Kultblog.hu: Hol nőttél fel? Milyen volt a gyermekkorod?

Devon Graves: San Diegoban, Kaliforniában nőttem fel. Nem volt túl nyugis gyerekkorom. Gyűlöltem az iskolát, a nevelőapám pedig elég erőszakos ember volt. 12 éves koromig még barátaim sem voltak. Talán ezért érzem megnyugtatónak az egyedüllétet. Talán ezért is szeretek egyedül dolgozni.

Kultblog.hu: Mennyiben más a társak alkotó energiája nélkül, csak magadra hagyatkozva komponálni, mint zenekarban? Nem hiányzik a társaság?

DG: Mindkettőből sokat lehet kihozni. A Deadsoul alapvetően szólóprojekt egy banda neve alatt. Ugyanakkor másokkal is szeretek dolgozni, főként, ha jobb zenészek, mint én. Az egyszerűvé teszi a munkát. Ennek ellenére egy idő után mindig be akarok zárkózni, és magányban alkotni tovább. Mostanában egy új csapatot próbálok összerakni nagyon kiváló muzsikusokból. Igazi kihívás, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. De mindig szükségem lesz egy saját projektre. Nehéz egyedül, de csodálatos kihívás, hogy saját gondolataimmal, ötleteimmel dolgozhatok, és meghatározhatom a “művészi énem”. A közös munka csak akkor jó, ha összhang van a zenészek között. Ez a nagy bandák alapja. Én mindkét megoldást szeretem. Most, hogy már öt album van a hátam mögött a saját dolgaimból, kész vagyok arra, hogy beengedjek a képbe néhány társat, akik talán kicsit kiszélesítik majd az ötletek és gondolatok spektrumát.

Deadsoul Tribe

Kultblog.hu: Mesélj az első koncertélményedről! Milyen hatással volt rád?

DG: Ritchie Blackmore Rainbow-ja volt az első, 14 éves koromban. Nagy hatással volt rám, mint előadó, bár akkor már néhány éve gitároztam. Akkoriban Ritchie volt a gitáros-ideálom (Hendrix mellett). Teljesen elájultam tőle.

Kultblog.hu: Melyik a legkedvesebb hangszered? Min játszottál először?

DG: A gitár. Gitárosként kezdtem, és máig ez a fő hangszerem. Imádok fuvolázni, de a fuvola csak a második. Gitáron komponálok, gitáron írom a dalaim.

Kultblog.hu: Van civil foglalkozásod? Ha van, akkor szereted?

DG: Mostanában angolt tanítok gyerekeknek. Szeretem, mert imádom a gyerekeket. Az is jó ebben, hogy mivel van belőle némi bevételem, nincs rajtam az az állandó nyomás, hogy albumokat kell készítenem. Az elmúlt öt-hat évben csak a lemezeim jogdíjaiból éltem. Nagy dolog, hogy elmondhatom magamról, a zenéből élek, mert ez rendkívül ritka. De az igazság az, hogy épp csak megéltem egy évig egy albumból, mindig a határidő szorításában kellett dolgoznom, ami nem tett jót a kreativitásomnak. Most zenélhetek csak örömből, és ez igazán új és inspiráló élmény.

Kultblog.hu: Miből nyersz ihletet, melyek számodra az alkotás ideális körülményei?

DG: Az a leginspirálóbb, ha boldog vagyok. Tudom, hogy ebben van némi irónia, mert a zeném sokszor tűnik tragikusnak, de csak akkor tudok igazán kreatív lenni, ha boldog vagyok. Általában ez sikerül is, sok dolog miatt érezhetem magam boldognak, és így aztán legtöbbször képes is vagyok alkotni.

Deadsoul Tribe – Angels In Vertigo

Kultblog.hu: Van kedvenc könyved vagy filmed?

DG: Sok ezoterikus könyvet olvasok, olyanokat, mint a Mennyei próféciák vagy az Alkimista. Szeretem még a miszticizmusról, sámánizmusról szóló könyveket is, úgy érzem, ezek gazdagítják az életem. Szakkönyveket is gyakran olvasok. Filmek közül elsősorban a komédiákat kedvelem. Will Ferreltől vagy Eddie Murphytől tulajdonképp mindent, de szeretem Samuel L. Jackson vagy Kevin Spacey filmjeit is. Van egy nagyon jó, amiben mindketten szerepelnek, a címe: Nincs alku (The Negotiator). Bírom még a detektívtörténeteket, gengszterfilmeket is. Azt hiszem, az egyik legnagyobb kedvencem a Tiszta románc (True Romance).

