz. Ez olykor kemény dió, és megszenvedek vele, cserébe viszont tetszik a kihívás, ami elé állít.

A Vladislav Delay Quartet saját magáról elnevezett debütáló albuma májusban jelenik meg az Honest Jon’s-on. Luomo Luomo Plus című lemeze szeptemberben jelenik meg a Moodmusic-on.

A Vladislav Delay Quartet élőben (2009)