Nash szerint a zene 2009-ben:

1. Fuck Buttons – Tarot Sport
2. Laurent Garnier – Tales Of A Kleptomaniac
3. The XX – XX
4. Dälek – Gutter Tactics
5. Ras G – Brotha From Anotha Planet
6. The Antlers – Hospice
7. Frankmusik – Complete Me
8. Röyksopp – Junior
9. DJ Bootsie – Holidays In The Shade
10. Yeah Yeah Yeahs – It’s Blitz!

Idén jóval kevésbé tudtam követni a zenei élet változásait tavalyhoz képest, ezért valószínűleg nekem 2010 eleje még jópár idei új név feltérképezésével fog telni – viszont az idei év első helyezettjében már hónapok óta biztos voltam. A Tarot Sport valószínuleg nem lesz egy új stílus zászlóvivője, mint a tavalyelőtti győztes Deerhunter Cryptograms-sze volt, de a Fuck Buttons elementáris erejű, összetéveszthetetlen hangulatú albumára még 20 év múlva is emlékezni fogok. S ha ez nem lenne elég, egy olyan megkerülhetetlen dj, mint Laurent Garnier is jelentkezett friss nagylemezzel – sokáig a Tales Of A Kleptomaniac volt számomra az év lemeze. A többi jelölt önmagáért beszél; külön öröm, hogy magyar anyagot is említhettem végre, Bootsie kiváló munkát végzett. Helyet érdemelt volna még Bibio, a Dead Weather vagy Deastro idei albuma is – nem sokon múlott.

Oizys szerint a zene 2009-ben:

1. Tomáš Dvořák – Machinarium soundtrack
2. The Asteroids Galaxy Tour – Fruit
3. Dub FX – Everythinks A Ripple
4. The Prodigy – Invaders Must Die
5. Esclin Syndo – Sleeping Traveller
6. (+1) Clint Mansell – Moon soundtrack

A 2009-es év nagy része nekem azzal telt, hogy kiszortíroztam az elmúlt három év hegybe halmozott promó lemezeit. Így talán lemaradtam néhány idei darabról, viszont sikerül néhány gyöngyszemet találnom korábbról. Amit pedig 2009-ben a leginkább értékeltem új kiadványokban, az az újszerű, kellemesen meglepő és friss volt. Így került az élre egy fiatal cseh srác, bizonyos Tomáš Dvořák (alias Floex), aki az év egyik hype játékának, a Machinariumnak a zenei rendezéséért felelt, és valami elképesztően gyöngyörű munkát végzett. Amellett, hogy megismételhetetlen atmoszférát varázsolt egy point-and-click kalandjátéknak, az utóbbi három év legerősebb idm albumát szállította. 2009-ben a bájosan buta könnyűzene leginkább beleszerethető hangját húza elő az Asteroids Galaxy Tour, és a beatboxos live actezést emelte teljesen új szintre Dub FX. Ötön belül van még a Prodigy, mert sok fanyalgó ellenére nekem visszahoztak valami régi spiritet mai hangzással; az Esclin Syndo pedig az év magyar bandája, nem is csak album szinten, de élő zenekarként is, úgyhogy bőven megérdemlik a kiemelést. Nekem ezek a lemezek adták az értéket 2009-ben, a többi már csak protokoll lista lenne, úgyhogy itt el is vágom a rangsort. A plusz egy különdíjas a Moon soundtrackje, amelynek szerőjeként Clint Mansell eszünkbe juttatta, hogy még mindig ő a legjobb filmzene szerző a világon.

Alice szerint a zene 2009-ben:

1. Yo La Tengo – Popular Songs
2. Super Furry Animals – Dark Days Light Years
3. Kings of Convenience – Declaration of Dependence
4. Bat for Lashes – Two Suns
5. The  XX – XX
6. The Antlers – Hospice
7. Fever Ray – Fever Ray
8. St Vincent – Actor
9. Devendra Banhart – What Will We Be
10. Florence and the Machine – Lungs

Nehéz az év legjobb tíz albumának összeválogatása: 1) mert túl nagy a választék, 2) mert borzasztóan hangulatfüggő, hogy adott pillanatban milyen zene esik jól, 3) a sorrendállítás pedig a top 10 leszűkítése után is fárasztó. A 2009-es személyes kedvenceimet három csoportra tudom osztani: a szomorkás, szenvedős kategória abszolút nyertesei idén a The XX, Fever Ray, Bat for Lashes és az Antlers lettek; a vidámabb pillanatokra vagy éppen nyugtatóként az új Kings of Convenience, St. Vincent, Devendra Banhart és Florence and the Machine lemezeket hallgattam. A legjobban a Yo La Tengo és a Super Furry Animals tudtak felpörgetni idén, míg az év állati nagy durranásainak (Grizzly Bear, Animal Collective) nálam nem szóltak akkorát. A legjobban idén PJ. Harvey és John Parish albumát vártam, de sajnos ezek okozták a legnagyobb csalódást is, viszont még így is, az idei évemet gazdagabbnak érzem zenei szempontból, mint a tavalyit.

Deadhead szerint a zene 2009-ben:

1. Clark – Totems Flare
2. Fuck Buttons – Tarot Sport
3. Caspa – Everybody’s Talking, Nobody’s Listening
4. DJ Champion – Resistance
5. He is Legend – She Hates You
6. (+1) Puscifer – “C” Is for (Please Insert Sophomoric Genitalia Reference HERE)

A Totems Flare-en Clark két korábbi lemezének legjobb tulajdonságait sikerült megragadnia, így egy roppant intenzív idm lemezt kaptunk, ami minden hallgatáskor magával ragad és új dolgokat fedezek fel benne. Caspa albumát kicsit felülértékelem a harmadik hellyel, mert összességében nem egy lélegzetelállító alkotás, ám mégis sokat pörgött nálam, így itt a helye. DJ Champion idei lemeze az előzőhöz képest hatalmas előrelépés: míg a korábbin egy tökéletes szám volt, a mostanin egy olyan sincs, amit átpörgetnék. Valamint, ha a bigbeat menő lenne, a csapból is a So Big című számuk folyna. Végül pedig az új He is Legend, hisz szerencsére a legkedvencebb post-hardcore bandámban nem kellett csalódnom. Érzelmesebbre vették a figurát és kicsit eltávolodtak a korábbi nyers hangzásviláguktól, ám meglepő módon jól sült el a dolog. A végére pedig egy kakukktojás, Pusciferéktől ugyanis csak egy EP-t kaptunk, de az új számok és a koncertfelvételek is tökéletesek, helyből megugorják a korábban általuk felállított mércét, így a meghallgatása kötelező jelleggel ajánlott.

Silvermoon szerint a zene 2009-ben:

1. Shrinebuilder – Shrinebuilder
2. Harvestman – In a Dark Tongue
3. Alice in Chains – Black Gives Way to Blue
4. Placebo – Battle for the Sun
5. IOEarth – IOEarth
6. Agua di Annique (Anneke van Giersbergen) – Pure Air
7. Callisto – Providence
8. Isis – Wavering Radiant
9. Blindead – Autoscopia/Murder in Phazes
10. OM – God is Good

Zenében a stílusteremtő és legnagyobb kedvenc, a Neurosis fényudvarába tartozó zenekarok felfedezésével telt az év nagy része (ha már a legnagyobbak nem kényeztettek új albummal). Ennek jegyében kúszott az élre a doom/post/sludge/kicsitsztóner Shrinebuilder nevű supergroup (Scott Kelly, Wino, Al Cisneros, Dale Crover) azonos című első albuma, ami finoman szólva is meggyőzőre sikerült.