Kultblog.hu: Előfordult már, hogy egy konkrét kép, könyv vagy film inspirált?

DG: A szövegeimet gyakran olvasmányélmények ihletik. Szeretem Vladimir Megre Anastasiáról szóló könyveit. Azt hiszem, ezekben az írásokban újra fel lehet fedezni valamit, amit az emberiség elfelejtett. Szeretnék a saját képességeim szerint segíteni a tudás visszahozásában. Nem tudom ugyanakkor, ki keres efféle tudást a rockzenében. Tudom, hogy én mindig ezt kerestem, továbbra is ezt akarom tenni.

Kultblog.hu: Hogy érzed magad Ausztriában? Másként hat rád ez a környezet, mint Amerika?

DG: Ausztriát több szempontból is jobban szeretem, mint Amerikát. Aggódom amiatt, hogy mivé kezd válni az USA. Szépen becsomagolt semmivé. Itt csak az országra gondolok, nem a benne élő emberekre. Úgy gondolom, az emberek nagyjából mindenhol egyformák. A legtöbb ember pedig melegszívű és jóakaratú mindenhol a világon. Mindannyian sírunk és nevetünk, mind szeretünk és vannak félelmeink is. Általában minden ugyanolyan.

Kultblog.hu: Hiányoznak az amerikai barátaid? Tartod velük a kapcsolatot?

DG: Naná, hogy hiányoznak! Nagyon is. Próbálom tartani a kapcsolatot, de ez már nem olyan egyszerű, hogy csak felveszem a telefont vagy átugrok hozzájuk. Néha azon gondolkodom, nem biztos, hogy valaha ismét láthatom őket.

Kultblog.hu: Érdekel az online kommunikáció és az online közösségek?

DG: Sok dolgot intézek e-mailen keresztül, de nem vagyok egy nagy netfüggő.

Kultblog.hu: Mit gondolsz, fontos az online jelenlét mostanában?

DG: Úgy tűnik, sok haszna van. Az olyan oldalak, mint a MySpace vagy a YouTube mindenképp megnövelik a művész “láthatóságát”. Ugyanakkor elkerülhetetlen a zavar, amikor már minden 13 évesnek van MySpace-es oldala. Már amúgy is van egy Devon Graves, akinek sikerül hülyét csinálnia magából virtuálisan, ami elgondolkodtat, hogy nem okoz-e az egész több kárt, mint hasznot. Az is tény, hogy bármit fel lehet pakolni, olyasmit is, amiket soha nem szeretnék látni. De vajon mit tehetnék? Ahogy Bob Dylan mondta: ha nem csinálnak rólad kalózfelvételeket, nem is vagy valaki.

Kultblog.hu: Gyakran olvasol kritikákat a zenédről? Előfordult, hogy vitatkoztál egy kritikussal vagy épp nagyon egyetértettél vele?

DG: Általában teljesen elégedett vagyok a kritikákkal, és gyakran még a negatív részekkel is egyet tudok érteni. Egyszer elutasítottam, amikor egy magyar újságíró a leggyengébb munkámnak nevezte a Lullaby for the Devilt. Most úgy gondolom, igaza volt. Bocs, Norbert! (Uzseka Norbert, HammerWorld – a szerk.)

Kultblog.hu: Zenészként mit gondolsz az mp3 letöltésekről?

DG: Úgy gondolom, rendben van ez azokban az esetekben, ha valaki máshogy nem tud hozzájutni a zenémhez. Másrészt viszont, ha nagyon sok ember tölt le zenét, ahelyett, hogy megvenné, az jó pár karriert tönkre fog tenni azon a szinten, ahol én is vagyok, mert nekünk minden egyes eladásra szükségünk van a következő lemezszerződéshez. Nem zavar, ha valaki ingyen kipróbálja a zenémet, de ha szereti, támogatnia kell, különben nincs esély a túlélésre. Ettől függetlenül szerintem a cd-k túlságosan drágák. Fillérekbe kerül az előállítás. Annyiért kellene árulni őket, mint a bekelit lemezeket akkor, amikor a cd-k leváltották őket. Az árak azóta folyamatosan nőttek, pedig az előállítás költsége tizedére csökkent. Azt hiszem, a mohóság része ennek a problémának.

