Az Ultrahang Fesztivál szombat estéje ugyanazt hozta, mint a pénteké, csak még több emberrel és még több tánczenével. Láttuk STU-t, Thomas Fehlmannt és DJ MLZ-t, képek és összefoglaló videó a tovább után.
STU (fenti képünkön) Baselből érkezett, őszesre festett haja miatt pedig harminc helyett vagy negyvenötnek nézett ki távolról, és különféle chiptune/breakcore zenéket játszott. Igazából baromi hálás feladat jutott neki: szombaton éjfélkor teli tánctérnek adhatta elő hosszú műsorát, ami a gyors ütemeknek és imádnivaló ataris hangoknak köszönhetően egykettőre táncra perdített mindenkit – e sorok írója ráadásul örömmel szemlélte, hogy mennyi fiatal lány volt jelen. Ugyancsak jó volt végre hallani, hogy a kísérleti zene nem feltétlenül csak zaj lehet, és önfeledten mozoghatunk is rá. Tény ugyan, hogy STU nem vállalt nagy kockázatokat, helyette inkább magabiztosan játszotta azt, amivel megtarthatta a szép számú közönséget, de lássuk be, akkor ez volt a legjobb dolog, amit csak tehetett. Jutalomjáték mindenkinek.
Thomas Fehlmann (képek és videó: Szentpéteri Roland)
Túlzás nélkül Thomas Fehlmann volt az ötnapos rendezvény legnagyobb sztárja. A berlini techno művész immáron harminc éve alkot, a helyi elektronikus zenei színtér egyik alapítójaként tartják számon. Kellemes dubtechnóval indított, a sávok örvényt formálva kaptak fel mindenkit a magasba. Ígéretes volt a felvezetés, ráadásul tökéletesen érzett rá arra, hogy mikor kell a live actet tech-esebb irányba elvinni, így közel ötven perc után már ő is úgy táncolt a pultban, mint lent mindenki. Persze tudtuk, hogy ez lesz (külön kihangsúlyozta a programfüzet), de akkor is: látni kellett. Más lapra tartozott viszont a közönség. Az első öt-hat sorban önmagukról semmit sem tudó partizók tucatjai, üveges, semmitmondó tekintetek mindenhol. Idővel egyre többen mozogtak úgy, mintha kétszer gyorsabb lenne az ütem, a végére nagyon olybá tűnt, mintha mindenki már legalább egy hónapja izmozott volna arra, hogy picsakészre vágja magát, ezzel tisztelegve Fehlmann előtt. Emberünk ráadásul vette a lapot, és ennek megfelelően szolgáltatta a talpalávalót. Az utolsó harminc perc így eléggé indokolatlan, legkevésbé sem átgondolt zúzásba ment át; vagy négy olyan számot rakott fel, amiről már nagyon úgy tűnt, hogy az utolsó lesz. Ennek ellenére nincs miért panaszkodni: rengeteg kiváló pillanatot nyújtó, jó szett volt, csak éppenséggel nem különleges, ami tőle azért joggal elvárható lett volna. (Thomas Fehlmannal készítettünk egy hosszabb interjút, érdemes lesz az elkövetkező hetekben visszatérni miatta az oldalra.)
DJ MLZ
Az őt követő Demdike Stare-es Miles Whittaker, avagy DJ MLZ szettje sem volt különleges, ellenben az övé pont ezért volt rendkívül jó. Szintén hibátlanul felismerte, hogy itt már teljesen mindegy, hogy mit játszik, a tönkre drogozott partizók ugyanúgy táncolni fognak rá. Emiatt pedig minden mindegy alapon bő másfél órán át kevert Modern Love-os “modern” dubtechnót, Basic Channeles “régi” dubtechnót, 2004 előtti dubstepeket, Plastikman-klasszikust, őskori Redshape-et és még ki tudja mi mindent. A műsor egy pillanatra sem esett szét, a rendelkezésre álló szűk idő és bőséges zenei választék ellenére végig jól összerakott és dinamikus volt, ergo hallhattuk, hogy ha MLZ nem is híres lemezlovas, de a legkiválóbb fajtából való. Mindazonáltal – és ezen tényleg érdemes lenne elgondolkodni a Merlinben – úgy gondolom, hogy ha még legalább ötven ember táncol hajnali ötkor, akkor nem kellene lehúzni a zenét és hazazavarni mindenkit. Egyszerűen annyira jó volt az atmoszféra, hogy semmibe nem került volna még harminc-hatvan percig hagyni, hogy a közönség az utolsó energianyalábjait is kiadja magából.
UH Fest 2010, 4. nap videóösszefoglaló
Linkek: