Nem tudom, mennyire van még hírértéke, ha sokadszorra is leírom a Kultblogon, hogy a trip-hop nem halt meg, hanem nagyon is él. Én valószínűleg különösen ludas vagyok ebben, de ha a Waiting For You kapcsán nem jelentem ki, ezt az albumot kellett volna megcsinálnia a Massive Attacknek a 100th Window helyett/után, hogy mindenki maradéktalanul imádja őket, akkor nagyon nagy ziccert hagyok ki. A King Midas Sound első nagylemeze ugyanis egy korszakos, évtizedek múlva is hivatkozott lemez lehetett volna, ha 6 évvel ezelőtt, 2004-ben jelent volna meg. (Enélkül is az lehet, ez már nem az alkotókon múlik.) Ha így lett volna, most olyan relációkat állíthatnék fel, hogy a Waiting For you az az album, ami megteremti az egyensúlyt az Erőben… khm, akarom mondani a trip-hop aranykora és a dubstep gyökerei között. A Portishead első nagylemeze, a Massive Attacktől a Protection, az első Hyperdub nagylemez, Kode9 és Spaceape legendás Memories Of The Future című albuma mind feltámad poraiból a Kevin Martin és bársonyos hangú trinidadi énekes, Roger Robinson duóját hallgatva. (Ők egyébként már Martin The Bug név alatt kiadott lemezén, a tavalyelőtti London Zoo-n is együtt gyártották a dancehall-dub-dubstep ütemeket.)

Utóbbinak különösen erős a jelenlétte az albumon, sokkal nagyobb potenciállal bír, mint Warrior Queen, akivel szintén adott már ki közös anyagot Kevin Martin. Kortársai közül egy sokkal szerethetőbb Spaceape-et idéz meg (Earth A Kill Ya), de a stílusáról nekem sokkal inkább jut eszembe Linton Kwesi Johnson, aki már költészet szinten űzi a dubos szövegmondást. A Sometimesben olyan hátborzongatóan kevés eszközzel érik el a katarzist, hogy felmerül a kérdés: van igazából hiba, gyenge track az albumon? Nem, nem tudnék mondani. Viszont rengeteg kiváló, külön említésre méltó track van még: ott van például a Goodbye Girl, ami egy indusztriálisabb Portisheadet jelenít meg a számomra tök ismeretlen távol-keleti csaj, Hitomi énekével; vagy személyes kedvencem, a Lost, ami annyira szét van esve hangulatilag, hogy a kellemes, dallamos alappal vegyítve már-már haláltáncot idéz. A flow egyenletes, bár a zenei alapok nagyszerűségéért nem fogják Martint Grammyre jelölni – szerencsére, mert bármiféle túlbonyolítása ennek az érzésnek, amit a Waiting For You megfogalmaz, a halála lett volna.

Így viszont az ösztön maradt, az, hogy kint hatalmas pelyhekben zuhog a hó, hogy éjszaka van, hogy nappal van, és hogy az idő örök. (Természetesen ötös.)

King Midas Sound – a tagok bemutatják a bandát