Psychotic Waltz – Faded

Kultblog.hu: Mi a véleményed a tudatmódosító szerekről? Milyen hatással vannak a módosult tudatállapotok a kreativitásra?

DG: Nem tudom, hogy a drogok képesek-e valódi inspriációt adni. A gondolat, hogy egy módosult tudatállapotban írt dal igazán kiváló, lehet ugyancsak hallucináció. Bár én is dolgoztam így. LSD-ztem és gombáztam egyszerre akkor, amikor a tizenhetedik születésnapomon megírtam a Psychotic Waltz című dalom. Vajon a drogok voltak, vagy én? Ki tudja? Mindenképpen élveztem akkoriban, de ha a drogokra hagyatkoztam volna a jó dalok írásához, valószínűleg már halott lennék. Biztosan van olyan, amit csak módosult érzékeléssel láthatunk. A kulcs azonban az, hogy emlékezzünk rá, és visszahozzuk azt a tripből. A legfőbb dolog, ami LSD-vel átélhető, hogy valamilyen módon minden összeköttetésben áll mindennel. Ez egy különleges, leírhatatlan érzés, de elegendő a megtapasztalásához egyetlen alkalom vagy néhány próbálkozás. A kulcs az egyensúly: semmiből sem jó túl sok.

Kultblog.hu: Most elégedett vagy az utolsó albumoddal?

DG: Zeneileg igen, de a saját teljesítményemmel nem. Szerettem, amikor új volt, de visszagondolva, ez a leggyengébben megszólaló produkcióm. Vannak persze jó dolgok is, újdonságok, amiket szerettem, de általánosságban véve nem vagyok elégedett a dobok megszólalásával. Új dolgokkal próbálkoztam, amikről azt hittem, jól sülnek el, de nem így történt.

Kultblog.hu: Melyik a kedvenc dalod erről az albumról és miért?

DG: Talán a Goodbye City Life vagy a Gossamer Strand, de nagyon szeretem a Stairway to Nowhere-t is. Az ok minden esetben ugyanaz: tovább, mélyebbre tudtam menni velük, mint eddig bármivel zeneileg.

Kultblog.hu: Mennyire érzed a legutolsó albumot különbözőnek a régebbiektől? Valóban egy új éra kezdete?

DG: Úgy gondolom, az új korszak folytatódni fog, tovább fogok lépni zeneileg, de visszalépek a rögzítési technikák tekintetében. Azt hiszem, a legnagyobb hiba, amit elkövettem, az volt, hogy nem hagyatkoztam az ösztöneimre.

Kultblog.hu: Dolgozol mostanában új albumon? Mi várható tőled a közeljövőben?

DG: Néhány dolog folyamatban van. Az egyik egy koncert dvd és dupla cd a Deadsoul Tribe-tól, aztán lesz még a már említett, teljesen új, a Deadsoul Tribe-tól független másik banda is. Ez a csapat nagyon durva lesz. Kris Gildenlöw játszik majd basszusgitáron és Mike Terrana a doboknál. A zene nagyrészt elkészült, ketten írták, egy ismeretlen görög billentyűs, Demi és egy német gitáros, Arni, akik mindketten kiváló zenészek és zeneszerzők. Ez a zene egyszerre lesz extrém módon progresszív és szuperbrutális.

Kultblog.hu: Tervezel koncertet Magyarországon a közeljövőben?

DG: Nagyon remélem! Valahogy a lehetőség nem adódott már hosszú ideje. Remélem, ez megváltozik.

Kultblog.hu: Az egyik legnagyobb koncertélményem az volt, amikor Budapesten egy rövid PW szettet játszottál egyetlen akusztikus gitár kíséretében. Tervezed ezt megismételni?

DG: Idén tervezek néhány koncertet szóló akusztikus gitárral és énekkel. Imádom ezt csinálni. Nagyon különleges, intim légkört lehet így teremteni, ami egy hangos bandával soha nem történhet meg.

Kultblog.hu: Van valami ideológia, amit követsz? Van olyan vezérfonal ami szerint élni próbálsz?

DG: Csak próbálok a természethez igazodva élni. Nem vagyok tökéletes, de hiszem, hogy az emberben rejlő legnagyobb erő és lehetőség a szeretet. Szeretném ezt minél gyakrabban átélni, minél több dologgal kapcsolatban. A szeretet az egyetlen igaz érték az életben. A végén pedig talán ez az egyetlen dolog, amit magunkkal vihetünk, amikor meghalunk.

Deadsoul Tribe – A Flight On An Angels Wing